Bundesliga: lenullázta a Wolfsburgot az Augsburg

Vágólapra másolva!
2022.04.03. 20:01
null
Iago (balra) és Pedersen (középen) is betalált a Wolfsburg ellen (Fotó: AFP)
Az Augsburg könnyed, 3–0-s diadalt aratott a Wolfsburg felett a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 28. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel a vendégek sorozatban harmadszor kaptak ki. Este a Mönchengladbach hazai pályán döntetlent játszott a Mainzot fogadva.

Mindössze 50 másodpercig állt 0–0 az eredményjelzőn az augsburgi WWK Arénában, ám ezt a hazaiak vélhetően a legkevésbé sem bánták: egy bedobás után Iago parádés mozdulattal tekerte a labdát a tizenhatos bal sarkának közeléből a hosszú felsőbe.

A szünetig a Wolfburg hiába birtokolta többet a labdát, nem sikerült egyenlítenie, sőt, a gólszerzés a fordulás után is csak a hazaiaknak jött össze. A 62. percben Florian Niederlechner pofozta közelről a hálóba a szöglet után lefejelt labdát, néhány perccel később pedig már mint előkészítő jeleskedett, amikor a balösszekötő helyén felfutó Mads Pedersennek készített le, aki gondolkodás nélkül a rövid felsőbe bombázott.

Ezzel kialakult a 3–0-s hazai győzelmet jelentő végeredmény, a Wolfsburg sorozatban harmadik vereségét szenvedte el.

NÉMET BUNDESLIGA
28. FORDULÓ

Augsburg–Wolfsburg 3–0 (Iago 1., Niederlechner 62., Pedersen 69.)
Mönchengladbach–Mainz 1–1 (Embolo 33., ill. Onisiwo 73.)

KORÁBBAN
Union Berlin–1. FC Köln 1–0 (Awoniyi 49.)
Arminia Bielefeld–VfB Stuttgart 1–1
(Krüger 59., ill. Kaladjzic 25. – 11-esből)
Eintracht Frankfurt–Greuther Fürth 0–0
Hoffenheim–Bochum 1–2 (Raum 54., ill. Aszano 28., 59.)
Bayer Leverkusen–Hertha BSC 2–1 (Alario 34., Bellarabi 40., ill. Darida 42.)
Freiburg–Bayern München 1–4 (Petersen 63., ill. Goretzka 58., Gnabry 73., Coman 82., Sabitzer 90+6.)
Borussia Dortmund–RB Leipzig 1–4 (Malen 83., ill. Laimer 21., 31., Nkunku 58., Olmo 86.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 28 21 3 4 85–29 +56 66
2. Borussia Dortmund 28 18 3 7 68–42 +26 57
3. Bayer Leverkusen 28 15 6 7 68–42 +26 51
4. RB Leipzig 28 14 6 8 61–31 +30 48
5. Freiburg 28 12 9 7 44–33 +11 45
6. Hoffenheim 28 13 5 10 50–42 +8 44
7. Union Berlin 28 11 8 9 34–38 –4 41
8. 1. FC Köln 28 10 10 8 38–41 –3 40
9. Eintracht Frankfurt 28 10 9 9 39–38 +1 39
10. Mainz 27 11 5 11 40–31 +9 38
11. Bochum 28 10 5 13 30–40 –10 35
12. Mönchengladbach 28 9 7 12 39–52 –13 34
13. Wolfsburg 28 9 4 15 29–45 –16 31
14. Augsburg 27 7 8 12 32–44 –12 29
15. VfB Stuttgart 28 6 9 13 36–51 –15 27
16. Arminia Bielefeld 28 5 11 12 23–39 –16 26
17. Hertha 28 7 5 16 30–62 –32 26
18. Greuther Fürth 28 3 7 18 24–70 –46 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik