Bundesliga: csak nevében volt rangadó, a BVB kiütötte a Schalkét

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.20. 20:24
null
Haaland (9) duplázott a Schalke ellen (Fotó: AFP)
A Schalke 42 percig tartotta magát, aztán 4–0-s vereséget szenvedett a Ruhr-vidéki derbin a Borussia Dortmundtól a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 22. fordulójában. A két csapat történetében a nyolcvanas évek eleje óta először fordult elő, hogy a gelsenkircheniek zsinórban három bajnokin is alulmaradjanak. Erling Haaland 17 meccsen 17 gólnál jár a német élvonal jelenlegi idényében.

 

 

Amikor Ralf Fährmann kapus a 30. perc környékén az oldalát fogva a földön maradt, már biztosnak tűnt, a Schalke számára ez a Ruhr-vidéki derbi sem lesz szép emlék. A rutinos német kapus egy kissé hosszan átvett hazaadás után mentett önfeláldozóan Erling Haaland elől. A sereghajtónál – és a Mainz Mönchengladbach elleni győzelmével egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő gelsenkirchenieknél – már eddig is hosszú volt a sérültek listája, köztük az egyébként első számú kapusnak kölcsönvett dán Frederik Rönnow-val. Ide iratkozott fel újabb kapusként Fährmann.

Ami ennél is fájóbb a kék mezesek számára, hogy kapitányuk elvesztése után nem sokkal megkapták az első góljukat a Dortmundtól. A 42. percben Benjamin Stambouli óriási hibája után Jadon Sancho vette be a csereként beállt Michael Langer kapuját. Nem ért véget a félidő, amikor Haaland remek góllal megduplázta a vendégfórt (0–2).

Egy kis stat: Sancho lett a liga történetének legfiatalabb játékosa, aki eljutott 35 gólig a német élvonalban. Az angol szélső 20 éves, 10 hónapos és 26 napos.

A fordulás után próbálkozott a Schalke, Suat Serdar lövését például csak bravúrral tudta szögletre tolni Marwin Hitz. A védés azonban sikerült – nem úgy a másik oldalon Raphael Guerreiro kísérleténél Langernek. Egyórányi játék után 0–3 állt a Veltins Aréna eredményjelzőjén, a Schalke számára pedig szertefoszlott a remény…

A 79. percben Jude Bellingham hozta ziccerbe Haalandot, aki az idényben lejátszott 17. bajnokiján a 17. gólját is megszerezte, ezzel megadva a kegyelemdöfést a házigazdának (0–4).

A Schalke zsinórban harmadszor kapott ki a Ruhr-vidéki derbin legnagyobb riválisától, erre 1983 óta nem volt példa a két csapat párharcában.

A BVB csapatkapitánya, Marco Reus a 300. Bundesliga-meccsén lépett pályára, s bár gólt nem tudott szerezni, nem valószínű, hogy rossz szájízzel gondol vissza a mérföldkőre.

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ

Schalke 04–Borussia Dortmund 0–4 (Sancho 42., Haaland 45., 79., Guerreiro 60.)
KORÁBBAN
Frankfurt–Bayern München 2–1 (Kamada 12., A. Younes 31., ill. Lewandowski 53.)
Freiburg–Union Berlin 0–1 (Prömel 65.)
1. FC Köln–VfB Stuttgart 0–1 (Kalajdzic 49.)
Mönchengladbach–Mainz 1–2 (Stindl 26., ill. Onisiwo 10., Stöger 86.)

VASÁRNAP
13.30:
Augsburg–Bayer Leverkusen (Tv: Sport2)
15.30:
Hertha BSC–RB Leipzig (Tv: Sport2)
18.00:
Hoffenheim–Werder Bremen (Tv: Sport2)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Arminia Bielefeld–Wolfsburg 0–3 (Steffen 29., 47., M. Arnold 54.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 22 15 4 3 62–31 +31 49
2. RB Leipzig 21 13 5 3 37–18 +19 44
3. Wolfsburg 22 11 9 2 35–19 +16 42
4. Eintracht Frankfurt 22 11 9 2 45–30 +15 42
5. Bayer Leverkusen 21 10 6 5 39–23 +16 36
6. Borussia Dortmund 22 11 3 8 45–31 +14 36
7. Union Berlin 22 8 9 5 35–25 +10 33
8. Mönchengladbach 22 8 9 5 38–33 +5 33
9. Freiburg 22 8 7 7 35–34 +1 31
10. VfB Stuttgart 22 7 8 7 39–35 +4 29
11. Werder Bremen 20 5 8 7 24–27 –3 23
12. Hoffenheim 21 6 5 10 32–39 –7 23
13. Augsburg 21 6 4 11 21–34 –13 22
14. 1. FC Köln 22 5 6 11 20–36 –16 21
15. Hertha 21 4 6 11 26–37 –11 18
16. Arminia Bielefeld 21 5 3 13 18–38 –20 18
17. Mainz 22 4 5 13 23–43 –20 17
18. Schalke 04 22 1 6 15 15–56 –41 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik