Bundesliga: kiütés! Vezeti a bajnokságot a Gladbach!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.06. 15:22
null
Kiütés – a tabella élén a Mönchengladbach (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában a Borussia Mönchengladbach 5–1-re legyőzte az Augsburgot, ezzel átvette a vezetést a tabellán.

Kiválóan kezdte a mérkőzést a Mönchengladbach, mire észbe kapott az Augsburg, már 3–0 volt az állás. Ezt megelőzően 1981-ben fordult elő legutóbb, hogy a Gladbach 13 perc után háromgólos előnybe került bajnoki mérkőzésen.

A hazaiak egész egyszerűen átrohantak ellenfelükön, más ritmusban futballoztak, aztán egy hatalmas kapushibát követően a 39. percben már négy gól volt az előnyük.

A második játékrészben visszavett a tempóból Marco Rose csapata, inkább őrizte az eredményt. A 70. percben Florian Niederlechner szépített, ám a „csikók” még erre is tudtak válaszolni Breel Embolo révén, így 5–1 lett a végeredmény.

A Mönchengladbach ezzel a győzelemmel élre állt a tabellán, vezeti a Bundesligát! Legutóbb az 1985–1986-os idényben, a 13. fordulót követően fordult elő, hogy az aktuális játéknap után a Gladbach vezette a tabellát. Akkor a negyedik helyen zárt a bajnokság végén.

NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ
Borussia Mönchengladbach–Augsburg 5–1
(Zakaria 2., P. Herrmann 8., 13., Pléa 39., Embolo 83., ill. Niederlechner 80.)

KÉSŐBB
15.30: Wolfsburg–Union Berlin (Tv: Sport2)
18.00: Eintrach Frankfurt–Werder Bremen

KORÁBBAN
Schalke–1. FC Köln 1–1 (Serdar 72., ill. Hector 92.)
Bayern München–Hoffenheim 1–2 (Lewandowski 73., ill. Adamjan 54., 79.)
Freiburg–Borussia Dortmund 2–2 (Waldschmidt 55., Akanji 89. – öngól, ill. Witsel 20., Hakimi 67.)
Bayer Leverkusen–RB Leipzig 1–1 (Volland 66., ill. Nkunku 78.)
Paderborn–Mainz 1–2 (Zolinski 14., ill. Quaison 8., Brosinski 32.)

AZ ÁLLÁS
1. Mönchengladbach 7 5 1 1 15– 6 +9 16
2. Bayern München 7 4 2 1 20– 8 +12 14
3. RB Leipzig 7 4 2 1 15– 7 +8 14
4. Freiburg 7 4 2 1 15– 7 +8 14
5. Schalke 7 4 2 1 14– 7 +7 14
6. Bayer Leverkusen 7 4 2 1 12– 8 +4 14
7. Borussia Dortmund 7 3 3 1 19–11 +8 12
8. Wolfsburg 6 3 3 9– 4 +5 12
9. Eintracht Frankfurt 6 3 1 2 9– 8 +1 10
10. Hertha 7 3 1 3 12–12 0 10
11. Hoffenheim 7 2 2 3 6–11 –5 8
12. Werder Bremen 6 2 1 3 10–14 –4 7
13. Mainz 7 2 5 7–17 –10 6
14. Augsburg 7 1 2 4 8–19 –11 5
15. Fortuna Düsseldorf 7 1 1 5 9–14 –5 4
16. Union Berlin 6 1 1 4 6–12 –6 4
17. 1. FC Köln 7 1 1 5 5–16 –11 4
18. Paderborn 7 1 6 9–19 –10 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik