Bundesliga: a VAR nélkül 28 perccel hamarabb fordít a Mainz

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 22:29
null
Fordulatos meccsen győzte le a Mainz a Leverkusent (Fotó: AFP)
A Mainz 3–2-re nyert hazai pályán a Bayer Leverkusen ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójának nyitómeccsén.


Egy közepesen távoli szabadrúgás után Karim Onisiwo csúsztatott a jobb alsóba, ezzel 2–1-re módosítva az állást!

Szinte a semmiből jött, még szép, hogy felkapta az ember a fejét a Mainz–Leverkusen meccs 60. percében történtekre. A gól már csak amiatt is szürreálisnak tűnhetett, mert az első játékrészben sokkal jobban játszó, annak alapján megérdemelten előnybe kerülő Leverkusen épp csak pár pillanattal korábban, az 57. minutumban, Aarón Martínáltal egyébként tökéletesen meglőtt, a kapu jobb felső sarkába vágódó szabadrúgásgóljával vesztette el a fórját.

Csakhogy a hazai öröm nem tartott egy percnél tovább. A játékvezető a fülére kapott jelzés után kikocogott a videobíró monitorjához, hosszasan nézegette a felvételeket, majd lesállás miatt annullálta a gólt. No nem Onisiwo volt lesen, hanem az egyik csapattárs, és Benjamin Cortusnak sem a centiket kellett szemmel behúznia a monitoron, hanem sokkal inkább azt volt hivatott eldönteni, vajon tétlen volt-e a lesállás, vagy pont hogy zavarta a védőket a mainzi... Végül utóbbi forgatókönyvet olvasta ki a jelenetsorból, s maradt az 1–1.

Egészen a 74. percig, amikor egyébként egy szintén lesgyanús szituációban Lucas Alario lőtt 11 méterről a hazai kapuba (1–2) – itt sem a gólszerző, hanem a jó fél méterrel előtte sertepertélő Florian Wirtz pozíciója volt az érdekes. Ebben az esetben pedig belefért, hogy Wirtz a lővonalhoz közel, milliméterekkel ugyan, de a jelek szerint közelebb álljon a kapuhoz, mint legalább két mainzi futballista.

Csakhogy a hazaiak nem hagyták annyiban a dolgot. A 83. percben egy tizenegyesgyanús szituáció után – büntető helyett szögletet kaptak –Jean-Paul Boëtius lőtt 17 méterről nagy gólt Lukás Hrádecky kapujának bal felső sarkába (2–2).

Ezzel pedig még mindig nem volt vége! Mert bár kissé szürreális volt, főleg a szituáció, amiből született, viszont a játék képe miatt már kicsit sem váratlan, hogy a 88. minutumban Marcus Ingvartsen a szerencsétlenkedő vendégvédők között 7 méterről a bal alsó sarokba pöckölte a Mainz harmadik, egyúttal győztesnek bizonyuló találatát (3–2).

A Bayer Leverkusen zsinórban négy megnyert bajnoki után maradt pont nélkül a Bundesligában.

NÉMET BUNDESLIGA
23. FORDULÓ
Mainz–Bayer Leverkusen 3–2
(Aarón Martín 57., Boëtius 84., Ingvartsen 88., ill. Schick 35., Alario 74.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 22 17 1 4 70–25 +45 52
2. Borussia Dortmund 22 15 1 6 57–36 +21 46
3. Bayer Leverkusen 23 12 5 6 60–39 +21 41
4. RB Leipzig 22 10 4 8 43–27 +16 34
5. Hoffenheim 22 10 4 8 43–34 +9 34
6. Freiburg 22 9 7 6 34–25 +9 34
7. Mainz 23 10 4 9 34–26 +8 34
8. Union Berlin 22 9 7 6 29–30 –1 34
9. 1. FC Köln 22 8 8 6 34–37 –3 32
10. Eintracht Frankfurt 22 8 7 7 33–34 –1 31
11. Bochum 22 8 4 10 24–32 –8 28
12. Wolfsburg 22 8 3 11 23–33 –10 27
13. Mönchengladbach 22 7 5 10 30–40 –10 26
14. Hertha 22 6 5 11 24–45 –21 23
15. Arminia Bielefeld 22 4 10 8 21–29 –8 22
16. Augsburg 22 5 7 10 24–38 –14 22
17. VfB Stuttgart 22 4 6 12 26–42 –16 18
18. Greuther Fürth 22 3 4 15 20–57 –37 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik