Bundesliga: ma eldől, hogy bent marad-e a Hertha az első osztályban

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.05.23. 13:19
null
A Hertha lehet az első csapat, amely kétszer is osztályozó után búcsúzik a Bundesligától (Gotó: AFP)
Ma este 20.30-kor csap össze a Hamburger SV és a Hertha BSC a Bundesliga osztályozójának visszavágóján. Nehéz helyzetben várják a találkozót a berliniek, mivel az első mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedtek hazai pályán, így legalább két gólra van szükségük a bennmaradáshoz.

Hátrányból kell felállnia a Herthának a Bundesliga osztályozóján, mert a berliniek hazai pályán 1–0-ra kikaptak a Hamburger SV-tőlaz osztályozó első mérkőzésén. A Hertha számára hatalmas a tét, a csapat tíz év után eshet ki ismét a másodosztályba. Akkor a Fortuna Düsseldorf ellen játszott osztályozót. Az első mérkőzésen, hazai pályán 2–1-re maradtak alul, a visszavágón 2–2-es döntetlent játszottak, így a Hertha a 2012–2013-as idényre a másodosztályba került.

A Hamburg 2018-ban búcsúzott az élvonaltól, miután a 17. helyen zárta az idényt. Azóta háromszor is a 2. Bundesliga negyedik helyén végzett, kétszer csupán egy pontra lemaradva az osztályozótól.

A találkozó előtt igazi pszichológiai hadviselés kezdődött meg a Hertha edzőjének, Felix Magathnak a részéről, aki korábban tíz évig a Hamburgot erősítette játékosként, majd edzőként is. A 68 éves szakember hétfőn így nyilatkozott a Kickernek: "A nyomás most a HSV-n van." A Hertha jelenlegi rossz formáját tekintve ez kissé merész kijelentésnek tűnik, Magath később korrigált is: "A helyzet most más, mint csütörtökön. Ezúttal a HSV-nek van mit veszítenie, mi csak nyerhetünk."

A Hamburg vezetőedzője, Tim Walter megpróbált beszállni ebbe a "meccsbe", ő azonban más hangnemben fogalmazta meg a gondolatait: "Meg fogunk tenni mindent, amit csak lehet, azért, hogy a szurkolókat és a várost boldoggá tegyük."

A Hertha sportigazgatója, Fredi Bobic így nyilatkozott a Kickernek a találkozó előtt: „Csak ez az egy mérkőzés maradt, olyan ez nekünk, mint egy döntő.”

Érdekességek a mérkőzésről:

• A Hamburg még sosem veszített Bundesliga-osztályozót, két győzelem mellett három döntetlen a mérlege, ráadásul még nem kapott egy gólnál többet egy meccsen.

• A Hertha a Hamburgot győzte le eddig a legtöbbször, 30-szor.

• A párharcok során az első osztályú csapatok kerekedtek többször felül, a 23 összecsapásból 17-szer. Az elmúlt kilenc évben csak egyszer fordult elő, hogy a másodosztályú együttes került ki győztesen (az Union Berlin 2019-ben).

• A Hertha egyszer már kiesett az oda-visszavágós párharc során, ha ez ismét megtörténik, a Hertha lesz az első csapat, amely kétszer is osztályozó után búcsúzik.

NÉMET BUNDESLIGA
OSZTÁLYOZÓ, VISSZAVÁGÓ
20.30:
Hamburger SV–Hertha BSC (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik