Bundesliga: Dárdai Márton nem játszhat az osztályozón

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 14:35
null
Dárdai Márton és Davie Selke (balra) egyaránt kihagyni kényszerül a csütörtöki meccset (Fotó: AFP)
Dárdai Márton sérült, nem léphet pályára a Herthában a Hamburg elleni osztályozó csütörtöki első felvonásán. A párharc tétje: a német labdarúgó-bajnokság élvonalában (Bundesliga) maradás.

 

Dárdai Mártont a Mainz elleni, múlt hét végi bajnoki mérkőzés hajrájában kellett lecserélni. Davie Selke szintén sérült, szerda kora délutáni német hírek szerint egyikük sem léphet pályára a csütörtök esti első meccsen (a visszavágóra még nincs jóslat), sőt Santiago Ascacíbar is kihagyja a csatát, ő eltiltás miatt.

Marcel Lotka játékában még reménykedik a szakvezetés; az orrtörést és enyhe agyrázkódást szenvedő fiatal kapus számára speciális maszk készül.

„Nagy veszteség lenne, ha nem védhetne, mert jó formában van – mondta Felix Magath vezetőedző a szerdai sajtótájékoztatón, majd beszélt az esélyekről is. – Amióta átvettem a csapatot, szerintem egyértelmű a fejlődés, és semmi okunk arra, hogy rossz érzésekkel várjuk a párharcot. Éppen elég hasonló próbatételen vagyok túl, hogy meg tudjam ítélni az esélyeket. Úgy vélem, a mi esélyeink jók.”

A Hertha az élvonal 16. helyén végzett, a Hamburg harmadik lett a másodosztályban – így hozta össze őket a sors az osztályozón, amelynek első felvonása csütörtök este lesz Berlinben, vélhetően 77 000 néző előtt (közéjük 15 000 hamburgit várnak). A visszavágót hétfőn játsszák le Hamburgban.

Érdekesség, hogy Magath játékos-pályafutása javát éppen a Hamburger SV-ben töltötte (három bajnoki címet nyert a csapat vezéregyéniségeként, s az 1983-as BEK-döntőben az ő góljával győzte le 1–0-ra a HSV a Juventust), és edzői karrierjét is a mostani ellenfélnél kezdte.

NÉMET BUNDESLIGA
OSZTÁLYOZÓ, 1. MÉRKŐZÉS – CSÜTÖRTÖK
20.30:
Hertha BSC–Hamburger SV (Tv: Arena4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik