Előnyben a Hamburg a visszavágó előtt (Fotó: Getty Images)

A Hertha az élvonal 16. helyén végzett, míg a Hamburg harmadik lett a másodosztályban – így hozta össze őket a sors az osztályozón, amelynek első felvonását csütörtökön tartották Berlinben, több mint 75 ezer néző előtt. 

Érdekesség, hogy a Hertha vezetőedzője, Felix Magath játékos-pályafutása javát éppen a Hamburger SV-ben töltötte (három bajnoki címet nyert a csapat vezéregyéniségeként, s az 1983-as BEK-döntőben az ő góljával győzte le 1–0-ra a HSV a Juventust), és edzői karrierjét is a mostani ellenfélnél kezdte.

Az első félidőben egyik gárda sem tudta ráerőltetni akaratát a másikra, s az igazán nagy helyzetek is elmaradtak. A második játékrészt a vendégek kezdték jobban (akiket 15 ezer szurkolójuk kísért el a fővárosba), az 57. percben pedig a 21 éves Ludovit Reis látványos – vélhetően beadásnak szánt – lövésével a vezetést is megszerezték.

A berlini stadion sokszor a hamburgi drukkerektől zengett (Fotó: Getty Images) – A HAMBURG GÓLJA A KÉPRE KATTINTVA!


A Hertha a továbbiakban sem tudott nyomást gyakorolni ellenfelére, a gól sem jött össze, így a kiesés szélére került (0–1). A visszavágót hétfő este rendezik, Hamburgban.  

NÉMET BUNDESLIGA
OSZTÁLYOZÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Hertha BSC–Hamburg 0–1 (Reis 57.) 

A Hamburg-szurkolók kitettek magukért