Bundesliga: ismerős arc, megvan a Stuttgart új vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.12.05. 16:56
null
Bruno Labbadiával menekül tovább a kiesés elől a Stuttgart (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő VfB Stuttgart a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Bruno Labbadia veszi át a csapat irányítását. A német vezetőedző korábban 2010 és 2013 között dolgozott az együttesnél.

 

Az 56 éves trénernek nagy tapasztalata van vezetőedzőként a német labdarúgásban, először 2003-ban dolgozott szakvezetőként a Darmstadtnál. Később ült a Greuther Fürth, a Bayer Leverkusen, a Hamburg, a Wolfsburg és a Hertha kispadján is. Korábban Stuttgartban is dolgozott 2010-től 2013-ig.

A VfB a 2022–2023-as Bundesliga-idényben borzalmasan szerepel, tizenöt forduló után három győzelme van, s csak az osztályozót érő 16. helyet foglalja el a tabellán – nem meglepő, hogy három év után menesztették az amerikai Pellegrino Matarazzót.

„Sokan tudják, hogy a VfB nem csak egy klub a számomra. Az edzői karrierem nagyon fontos szakaszában csaknem három éven keresztül irányítottam a Stuttgartot. Most szeretném hozzásegíteni a bennmaradáshoz. A munkába azonnal belekezdünk, s készen állunk majd a december 12-i startra. Szerdán már költözök is Stuttgartba, aztán elemezzük a csapat eddigi teljesítményét. Mindennap keményen dolgozunk majd” – nyilatkozta Bruno Labbadia.

A Stuttgart legközelebb 2023. január 21-én lép pályára a német élvonalban, Labbadia visszatérő mérkőzésén a Mainz lesz a VfB ellenfele.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik