Bundesliga: hiába a sok helyzet, Sallaiék nem tudták legyőzni a Wolfsburgot

2020.09.27. 19:27
null
Az elején még örülhettek Sallaiék (Fotó: AFP)
A Bundesliga 2. fordulójában a Sallai Rolanddal felálló Freiburg fogadta a Wolfsburgot, és ugyan ellenfelénél jóval többször próbálkozott gólszerzéssel a kilencven perc alatt, végül be kellett érnie az 1–1-es eredménnyel.

Jól kezdte a mérkőzést a Freiburg, hiszen már a 11. percben megszerezte a vezetést Nils Petersen góljával a hazai gárda: egy jobbról belőtt szögletet csúsztatott az ötös sarkáról remekül a rövid felsőbe. Mondhatnánk, szokás szerint jött a korai Petersen-gól, hiszen az előző fordulóban, a Stuttgart ellen is ő szerezte a meccs első találatát, akkor a 8. percben volt eredményes.

A vezetés megszerzése után is ellenfelénél többet birtokolta a Freiburg a labdát, s kapura is valamivel veszélyesebb volt, ám bő negyedóra intenzívebb játék után visszaesett a tempó, így a Wolfsburg egyenlítése a 42. percben kissé váratlanul érkezett: Josip Brekalo bombázott a hálóba szabadrúgásból, 20 méterről, középről. Az csak a visszajátszásokból derült ki, hogy a labda a sorfal szélén felugró Sallai Roland lábáról vágódott a Freiburg hálójába, ám mivel a lövés eredetileg is kapura ment volna, a Bundesliga a horvát szélsőnek adta a találatot.

A második félidőben sokkal aktívabb volt a Freiburg, és ebből Sallai Roland is kivette a részét: az 58. percben például életerős lövést küldött kapura, ám a nagy formában védő Pavao Pervanról kipattanót hiába küldte a kapuba Lucas Höler, lesről tette azt. Néhány perc múlva Baptiste Santamaria lőtt zúgó kapufát – Pervannak ujjheggyel bele kellett nyúlnia, különben befért volna a labda.

A 78. percben aztán véget ért Sallai Roland számára a találkozó, Christian Streich vezetőedző lecserélte a magyar válogatott szélsőt. A hátralévő időben is a Freiburg volt a veszélyesebb, azonban a győztes gólt nem sikerült bepasszírozni a wolfsburgi kapuba.

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
Freiburg–Wolfsburg 1–1
(Petersen 11., ill. Brekalo 42.)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Hoffenheim–Bayern München 4–1
(Bicakcic 16., Dabbur 24., Kramaric 77., 90+2. – a másodikat 11-esből, ill. Kimmich 36.)
Schalke–Werder Bremen 1–3 (Uth 90+3., ill. Füllkrug 22., 37., 59. – a harmadikat 11-esből)
Leverkusen–RB Leipzig 1–1
(Demirbay 20., ill. Forsberg 14.)
Augsburg–Borussia Dortmund 2–0 (Uduokhai 40., Caligiuri 54.)
ArminiaBielefeld–1. FC Köln 1–0 (Edmundsson 78.)
Mainz–VfB Stuttgart 1–4 (Quaison 13., ill. Wamangituka 45., Didavi 61., Klimowicz 80., Kalajdzic 86.)
BorussiaMönchengladbach–Union Berlin 1–1 (Thuram 56., ill. Schlotterbeck 79.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Hertha BSC–Eintracht Frankfurt 1–3 (Hinteregger 78. – öngól, ill. André Silva 30. – 11-esből, Dost 37., Rode 71.)

AZ ÁLLÁS
1. Hoffenheim 2 2 7–3 +4 6
2. Augsburg 2 2 5–1 +4 6
3. Eintracht Frankfurt 2 1 1 4–2 +2 4
4. RB Leipzig 2 1 1 4–2 +2 4
5. Freiburg 2 1 1 4–3 +1 4
6. Arminia Bielefeld 2 1 1 2–1 +1 4
7. Bayern München 2 1 1 9–4 +5 3
8. VfB Stuttgart 2 1 1 6–4 +2 3
9. Hertha 2 1 1 5–4 +1 3
10. Borussia Dortmund 2 1 1 3–2 +1 3
11. Werder Bremen 2 1 1 4–5 –1 3
12. Wolfsburg 2 2 1–1 0 2
13. Bayer Leverkusen 2 2 1–1 0 2
14. Union Berlin 2 1 1 2–4 –2 1
15. Mönchengladbach 2 1 1 1–4 –3 1
16. 1. FC Köln 2 2 2–4 –2 0
17. Mainz 2 2 2–7 –5 0
18. Schalke 2 2 1–11 –10 0
Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek