Bundesliga: bejelentkezett a Bayern a Dortmund legjobbjáért

Vágólapra másolva!
2020.01.03. 11:48
null
Jadon Sancho a Bayern kívánságlistájára került a Metro szerint (Fotó: AFP)
A brit Metro címlapján közli a hírt: a Bayern München is szeretné megszerezni a Borussia Dortmund egyik legnagyobb értékének tartott Jadon Sanchót. A 19 éves angol szélső kapcsán eddig a legtöbbet a Chelsea és a Manchester United érdeklődéséről, így pedig esetleges hazatéréséről lehetett olvasni.

 

Bár a Metro túl sok konkrétumot nem említ, kiemeli, a Bayern megjelenésével a Manchester United egyre távolabbi opciónak tűnik Sancho jövőjét illetően.

A Bayern jó ideje keresi a nyáron távozott Franck Ribéry, Arjen Robben kettős lehetséges örököseit a szélső posztokon, s bár Serge Gnabry kifejezetten jó őszt futott, a másik szélen Kingsley Coman sokszor volt sérült, így pedig a csapatnál kölcsönben szereplő Ivan Perisic, Coutinho duóra sokkal nagyobb szerep hárult ezen posztokon, mint arra előzetesen számítani lehetett.

A bajorok egyik fő kiszemeltje Leroy Sané volt, ám a német válogatott labdarúgó augusztusban súlyos térdsérülést szenvedett a Manchester City–Liverpool Community Shield-mérkőzésen, s azóta sem térhetett vissza.

Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója nyáron szintén elismerte, hogy több ajánlatot is tettek a Chelsea-ben futballozó Callum Hudson-Odoiért, ám ő 2024-ig meghosszabbította a szerződését Londonban.

A keresés vége így a szokásos lehet: a Bayern inkább a Bundesligán belül próbálja megoldani a „hiányposzt” megerősítését, a Mario Götze, Robert Lewandowski vagy épp Mats Hummels után újabb dortmundi alapembert csábíthat el. Persze ehhez a BVB-nek is lehet egy-két szava: például a 2022 nyarán lejáró szerződésű futballista árcímkéjével, amin a hírek szerint 150 millió eurós ár is szerepelhet.

Sancho 2017 nyarán került a Dortmundhoz, csupán 9.3 millió euróért cserébe. Azóta 79 tétmérkőzésen 26 gólt és 36 gólpasszt ért el a sárga-feketék felnőttcsapatában.

Az angol válogatottban eddig 11-szer lépett pályára.

Sancho a Transfermarkt számításai szerint a Borussia Dortmund jelenlegi legnagyobb értéke 120 millió eurós becsült árával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik