Bundesliga: ez nem az El – a Frankfurt most sem nyert

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.08. 17:32
null
Pléa góljával szerezte meg a vezetést a Mönchengladbach Frankfurtban (Fotó: AFP)
Egymás után a hetedik bajnoki meccsét sem nyerte meg az Eintracht Frankfurt, amely vasárnap délután 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Mönchengladbachhal.

 

Ez nem az Európa-liga! Miközben az Eintracht Frankfurt az El-ben szárnyal, legutóbbi három meccsét kivétel nélkül megnyerte a nemzetközi porondon, és bejutott a sorozat döntőjébe, addig a Bundesligában a legutóbbi hat meccséből egyet sem nyert meg, és csak három pontot szerzett. A rossz bajnoki forma a Mönchengladbach elleni hazai találkozón is folytatódott.

A vendégegyüttes ugyanis már a 4. percben megszerezte a vezetést: Alassane Pléa váltotta gólra 11 méterről Stefan Lainer jobbról érkező passzát.

A Gladbachnak ezután megvolt az esélye, hogy növelje előnyét, de nem élt ezzel, Goncalo Paciencia pedig 25 méteres bombagóllal (a jobb felső sarokba lőtt) pontot mentett a hazaiaknak, akik az utolsó pillanatban Kamada Daicsi révén még egyszer betaláltak, de les miatt érvénytelenítette a játékvezető a gólt.

Így maradt az 1–1, a Mönchengladbach egy héten belül a második El-elődöntős ellen szerzett pontot, hiszen múlt héten az RB Leipziget 3–1-re meg is verte.

NÉMET BUNDESLIGA
33. FORDULÓ
Eintracht Frankfurt–Borussia Mönchengladbach 1–1
(Paciencia 66., ill. Pléa 4.)

KÉSŐBB
17.30: Bayern München–VfB Stuttgart (Tv: Arena4)
19.30: RB Leipzig–Augsburg (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Hertha BSC–Mainz 1–2
(Selke 45+5., ill. Widmer 25., Bell 81.)

Freiburg–Union Berlin 1–4
(Höler 59., ill. Prömel 11., Trimmel 30., S. Becker 41., Schäfer 90.)
GreutherFürth–Borussia Dortmund 1–3 (Ngankam 70., ill. Brandt 26., 72., Passlack 77.)
Hoffenheim–Bayer Leverkusen 2–4 (Rutter 22., Baumgartner 36., ill. Schick 34., 76., M. Diaby 73., Alario 90+1.)
1. FCKöln–Wolfsburg 0–1 (Gerhardt 43.)

Pénteken játszották
Bochum–Arminia Bielefeld 2–1 (Polter 22., Bello 89. – öngól, ill. Nilsson 35.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 32 24 3 5 93–33 +60 75
2. Borussia Dortmund 33 21 3 9 83–51 +32 66
3. Bayer Leverkusen 33 18 7 8 78–46 +32 61
4. Freiburg 33 15 10 8 57–44 +13 55
5. RB Leipzig 32 16 6 10 67–36 +31 54
6. Union Berlin 33 15 9 9 47–42 +5 54
7. 1. FC Köln 33 14 10 9 51–47 +4 52
8. Hoffenheim 33 13 7 13 57–55 +2 46
9. Mainz 33 13 6 14 48–43 +5 45
10. Mönchengladbach 33 11 9 13 49–60 –11 42
11. Bochum 33 12 6 15 36–49 –13 42
12. Eintracht Frankfurt 33 10 11 12 43–47 –4 41
13. Wolfsburg 33 12 5 16 41–52 –11 41
14. Augsburg 32 9 8 15 37–51 –14 35
15. Hertha 33 9 6 18 36–69 –33 33
16. VfB Stuttgart 32 6 11 15 37–56 –19 29
17. Arminia Bielefeld 33 5 12 16 26–52 –26 27
18. Greuther Fürth 33 3 9 21 27–80 –53 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik