Berlini öröm (Fotó: AFP)

 

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Hertha–Freiburg 3–0 (2–0)
Berlin, Olimpiai Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Cortus
Hertha: Schwolow – Boyata (N. Stark, 75.), Alderete, Torunarigha – Pekarík, Ascacíbar, Guendouzi (S. Khedira, 39.), Dilrosun (Cunha, 62.) – Darida (Zeefuik, 75.) – Piatek (J. Córdoba, 62.), Radonjics. Vezetőedző: Dárdai Pál
Freiburg: F. Müller – Lienhart, Schlotterbeck (Grifo, a szünetben), Gulde – J. Schmid, B. Santamaria (Keitel, a szünetben), Höfler, Günter – Sallai (Jong Vu Jong, 83.), Demirovic (Til, 86.), Höler (N. Petersen, 70.). Vezetőedző: Christian Streich
Gólszerző: Piatek (13.), Pekarík (22.), Radonjics (85.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Dárdai Pál komolyan vette a karanténból való visszatérés után a rotációt, ugyanis kilenc helyen változtatott legutóbbi kezdőjén, és komolyan vette mestere szavát a lengyel támadó, Krzysztof Piatek, a magyar tréner ugyanis azt mondta legutóbb a sokat kritizált csatárról, hogy a következő helyzetét majd berúgja.

A berlini totális futball jegyében Piatek gólját a balhátvéd, Jordan Torunarigha készítette elő egy 16-os előtti lövéssel, majd a jobbhátvéd, Peter Pekarík középről fejelt gólt, az ötösről – tulajdonképpen ennyi helyzete volta a berlinieknek a második félidő derekáig.

Jól futballozott a másik oldalon Sallai Roland, sokat dolgozott a mezőnyben, a második félidőben átment egy időre a bal szélre, de bárhol is bukkant fel, szorgalmasan rugdosták a hazai játékosok, többször is sárga lapért cserébe. Egy alkalommal Sallai éles szögből majdnem megviccelte a hazai kapust, de az oldalhálót találta el, miközben társai három ziccert is kihagytak.

A hajrában lecserélte Sallait a mestere.

Dárdai a pályára küldte Matheus Cunha, Jhon Córdoba csatárkettőst, korábban Sami Khedirának kellett beállnia a lesérülő Mattéo Guendouzi helyére, a francia középpályás volt az egyetlen mezőnyjátékos, aki az előző bajnokin is kezdett. Cunha csipkedte magát a legjobban, ám első helyzetét kihagyta, a másodikat a kapufára rúgta.

Ám Nemaja Radonjics szép szólógólja minden fontos kérdést eldöntött: három góllal nyert, és nagyon fontos három pontot szerzett a Hertha, amely a 14. helyet foglalja el, azaz elmozdult a kiesőzónából. 3–0

 

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 22 5 4 86–40 +46  71
2. RB Leipzig 31 19 7 5 55–25 +30  64
3. Wolfsburg 31 16 9 6 54–32 +22  57
4. Eintracht Frankfurt 31 15 11 5 62–47 +15  56
5. Borussia Dortmund 31 17 4 10 66–42 +24  55
6. Bayer Leverkusen 31 14 8 9 51–35 +16  50
7. Mönchengladbach 31 12 10 9 59–46 +13  46
8. Union Berlin 31 11 13 7 47–38 +9  46
9. Freiburg 31 11 8 12 45–46 –1  41
10. VfB Stuttgart 31 10 9 12 52–51 +1  39
11. Hoffenheim 31 9 9 13 45–50 –5  36
12. Mainz 31 9 8 14 34–50 –16  35
13. Augsburg 31 9 6 16 31–47 –16  33
14. Hertha 30 7 9 14 38–49 –11  30
15. Werder Bremen 31 7 9 15 34–51 –17  30
16. Arminia Bielefeld 31 8 6 17 23–51 –28  30
17. 1. FC Köln 31 7 8 16 32–56 –24  29
18. Schalke 30 2 7 21 18–76 –58  13

 

PERCRŐL PERCRE

90+4. PERC EZZEL VÉGET IS ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+3. perc Grifo ballal kissé balról, hat méterről a túlsó felső sarokba lőne, de nagyot véd Schwolow.

90+2. perc Grifo két csel után jobbal nem sokkal, de a jobb felső fölé lő 22 méterről, középről.

Két perc a ráadás.

87. perc Guus Til be, Demirovic be, ékcsere a végére a vendégeknél.

A 8. Buli-mérkőzésén az első gólja. És az első kanadai pontja. Ascacíbaré a gólpassz.


85. PERC ELDŐLT, NEMANJA RADONJICS három csel után jobbal a léc alá lő, középről, kissé jobbról. 3–0!

83. perc Sallai le, a dél-koreai Jong Vu Jong váltja.

82. perc Radonjics jobbal a bal alsó felé lő 14-ről, középről, de véd Müller kapus egy szép vetődéssel.

Sallai Roland a 2020–2021-es idényben eddig 8 gólt, valamint 6 gólpasszt jegyez a Bundesligában. Április hónapban két gólt mellett két gólpasszt osztott ki, csapata pedig a 9. a tabellán.

80. perc Höfler nagyot rúg az őt felbőröző Córdobába, nincs sárga lap. Sallai Roland odarúg Ascacíbarnak, ez már lap.

75. perc Dárdai erősíti a védelmet: Niklas Stark be, Boyata le, Deyovaisio Zeefuik be, Darida le.

A mai Grifo 100. bajnokija a Freiburgban.

75. perc Fölé, Demirovic jobb oldali, lapos beadását Petersen jobbal hat méterről a léc fölé vágja!

73. perc KAPUFA! Radonjics passza Cunha elé pattan, aki jobbal középről 21-ről a jobb oldali kapufa tövére lő.

70. perc Nils Petersen be, Höler le a vendégeknél.

69. perc Hopp, Cunha lő jobbal nem sokkal a jobb alsó mellé 12-ről.

68. perc Vladimír Darida kap sárga lapot: ő is hatalmasat rúgott Sallaiba.

64. perc  Jordan Torunarigha kap sárga lapot Sallai megrúgásáért.

64. perc Cunha jobb oldali beadását menti az ötös és Córboba elől Grifo az utolsó pillanatban.

63. perc Schwolow passzol ellenfélnek, de eléri aztán a jobb alsó előtt Schmid jobblábas, 22 méteres lövését.

62. perc Piatek le, Jhon Córdoba be, Matheus Cunha meg Dilrosunt váljta.

60. perc Schmid jobb oldali beadása megpattan egy védőn, de ment Schwolow a léc alatt, a gólvonal előtt még.

57. perc Sallai lő el jobbról jobbal a kapu előtt keresztbe.

53. perc Günter balról laposan remekül ad középre, Höler jobbal hat méterről gyatrán a bal alsó mellé lő!

48. perc Grifo jobbról bead, Höfler a bal alsóba fejelne az ötös bal sarkáról, kifacsart, de eredményes mozdulattal, lábbal véd azonban a hazai kapus!

47. perc A sárga lapos Aldarete ellöki Sallait.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Kettős csere a vendégeknél: a rutinos karmester, Vincenzo Grifo be, Schlotterbeck le, Yannik Keitel meg Santamariát váltja.


E párharc legjobb góllövői
Nils Petersen 4
Michael Preetz 3
Ivica Banovic 2
Jürgen Mohr 2
Martin Braun 2

A Hertha BSC jelenleg kiesésre áll a ligában, azonban két meccsel kevesebbet játszott, mint a mezőny nagy része. Ugyanis a csapat több tagja, illetve Dárdai Pál vezetőedző is az elmúlt
hetekben koronavírusos lett. Az elhalasztott mérkőzések egyike pedig a Freiburg elleni párharc volt. A három pontra egyértelműen a hazaiaknak van nagyobb szüksége, a vendégek ugyanis ki esni már nem tudnak, míg a nemzetközi szereplést érő hatodik helyet csak egy remek hajrával és a jelenleginél jobb formával (2–2–1) érhetnék el.
Hertha BSC–Freiburg 2017–2018: 0–0, 1–1, 2018–2019: 1–1, 1–2, 2019–2020: 1–0, 1–2, az ősszel: 1–4 Mérleg: 2–3–2

(Weltfussball)



45+2. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

Kettő perc a ráadás.

44. perc Dilrosun elfut szépen a jobbon, de szereli a kapufa előtt Lienhart.

42. perc Ermedin Demirovic kap sárga lapot Ascacíbar felrúgásáért, majd nem sokkal lő a bal alsó mellé középről, jobbal, 17-ről.

39. perc Sami Khedira váltja, luxuscsere.

38. perc A bedobást nagyon lassan elvégző Matteo Guendouzi kap sárga lapot közvetlenül a csere előtt. Eltiltás...

A leggyorsabb sprintek ma: Christian Günter 33 km/h, Lucas Höler 31 km/h, Sallai 30.5 km/h.

Tényleg berúgta a soros helyzetét


A hazaiaktól Guendouzi, Matheus Cunha, Pekarík és Piatek bír négy sárga lappal, a vendégektől Schmid.

35. perc Nicolas Höfler hátulról megrúgja Daridát, sárga lap.

34. perc Piatek lő jobbal 29-ről a kapushoz.

33. perc Összefejel Alderete és Demirovic, de nincs nagyobb baj.



31. perc Sallai beadása nem az igazi, Santamaria 28 méteres lövése meg pláne nem az.

A Freiburg csak 2-szer kapott ki előző 15 bajnokiján a Herthától, hatszor nyert, hétszer ikszelt.

26. perc Guendouzi lába között ment el a lövés, nem ezért, de lesérül a francia szűrő.

25. perc Demirovic jobbal majdnem a bal felsőbe lő, 21-ről, de nagyot véd Schwolow.

Totális futball, az előbb a balbekk készített elő a gólt, most a jobbhátvéd fejelt az ötösről. 

22. PERC MICSODA GÓL, Radonjics leülteti a balon egy visszacsellel Lienhartot, jobbal bead, PETER PEKARÍK meg Santamaria mellől öt méterről, középről a bal alsóba fejel. 2–0!

21. perc Alderete ment fejjel az ötösön Höler elől a beívelést követően.

20. perc Omar Alderete odatapos Sallai Achillesére, sárga lap.

16. perc Ez igen! Az Alderetét megviccelő Sallai jobbról, 13-ról nem sokkal lő nagyon éles szögből a rövid felső mellé, oldalháló. 

13. PERC VEZET A HERTHA! Müller védi a bal alsó előtt Torunaringha ballábas, kissé balról jövő, 23 méteres lövését, és amíg a védő bosszankodik, addig KRZYSZTOV PIATEK az ötös bal sarka elől jobbal a jobb alsóba teszi a kipattanót. Szép találat: 1–0!

10. perc Sallai megy el a jobbon egy szép csellel, de méterekről berepül elé Ascacíbar. Korner.

Sorozatban a 4. alkalommal kaphat ki idegenben a Freiburg.

7. perc HELYZET, de Höler jobbal az ötös bal sarka elől a rövid sarok mellé talál, majd megrúgja a kivetődő kapust. Günter csodásan indított a szabadrúgásból.

6. perc Sallai megindul, Darida azonnal fellöki, majd a hátára is ugrik vidáman, hogy ne legyen szabadrúgás.

2. perc Sallai lő jobbal a kapu elé, 21-ről, de közbelép Torunaringa, Günter beadását kiöklözi Schwolow.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak kék-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta feketében.

9 új játékos a Herthában az előző meccshez képest


Egy kis örökmérleg: 44 találkozó, 15 berlini és 12 freiburgi sikerrel, 55, ill. 51 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Freiburgtól a Herthához:

2020, Alexander Schwolow, 7 000 000 euró
2015, Vladimir Darida, 3 800 00
2011, Felix Bastians, 100 000
2005, Ellery Cairo, 175 000
1995, Altin Rraklli, 150 000
1983, Frank Wormuth
A Herthától a Freiburghoz:
2010, Maximilian Nicu, ingyen   
1980, Paul Dörflinger

Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Rune Jarstein, Dodi Lukebaki, Marvin Plattenhardt, Eduard Löwen és Luca Netz sérült, a vendégektől mindenki bevethető.


A végső győztesről a 18 élvonalbeli klub csapatkapitánya, egy szakértői testület, valamint a szurkolók döntött, végül Haaland nyert. A hónap játékosa az EA Sports által forgalmazott FIFA 21 videojátékban kap egy speciális kártyát, amit a játékkal játszók is beszerezhetnek a szavazás lezárulta után.

Az áprilisi hónap jelöltjei közé a Freiburg és a magyar válogatott támadója, Sallai Roland is bekerült többek közt Erling Haaland, Jamal Musiala és Marcus Thuram mellett. A Hónap Játékosa díjat a Bundesligában a Német Labdarúgóliga (DFL) hozta létre az élvonal hivatalos licencpartnerével, az EA Sportsszal együttműködve.

Mint ismert, korábban Petry Zsolt kapusedzőt politikai véleménye miatt menesztették a Herthától.

„A Hertha BSC távol tartja magát a rasszizmus minden formájától, az ilyen kijelentések pedig egyáltalán nem felelnek meg azoknak az értékeknek, amelyekért klubunk kiáll és aktívan kampányol” –  kommentálta a történteket Werner Gegenbauer, a Hertha elnöke.

Lehmann később a Twitteren bocsánatot kért az üzenet miatt, de a helyzetén ez már nem változtatott.

Az ügy előzménye, hogy a Sky televízió szakértőjeként dolgozó, 12-szeres német válogatott Dennis Aogo az Instagramon megosztott egy Whatsapp-üzenetet, amelyben Lehmann rá utalva azt írta: „Dennis a ti fekete emberetek, hogy meglegyen a kvóta?”

Az egyesület befektetőjének, Lars Windhorstnak az egyik szóvivője szerdán közölte, hogy a Windhorst által irányított cég felbontotta az 51 éves szakemberrel kötött tanácsadói szerződést, ezzel Lehmann a Herthánál elfoglalt pozíciójából is távozott. A 61-szeres válogatott exfutballista egy évvel ezelőtt Jürgen Klinsmann helyére érkezett Windhorst cégéhez, és ezzel a berlini klub felügyelő bizottságába.

Egy rasszista üzenet miatt távoznia kellett a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC felügyelő bizottságából Jens Lehmann korábbi német válogatott kapusnak.

A Hertha – melynek három bajnokiját el kellett halasztani – a mainzi meccs után csütörtökön a Freiburg ellen lép pályára, vasárnap pedig az Arminia Bielefeldet fogadja.

„Öntudatosan tértünk vissza, büszke vagyok a fiúkra, és minden elismerésem az övék. Kihoztuk magunkból a maximumot, ha kikaptunk volna, akkor lelkileg most nagyon nehéz helyzetben lennénk” – összegzett a berliniek magyar trénere.

A találkozóra eredetileg a 29. fordulóban került volna sor, de április közepén Dárdai Pál, Admir Hamzagic másodedző és három játékos megfertőződött a koronavírussal, ezért az egész csapatnak karanténba kellett vonulnia két hétre.

Megdicsérte csapatát a hétfőn Mainzban elért 1–1-es döntetlen után Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A HBSC–FREIBURG LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!