Bundesliga: Lőw Zsolt is jelölt az utolsó szabad kispadra – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.19. 15:37
null
Lőw Zsolt (jobbra) is jelölt a Hoffenheim kispadjára (Fotó: Getty Images)
A Bild információja szerint a jelenleg a PSG másodedzőjeként dolgozó Lőw Zsolt is jelölt a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) hatodik helyen záró Hoffenheim kispadjára.

Mint beszámoltunk róla, a Hoffenheimnél június 9-én jelentették be, hogy közös megegyezéssel távozik Alfred Schreuder a vezetőedzői posztról, az idény hátralevő meccsein egy edzői csapat irányított.

Ami a jövőbeni edző személyét illeti, a Bayern II trénere, Sebastian Honess után egy új nevet is bedobott a Bild: a lap értesülése szerint a Hoffenheim korábbi játékosa, Lőw Zsolt is jelölt a kispadra. A 41 éves szakember játékoskarrierje vége felé, 2006 és 2008 között volt a klub játékosa, részese volt az emlékezetes feljutásnak.

Lőw visszavonulása után másodedzőként dolgozott előbb az osztrák Lieferingnél és Salzburgnál, majd a Red Bull zászlóshajójához, a Leipzighez igazolt, ahol 2015 és 2018 között töltötte be a posztot, ezután Thomas Tuchel segítője lett a PSG-nél, amely augusztusban érdekelt a Bajnokok Ligája lisszaboni nyolcas döntőjében.

Szerződése 2021-ig szól a párizsi csapatnál, így minden bizonnyal ki kellene őt vásárolnia a Hoffenheimnek, már ha Lőw úgy dönt, hogy belevág, és az Európa-ligában is induló együttesnél kipróbálja magát vezetőedzőként. Ez az egyetlen üres kispad a Bundesliga következő idényére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik