Bundesliga: a Top 10 „Lewán túli" futballista

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2014.08.14. 17:14
null
Sebastian Rodén 9 millió eurót spórolt idén a Bayern München (Fotó: Reuters)
Nem is rendes nyár az, ahol nem csapnak bősz költekezést a szerencsésebb országok labdarúgócsapatai, ezért aztán idén is lelkesen dalolva vállalkoztunk arra, hogy rendet vágjunk a transzferőrületben, ösvényt mutassunk az euródzsungelben, gatyába rázzuk a pletykahadsereget. Folytatódik a nyári transzfersorozat, amelyben ezúttal a német és a török klubfutball történéseiből csemegézünk.

 

Elképesztő hálával és talán már milliárdos összeggel tartoznak a modern futballisták, sportolók egy bizonyos Jean-Marc Bosmannak, aki ugyan ismeretlen labdarúgóból viszonylag ismert züllött lett, de pereskedésének hála a lejárt szerződésű játékosok ingyen válthatnak klubot. Mármint úgy ingyen, hogy korábbi egyesülete egy fillért sem lát utána (hacsak gyorsan ki nem akciózzák még el nem kelt mezeit), bezzeg ő maga és ügynöke alaposan megkéri árát aláírásának, és nyugodt szívvel célozhat meg az amúgy reálisnál magasabb summát, hiszen bátran hivatkozhat az „úgyis ingyen kaptok meg!" féligazságára. Így kapott Robert Lewandowski és ügynöke húszmillió eurónál is többet a Bayern Münchentől az „ingyenes" szerződés révén – olcsó húsnak drága leve.

Összegyűjtöttük önöknek, hogy szerintünk melyik a legjobb ingyen érkezett tízes.

10. Gonzalo Jara (a Nottingham Foresttől az 1. FSV Mainz 05-höz, értéke a transfermarkt.de szerint 1.500.000 euró)

A sokak által leírt játékosokból nem egyszer kihozza a maximumot a Mainz, és a közel 70-szeres chilei válogatott középső és jobb oldali védő, Gonzalo Jara ugyan már „nem kellett" Angliában sem az első, sem a második vonalban, de a német kiscsapat alighanem sokat nyer vele. A Nottinghamtől elengedett Jara ugyanis már két világbajnokságon és két kontinenstornán is megfordult – bár a brazíliai nagy tornáról kihagyott 11-ese miatt talán lemondott volna. „Sokoldalú játékos és tökéletesen kezeli a labdát. Szorgalmas, remekül szerel, technikás, ügyesen építi a támadásokat, és igazi csapatember" – dicsérte emberét edzője, Kasper Hjulmand.
Tippünk: kettő plusz egy évre írt alá Mainzhoz, ennyi évig lesz alapembere a csapatnak.

9. CEYHUN GÜLSELAM (Galatasaray – Hannover 96, 2.000.000)

A Hannover sem panaszkodhat a Bosman-szabályra, elvégre egy hatszoros török válogatott szűrőre tett szert Ceyhun Gülselam személyében, aki ugyan a Trabzonsporban és a Galatasarayban sem lett hosszabb távon alapember, ám a német futballba csak vissza kell illeszkednie, a Bayern München neveltje ugyanis az Unterhachingban és a Hachingban is megfordult anno. A magát 2016-ig elkötelező 26 éves török, aki a védelem közepén is bevethető, már 2008-ban bemutatkozhatott a török válogatottban, és most abban reménykedik, hogy hannoveri újjászületésével visszakerül oda.
Tippünk: Alaposan meg kell küzdenie a H96-ban posztján a Manuel Schmiedebach, Salif Sané, Leon Andreasen trióval, de sokoldalúsága miatt hamar alapember lesz, és a válogatott bő keretébe is visszajár majd.

8. IZET HAJROVIC (Galatasaray – Werder Bremen, 4.500.000)

Egy remek, a támadósor összes posztján bevethető játékossal gazdagodott transzferálási díj felajánlása nélkül a Bremen: Izet Hajrovicot a télen 3.5 millió euróért vette a Galatasaray a Grasshopperstől, csak éppen a törökök adósok maradtak a nyári világbajnokságon kétszer is pályára lépő játékos fizetésével, így a FIFA is hozzájárult, hogy Hajrovic felbontottnak tekintse kontraktusát. A Werdernél nagy reményeket fűznek a „Bremen Arjen Robbenéhez", akinek belügyeibe egyszer már besegített a FIFA, amely megengedte, hogy egy svájci felnőttválogatottban történő fellépés ellenére később magára húzhassa a bosnyák címeres mezt is. Egyébként testvére, Sead egykori Arsenal-ígéret, jelenleg a Grasshoppers játékosa.
Tippünk: „Gyors, határozott és piszok jó cselez, a csapat új arca lehet" – méltatta sportigazgatója, Thomas Eichin a Wolfsburghoz távozó Aaron Hunt utódját. Ha a bosnyák fél év alatt felveszi a Buli ritmusát, jövőre már neves kérők állnak sorba érte.

7. NELSON HAEDO VALDEZ (al-Dzsazíra Abu Dabi – Eintracht Frankfurt, 3.000.000)

Régi ismerősünk a paraguayi támadó, aki a 2000-es évek elején a Werderben tűnt fel, majd Dortmundba igazolt, 2010-től pedig őrületes utakat járt be az al-Dzsazíra Abu Dabi, Olympiakosz, Valencia, Rubin Kazany, Hércules Alicante útvonalon, miközben sehol sem futballozott rosszul, csak éppen kiemelkedően sem. Görögországban viszont néha már régi önmagát idézően termelte a gólokat, ezért aztán régi brémai mestere, az immáron az Eintracht Frankfurtot szolgáló Thomas Schaaf magához hívta, a régi szép emlékére. Paraguay nagy öregje még csak 30 éves, volt ideje pihenni is közelmúltbeli hányattatásai közben, és jól tudja, hogy nincs sok hátra karrierjéből. „Egy olyan játékost szereztünk meg, aki sok tapasztalattal gazdagít minket, és sikeresen dolgozott Schaaf kezei alatt" – világította meg kétéves szerződése előnyeit Bruno Hübner sportigazgató.
Tippünk: a cseh Václav Kadlec és a svájci Haris Seferovic mellett aligha lesz alapember, de Valdez tipikusan az a csatár, aki az utolsó percekre beszállva is eredményes tud lenni, és biztosan élnek még benne bundesligás tapasztalatai.

6. IBRAHIMA TRAORÉ (VfB Stuttgart – Borussia Mönchengladbach, 5.000.000)

Szintén félig-meddig ismeretlen versenyző listánkon a guineai-francia támadómindenes, pedig a 26 éves játékos 15 gólpasszt osztott ki az elmúlt két idényben a svábok színeiben, és természetesen válogatottjának is alapembere (klubja mérsékelt örömére). Korábban a Herthától és az Augsburgtól is ingyen távozott a libanoni útlevéllel is bíró Traoré, aki volt csapatmenedzsere, Fredi Bobic szerint „szuper karakter". Igaz, ezt még azelőtt nyilatkozta róla az egykori remek csatár, hogy a stuttgartiakkal folytatott tárgyalások közben Traoré egyszer csak aláírt volna a Mönchengladbachhoz, ahol a mexikói Tijuanához igazolt venezuelai Juan Arango pótlása lesz feladata, riválisa a csapatba kerülésért pedig Patrick Herrmann, André Hahn és Amin Younes. „Elképesztően gyors, megszerzése változatosabbá teszi támadójátékunkat, nagyon örülünk, hogy minket választott" – méltatta új sportigazgatója, Max Eberl.
Tippünk: bár meglepően egyben maradt a Borussia, Herrmannékat sokáig nem lehet ott tartani, így van jövője a guineainak. Traorét nem egyértelműen a kezdőbe szerezte meg Lucien Favre mester, ám ha lehetőséget kap, minden második-harmadik mérkőzésén gólpasszal jelentkezik majd.

5. AARON HUNT (Werder Bremen – VfL Wolfsburg, 6.000.000)

Következő jelöltünk nem akarta kézzel-lábbal elhagyni klubját, már csak azért sem, mert főként ott nevelkedett és teljesen ott lett profi játékos (18 évesen és 161 naposan pedig a klub legifjabb gólszerzője), csak éppen a Bremen addig húzta-halasztotta a tárgyalásokat lejáró szerződésével kapcsolatban, hogy mérgében aláírt a Wolfsburghoz. A 27 éves játékos középcsatárként, balszélsőként és középső középpályásként is bevethető, új sportigazgatója, Klaus Allofs szerint nagy tapasztalata miatt igazolták le, ráadásul a kikötővárosban együtt játszott korábban Naldóval és Kevin de Bruyne-nel is. Éppen utóbbi lesz legfőbb vetélytársa a középpályán a csodagyerek, Maximilian Arnold mellett, kezére játszhat viszont a horvát balszellő, Ivan Perisic sérülése (legfőbb vetélytársa itt az amerikai Daniel Caligiuri az elefántcsontparti Ibrahim Sissoko előtt); középcsatárként pedig a sérülékeny Bas Dosttal és a veterán Oliccsal kell konkurálnia. Egyébként hat klub érdeklődött iránta, a Besiktas nettó kétmilliós fizetéssel csalogatta, de a Fulham és a Fiorentina is tapogatózott ügynökénél.
Tippünk: a 4–2–3–1-es rendszerben a középpálya bal oldalán bekerülhet a kezdőbe, harcossága itt eredményezi számára az évi szokásos 10-10 gólpasszt és asszisztot. Válogatott? Ugyan már...

4. JOHNNY HEITINGA (Fulham – Hertha BSC, 3.000.000)

Ha megengednek némi szubjektivitást, a harmincesztendős holland védő, Johnny Heitinga kora egyik legalulértékeltebb védője, és ez bizony már aligha változik meg. A 2000-es évek elején futott be az Ajaxban, mint az utolsó nagy generáció egyik vezéralakja, és a hátvédsor összes posztján megfordult, de szűrőként is megállja a helyét. A válogatottban közel jár a 100. fellépéshez, három Európa-bajnokságon és két vb-n is megfordult. Az Atlético Madridtól és az Evertontól is el kellett jönnie a jó kezdetek után 2008 legjobb holland labdarúgójának, most „csak" Berlin jutott számára osztályrészül. „Heitinga hatalmas nemzetközi rutinnal bír, fiatal védőink rengeteget tanulhatnak tőle" – nyilatkozta róla a Hertha sportigazgatója, egykori neves gólvágója, Michael Preetz.
Tippünk: Levan Kobiasvili örökébe lépve lehúz két idényt (összesen hárommilliónyi bérért) a Bundesligában, és segít a középmezőnyben tartani a csapatot, aztán hazatér majd szeretett Ajaxába.

3. FABIAN JOHNSON (Hoffenheim – Borussia Mönchengladbach, 6.000.000)

Oly sok csillaga elvesztése után ingyen happolt el egy sokszoros válogatott szélső hátvédet a Mönchengladbach az amerikai-német Fabian Johnson személyében. Akinek képességeiről a nagyvilág is meggyőződhetett Brazíliában, ahol Jürgen Klinsmann mind a négy mérkőzésen pályára küldte. Igaz, azt szögezzük le gyorsan, hogy Johnson inkább munkabírásával és megbízhatóságával tüntet, mintsem flikk-flakkjaival, de kiosztott azért 16 gólpasszt az elmúlt három szezonban. A még ifistaként a németekkel egy Európa-bajnoki címet szerző Johnson neve tavasszal felvetődött a Barcelonánál (a mundodeportivo.com értesülései szerint), és a Milan is érdeklődött iránta. „Johnson aláírt hozzánk, ingyen érkezik, és mind a védekezésben, mind a támadásban mindkét oldalon bevethető. Nagy örömünkre szolgál, hogy minket választott" – örvendezett Eberl még a télen, az amerikai ugyanis már februárban elkötelezte magát a kisebbik BM mellett, pedig a Stoke City és a Crystal Palace is hívta.
Tippünk: megfelelő ember a megfelelő helyen, az abszolút kétlábas Johnsonra nagy terheket lehet majd akasztani a „csikók" között. Barca? Azért az túlzás lenne...

2. ERIC MAXIM CHOUPO-MOTING (Mainz – Schalke, 7.500.000)

A kameruni, de német útlevéllel is rendelkező támadó – aki családneve alapján mintha csak egy színes nyalókamárka lenne – kevéssé ismert hazánkban, de már 2007 óta a Bundesliga színfoltja. Akkor kerül Hamburgban a profik közé az utánpótlásból, de igazán Mainzban futott be 2011 után. A 25 éves, középcsatárként is bevethető játékos a német U-válogatottak után felnőttként már Kamerunt szolgálja, igen gólerősen, bár a nyári világbajnokságon nem csillogott. Az elmúlt idényt 14 kanadai ponttal zárta, noha ritkán játszotta végig a mérkőzéseket, előtte viszont majdnem a teljes idényt kihagyta sérülése miatt. A magas, remekül cselező, villámgyors kamerunit odahaza Samuel Eto'o örökösének tartják. „Nagyon sokoldalú játékos, de mi középcsatárként számítunk rá" – mondta róla új sportigazgatója, Horst Heldt. Szalai Ádám mehetett is...
Tippünk: Klaas-Jan Huntelaarral ő sem bír majd, a bal oldalon ráadásul a hazai nevelésű üstökössel, Julian Draxlerrel kell konkurálnia (no és a svájci Tranquillo Barnettával), ennek ellenére cserekirály lehet Gelsenkirchenben – akárcsak Mainzban.

1. SEBASTIAN RODE (Eintracht Frankfurt – Bayern München, 9.000.000)

Tavaly nyáron bukkant fel először a német sajtóban, hogy a Bayern München frissen kinevezett trénere, Josep Guardiola kiszúrta magának az 1990-es születésű középső és jobb oldali védekező középpályást, az Eintracht Frankfurt Sebastian Rodéjét. Nem véletlenül: Rode rengeteget fut, 90 százalékos hatékonyság közelében passzol, védekezőmunkája kiemelkedő. Akkor még nem ütötték nyélbe a transzfert, azért sem, mert jól tudták, hogy 2014 nyarán kifut Rode kontraktusa, a tavasszal viszont nyilvánosságra hozták a nyílt titkot: négy évre aláírt a középpályás. Rode négymillió fölött keres majd Münchenben, harmadannyit, mint a legnagyobbak, és ez ahhoz képest igen szép összeg, hogy fő posztján, középen Javi Martínez, Bastian Schweinsteiger, Philippe Lahm és Thiago Alcántara miatt csak ötödik számú ember. A Dortmund elleni Szuperkupa-mérkőzésen kiviláglott: van még hová fejlődnie.
„Rode kiváló, csúcsprofesszionális játékos, és igen dinamikus labdarúgó. Biztos vagyok benne, hogy energiát hoz a csapatba, megharcol a helyéért" – méltatta Matthias Sammer sportigazgató.
Tippünk: a harmincasok pihentetése és a spanyolok sokoldalúsága miatt igazi kiegészítő embere lesz Guardiolának, talán a válogatott keretbe is bekerül, de sohasem lesz húzóember. Német Xavi meg pláne nem.

+ 1

CANIGGIA GINOLA ELVA (Calgary United – VfB Stuttgart, ?)

Most őszintén, nem csodás üzlet ingyen szert tenni egy olyan játékosra, aki egyharmad részt Caniggia, egyharmad részt Ginola, a többi meg csak úgy Elvan, de majdnem Evra; az apja meg egy eredeti Titi? A 18 esztendős csatárka atyja ugyanis a Saint Lucia-i válogatott Titus „Titi" Elva, aki anno Trinidadban profiskodott, de hősünk nagybátyja, Olivier Elva is helyi válogatott volt. A kis Caniggia Ginola tavasszal az Arsenalnál járt próbajátékon, korábban a Barca és a Benfica is kerülgette.

BUNDESLIGA-ÁTIGAZOLÁSOK, 2014 NYARA
FC AUGSBURG
Érkezett: Tim Matavz (PSV, 4.000.000 euró), Shawn Parker (Mainz, 1.600.000), Nikola Djurdjics (Greuther Fürth, 1.300.000), Caiuby (Ingolstadt, 1.000.000), Markus Feulner (Nürnberg, ingyen), Tim Rieder (Augsburg II), Marco Schuster (Augsburg U19), Aristide Bancé (kölcsönből vissza, Fortuna Düsseldorf), Mathias Fetsch (kv., Energie Cottbus), Max Reinthaler (Rydaholm GOIF, i.), Abdul Rahman Baba (Greuther Fürth, 2.500.000)

Távozott: André Hahn (Borussia Mönchengladbach, 2.250.000), Dzsi Dong Von (Borussia Dortmund, i.), Kevin Vogt (1.FC Köln, 1.500.000), Mohamed Amszif (Union Berlin, i.), Andreas Ottl (szerződése lejárt), Bajram Nebihi (Union Berlin), Raphael Holzhauser (kv., VfB Stuttgart), Arkadiusz Milik (kv., Bayer Leverkusen), Matthias Ostrzolek (Hamburg, 2.500.000)

BAYER 04 LEVERKUSEN
Érkezett: Josip Drmic (Nürnberg, 6.800.000), Hakan Calhanoglu (Hamburg, 14.500.000), Wendell (Gremio, 6.500.000), Tin Jedvaj (kölcsönbe, AS Roma, 1.000.000), Joel Pohjanpalo (HJK Helsinki), Dario Kresic (Mainz, i.), Vladlen Jurcsenko (Sahtar Doneck C, 255.000), Malcolm Cacutalua (Bayer Leverkusen II), Maximilian Wagener (Bayer Leverkusen U19), Dennis Engelman (Bayer Leverkusen U19), Danny da Costa (kv., Ingolstadt), Júnior Fernándes (kv., Dinamo Zagreb), Karim Bellarabi (kv., Eintracht Braunschweig), Arkadiusz Milik (kv., Augsburg), Joel Pohjanpalo (kv., VfR Aalen), Kirjakosz Papadopulosz (k., Schalke)

Távozott: Sidney Sam (Schalke, 2.500.000), Emre Can (Liverpool, 12.000.000), Júnior Fernándes (Dinamo Zagreb, 2.500.000), Arkadiusz Milik (k., Ajax Amsterdam), Jens Hegeler (Hertha, 900.000), Konsztantinosz Sztafilidisz (k., Fulham), Danny da Costa (Ingolstadt, 150.000), Joel Pohjanpalo (kv., HJK Helsinki), Joel Pohjanpalo (k., Fortuna Düsseldorf), Malcolm Cacutalua (k., Greuther Fürth), Jonas Meffert (Karlsruhe, i.), Andrés Palop (visszavonult), Dennis Engelman (k., Fortuna Köln), Eren Derdiyok (kv., Hoffenheim), Andrés Guardado (kv., Valencia), Luca Dürholtz (Dynamo Dresden, i.), Jonas Meffert (Karlsruhe, i.), Nico Perrey (Hessen Kassel)

BAYERN MÜNCHEN
Érkezett: Robert Lewandowski (Borussia Dortmund, Borussia Dortmund, i.), Sebastian Rode (Eintracht Frankfurt, i.), Juan Bernat (Valencia, 10.000.000), Pepe Reina (Liverpool, 3.000.000)

Távozott: Toni Kroos (Real Madrid, 30.000.000), Mario Mandzukic (Atlético Madrid, 22.000.000), Daniel van Buyten (szl.), Alessandro Schöpf (1.FC Nürnberg, 150.000), Lukas Raeder (Vitória Setúbal, i.), Benno Schmitz (RB Salzburg, i.), Vladimir Rankovic (Hannover, i.), Raif Husic (Werder Bremen, 100.000), Diego Contento (Girondins Bordeaux)

BORUSSIA DORTMUND
Érkezett: Ciro Immobile (Torino, 19.400.000), Adrián Ramos (Hertha, 9.700.000), Matthias Ginter (Freiburg, 10.000.000), Nuri Sahin (Real Madrid, 7.000.000), Dzsi Dong Von (Augsburg, i.)

Távozott: Robert Lewandowski (Bayern München, i.), Julian Schieber (Hertha, 2.500.000), Marvin Ducksch (k., Paderborn, 100.000), Manuel Friedrich (szl.), Nuri Sahin (kv., Real Madrid)

EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett: Haszebe Makoto (Nürnberg, i.), Timothy Chandler (Nürnberg, 1.000.000), Alekszandar Ignjovszki (Werder Bremen, i.), Yannick Zummack (Eintracht Frankfurt U19), David Kinsombi (Mainz U19, i.), Joel Gerezgiher (Eintracht Frankfurt U19), Marvin Bakalorz (kv., Paderborn), Haris Seferovic (Real Sociedad, 3.200.000), Nelson Haedo Valdez (al-Dzsazíra Abu Dabi, i.), Lucas Piazón (k., Chelsea, 800.000)

Távozott:Sebastian Rode (Bayern München, i.), Sebastian Jung (Wolfsburg, 2.500.000), Pirmin Schwegler (Hoffenheim, 1.900.000), Marc-Oliver Kempf (Freiburg, 800.000), Stefano Celozzi (Bochum, i.), Stephan Schröck (Greuther Fürth, 200.000), Marvin Bakalorz (Paderborn, 150.000), Aykut Özer (Kardemir Karabükspor, 150.000), Erik Wille (Duisburg, 50.000), Marco Aulbach (Preussen Münster, i.), Joselu (kv., Hoffenheim), Tranquillo Barnetta (kv., Schalke), Tobias Weis (kv., Hoffenheim), Alexander Hien (szl.)

FREIBURG
Érkezett: Admir Mehmedi (Dinamo Kijev, 6.000.000), Roman Bürki (Grasshopper, 1.800.000), Sascha Riether (Fulham, 350.000), Mike Frantz (Nürnberg, 1.500.000), Marc-Oliver Kempf (Frankfurt, 800.000), Sztefan Mitrovics (Benfica, 1.800.000), Sebastian Mielitz (Werder Bremen, i.), Maximilian Philipp (Freiburg II), Caleb Stanko (Freiburg II), Denis Perger (kv., Wehen Wiesbaden)

Távozott: Matthias Ginter (Dortmund, 10.000.000), Oliver Baumann (Hoffenheim, 7.000.000), Vegar Eggen Hedenstad (k., Braunschweig), Mike Hanke (Kujcsou Renhe, i.), Hendrick Zuck (k., Braunschweig), Marco Terrazzino (Bochum, i.), Alexander Schwolow (k., Arminia Bielefeld), Denis Perger (Freiburg II), Vaclav Pilar (kv., Wolfsburg), Francis Coquelin (kv., Arsenal), Admir Mehmedi (kv., Dinamo Kijev), Gelson Fernandes (Stade Rennes, 1.800.000), Tim Albutat (k., MSV Duisburg)

HAMBURGER SV
Érkezett: Pierre-Michel Lasogga (Hertha, 8.500.000), Johan Djourou (Arsenal, 2.800.000), Stieber Zoltán (Greuther Fürth, 1.300.000), Matti Steinmann (Hamburg II), Philipp Müller (Wolfsburg U19, i.), Alexander Brunst-Zöllner (Hamburg U19), Gideon Jung (Rot-Weiss Oberhausen, 150.000), Dennis Aogo (kv., Schalke), Per Ciljan Skjelbred (kv., Hertha), Artjoms Rudnevs (kv., Hannover), Gojko Kacsar (kv., Cerezo Oszaka), Valon Behrami (Napoli, 3.200.000), Ashton Götz (Hamburg II), Nicolai Müller (Mainz, 4.500.000), Matthias Ostrzolek (Augsburg, 2.500.000)

Távozott: Hakan Calhanoglu (Bayer Leverkusen, 14.500.000), Dennis Aogo (Schalke, 2.000.000), Tomás Rincón (Genoa, i.), Lasse Sobiech (k., St. Pauli), Michael Mancienne (Nottingham Forest, 1.270.000), Cse Gin Lam (Greuther Fürth, 200.000), Robert Tesche (szl.), Valmir Nafiu (szl.), Sven Neuhaus (visszavonult), Johan Djourou (kv., Arsenal), Pierre-Michel Lasogga (kv., Hertha), Ola John (kv., Benfica), Ouasim Bouy (kv., Juventus), Florian Stritzel (Karlsruhe, i.)

FC HANNOVER 96
Érkezett: Joselu (Hoffenheim, 5.000.000), Miiko Albornoz (Malmö FF, 1.500.000), Stefan Thesker (Hoffenheim, i.), Vladimir Rankovic (Bayern München, i.), Kenan Karaman (Hoffenheim, i.), Niklas Teichgräber (Hannover II), Sebastian Ernst (Hannover II), Samuel Radlinger (kv., Rapid Wien), Ali Gökdemir (kv., Elazigspor), Florian Ballas (kv., Saarbrücken), Adrian Nikci (kv., Thun), Robert Almer (Energie Cottbus, i.), Ceyhun Gülselam (Galatasaray, i.), Kijotake Hirosi (1.FC Nürnberg, 4.300.000), Timo Königsmann (Hannover U17), Marius Stankevicius (Gaziantepspor)

Távozott: Mame Diouf (Stoke City, i.), Didier Ya Konan (al-Ittihad, i.), Huszti Szabolcs (Csangcsun Jataj, 1.500.000), Sébastien Pocognoli (West Bromwich Albion, 1,500.000), Christopher Avevor (Fortuna Düsseldorf, 300.000), Adrian Nikci (k., Young Boys), Almir Kasumovic (Schwarz-Weiss Rehden, i.), Artjoms Rudnevs (kv., Hamburg), Frantisek Rajtoral (kv., Viktoria Pilsen), Ali Gökdemir (Simurq), Tom Schmidt (Berliner AK, i.)

HERTHA BSC
Érkezett: Valentin Stocker (FC Basel, 3.500.000), Marvin Plattenhardt (Nürnberg, 500.000), Tolga Cigerci (Wolfsburg, 1.500.000), Roy Beerens (AZ Alkmaar, 1.500.000), Johnny Heitinga (Fulham, i.), Jens Hegeler (Bayer Leverkusen, 900.000), Julian Schieber (Dortmund, 2.500.000), Haragucsi Genki (Urava Red Diamonds, 500.000), Marius Gersbeck (Hertha II), Felix Bastians (kv., Bochum), Pierre-Michel Lasogga (kv., Hamburg), Ben Szahar (kv., Arminia Bielefeld)

Távozott: Adrián Ramos (Dortmund, 9.700.000), Pierre-Michel Lasogga (Hamburg, 8.500.000), Fabian Holland (k., Darmstadt, 25.000), Levan Kobiasvili (visszavonult), Per Ciljan Skjelbred (kv., Hamburg), Tolga Cigerci (kv., Wolfsburg), Ben Szahar (Willem II), Philip Sprint (Hertha II), Peer Kluge (Arminia Bielefeld, i.), Maik Franz (szl.)

TSG 1899 HOFFENHEIM
Érkezett: Oliver Baumann (Freiburg, 7.000.000), Szalai Ádám (Schalke, 6.000.000), Pirmin Schwegler (Eintracht Frankfurt, 1.900.000), Ermin Bicakcic (Braunschweig, 400.000), Kim Dzsin Szu (Albirex Niigata, 1.000.000), Janik Haberer (Unterhaching, 500.000), Michael Gregoritsch (kv., St. Pauli), Sandro Wieser (kv., SV Ried), Knowledge Musona (kv., Kaizer Chiefs), Filip Malbaszics (kv., Partizan Beograd), Joselu (kv., Eintracht Frankfurt), Eren Derdiyok (kv., Bayer Leverkusen), Tobias Weis (kv., Eintracht Frankfurt), Vincenzo Grifo (kv., Dynamo Dresden), Andreas Ludwig (kv., 1860 München), Marvin Schwäbe (Hoffenheim II), Steven Zuber (CSZKA Moszkva, 3.900.000)

Távozott: Fabian Johnson (Mönchengladbach, i.), Joselu (Hannover, 5.000.000), Eren Derdiyok (Kasimpasa, 2.500.000), Sandro Wieser (k., Aarau), Edson Braafheid (Lazio, i.), Stefan Thesker (Hannover, i.), Michael Gregoritsch (k., Bochum, 50.000), Vincenzo Grifo (k., FSV Frankfurt), Andreas Ludwig (VfR Aalen, 135.000), Júnior Ponce (k., Vitória Setúbal), Kenan Karaman (Hannover, i.), Robin Szarka (Energie Cottbus), Joseph-Claude Gyau (Dortmund II, 120.000), Patrick Schorr (Hoffenheim II), Tim Paterok (Wormatia Worms, i.), Boris Vukcevic (visszavonult)

1. FC KÖLN
Érkezett: Tomás Kalas (k., Chelsea, 200.000), Simon Zoller (Kaiserslautern, 3.000.000), Oszako Juja (1860 München, 1.600.000), Kevin Vogt (Augsburg, 1.500.000), Mergim Mavraj (Greuther Fürth, i.), Dusan Svento (Red Bull Salzburg, 600.000), Slawomir Peszko (Parma, 500.000), Pawel Olkowski (Gornik Zabrze, i.), Daniel Mesenhöler (1.FC Köln II), Kacper Przybylko (kv., Arminia Bielefeld), Mato Jajalo (kv., FK Szarajevo), André Wallenborn (1.FC Köln II), Lucas Cueto (1.FC Köln)
Távozott: Kacper Przybylko (Greuther Fürth, 200.000), Mato Jajalo (HNK Rijeka, i.), Adil Csihi (Fulham, i.), Maurice Exslager (k., Darmstadt), Kevin McKenna (visszavonult), Fabian Schnellhardt (Duisburg), Koray Kacinoglu (Altinordu, i.), Slawomir Peszko (kv., Parma), Sascha Bigalke (1.FC Köln II), Román Golobart (1.FC Köln II), Marcel Schuhen (1.FC Köln II), Maximilian Thiel (1.FC Köln II), Bruno Nascimento (1.FC Köln II), Cauly Oliveira Souza (Fortuna Köln, i.), Bruno Nascimento (k., Estoril)
1. FSV MAINZ 05
Érkezett: Sztefanosz Kapino (Panathinaikosz, 1.500.000), Daniel Brosinski (SpVgg Greuther Fürth, 1,500.000), Gonzalo Jara (Nottingham Forest, i.), Nikita Rukavytsya (kv., FSV Frankfurt), Petar Sliskovic (Mainz II), Robin Zentner (Mainz II), Damian Rossbach (Mainz II), Patrick Pflücke (Mainz U19), Devante Parker (Mainz U19), Chinedu Ede (kv., Kaiserslautern), Filip Djuricsics (k., Benfica, i.)

Távozott: Eric Maxim Choupo-Moting (Schalke, i.), Shawn Parker (Augsburg, 1.600.000), Zdenek Pospech (Slezsky Opava, i.), Malik Fathi (szl.), Christian Wetklo (Darmstadt, i.), Dario Kresic (Bayer Leverkusen, i.), Bo Svensson (visszavonult), Heinz Müller (szl.), Nicolai Müller (Hamburg, 4.500.000)

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett: Thorgan Hazard (k., Chelsea, 1.500.000), Yann Sommer (FC Basel, 8.000.000), André Hahn (Augsburg, 2.250.000), Fabian Johnson (Hoffenheim, i.), Ibrahima Traoré (VfB Stuttgart, i.), Marvin Schulz (Mönchengladbach U19), Marlon Ritter (Mönchengladbach II), Elias Kachunga (kv., Paderborn), Matthias Zimmermann (kv., Sandhausen), Luuk de Jong (kv., Newcastle United)

Távozott: Marc-André ter Stegen (Barcelona, 12.000.000), Luuk de Jong (PSV, 5.500.000), Juan Arango (Club Tijuana, i.), Elias Kachunga (Paderborn, 300.000), Lukas Rupp (Paderborn, i.), Matthias Zimmermann (Mönchengladbach II), Joel Mero (Mönchengladbach II), Peniel Mlapa (k., Nürnberg)

SC PADERBORN
Érkezett: Moritz Stoppelkamp (1860 München, 700.000), Elias Kachunga (Mönchengladbach, 300.000), Marvin Bakalorz (Eintracht Frankfurt, 150.000), Lukas Rupp (Mönchengladbach, i.), Marvin Ducksch (k., Dortmund, 100.000), Idir Ouali (Dynamo Dresden, i.), Stefan Kutschke (Wolfsburg, 300.000), Viktor Maier (Lippstadt, 50.000), Alexander Nübel (Paderborn U19), Manuel Zeitz (kv., Saarbrücken), Fabian Scheffer (kv., Carl Zeiss Jena)

Távozott: Rick ten Voorde (k., Dordrecht), Manuel Zeitz (Energie Cottbus, i.), Markus Krösche (visszavonult), Saliou Sané (k., Holstein Kiel), Markus Palionis (szl.), Fabian Scheffer (Kaiserslautern II), Sebastian Schonlau (k., Verl), Elias Kachunga (kv., Mönchengladbach), Johannes Wurtz (kv., Werder Bremen), Marvin Bakalorz (kv., Eintracht Frankfurt)

SCHALKE 04
Érkezett: Sidney Sam (Bayer Leverkusen, 2.500.000), Eric Maxim Choupo-Moting (Mainz, i.), Dennis Aogo (Hamburg, 2.000.000), Fabian Giefer (Fortuna Düsseldorf, i.), Donis Avdijaj (Schalke U19), Pascal Itter (Schalke U19), Timon Wellenreuther (Schalke U19), Marvin Friedrich (Schalke U19), Philipp Hofmann (kv., Ingolstadt), Tranquillo Barnetta (kv., Eintracht Frankfurt), Lars Unnerstall (kv., Aarau)

Távozott: Szalai Ádám (Hoffenheim, 6.000.000), Timo Hildebrand (szl.), Philipp Hofmann (Kaiserslautern, 1.000.000), Lars Unnerstall (Fortuna Düsseldorf, 200.000), Anthony Annan (szl.), Tim Hoogland (Fulham, i.), Dennis Aogo (kv., Hamburg), Kirjakosz Papadopulosz (k., Bayer Leverkusen)

VfB STUTTGART
Érkezett: Daniel Ginczek (Nürnberg, 2.500.000), Adam Hlousek (Nürnberg, 1.200.000), Florian Klein (Red Bull Salzburg, i.), Odisseas Vlachodimos (VfB Stuttgart II), Rasztko Szuljagics (VfB Stuttgart U19), Caniggia Elva (Calgary South West United, i.), Johan Audel (kv., Nantes), Tim Leibold (VfB Stuttgart II), Raphael Holzhauser (kv., Augsburg), William Kvist (kv., Fulham), Oriol Romeu (k., Chelsea), Filip Kosztics (Groningen, 6.000.000)

Távozott: Ibrahima Traoré (Mönchengladbach, i.), Arthur Boka (Málaga, i.), Cacau (Cerezo Oszaka, i.), Rani Khedira (RB Leipzig, 1.000.000), Johan Audel (Nantes, i.), Rasztko Szuljagics (k., Dnipro Dnipropetrovszk)

VfL WOLFSBURG
Érkezett: Sebastian Jung (Eintracht Frankfurt, 2.500.000), Aaron Hunt (Werder Bremen, i.), Mateusz Klich (PEC Zwolle, 750.000), Kevin Scheidhauer (Wolfsburg II), Nasszim Ben Kalifa (kv., Grasshopper), Vaclav Pilar (kv., Freiburg), Rasmus Jönsson (kv., Aalborg), Ibrahim Sissoko (kv., Deportivo La Coruna), Tolga Cigerci (kv., Hertha), Oskar Zawada (Wolfsburg II), Josuha Guilavogui (k., Atlético Madrid, 5.500.000)

Távozott:Tolga Cigerci (Hertha, 1.500.000), Vaclav Pilar (k., Viktoria Pilsen, 250.000), Nasszim Ben Kalifa (Grasshopper, 150.000), Jan Polak (Nürnberg, i.), Stefan Kutschke (Paderborn, 300.000), Rasmus Jönsson (Aalborg, 150.000)

WERDER BREMEN
Érkezett: Izet Hajrovic (Galatasaray, i.), Santiago García (Rangers Talca, 1.500.000), Alejandro Gálvez (Rayo Vallecano, i.), Fin Bartels (St. Pauli, i.), Raif Husic (Bayern München, 100.000), Oliver Hüsing (Werder Bremen II), Niclas Füllkrug (kv., Greuther Fürth), Johannes Wurtz (kv., Paderborn), Joseph Akpala (kv., Kardemir Karabükspor), Mateo Pavlovic (kv., Ferencváros)

Távozott: Aaron Hunt (Wolfsburg, i.), Alekszandar Ignjovszki (Eintracht Frankfurt, i.), Lukas Schmitz (Fortuna Düsseldorf, i.), Sebastian Mielitz (Freiburg, i.), Niclas Füllkrug (Nürnberg, 300.000), Johannes Wurtz (Greuther Fürth, 250.000), Mateo Pavlovic (k., Ferencváros), Aleksandar Stevanovic (szl.), Cimo Röcker (Hannover II, i.), Predrag Sztevanovics (szl.), Santiago García (kv., Rangers Talca), Joseph Akpala (Kardemir Karabükspor, 200.000)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK
1. FC NÜRNBERG
Érkezett: Jakub Sylvestr (Erzgebirge Aue, 1.700.000), Dave Bulthuis (Utrecht, 1.000.000), Even Hovland (Molde, 250.000), Cristian Ramírez (k., Fortuna Düsseldorf), Niclas Füllkrug (Werder Bremen, 300.000), Jan Polak (Wolfsburg, i.), Alessandro Schöpf (Bayern München, 150.000), Danny Blum (Sandhausen, i.), Willi Evseev (Wolfsburg II), Mike Ott (1860 München II, i.), Tobias Pachonik (Nürnberg II), Özgür Özdemir (Frankfurt U19, i.), Markus Mendler (kv., Sandhausen), Peniel Mlapa (k., Borussia Mönchengladbach), Robert Koch (Dynamo Dresden, 300.000), Jürgen Mössmer (VfR Aalen)
Távozott: Josip Drmic (Bayer Leverkusen, 6.800.000), Marvin Plattenhardt (Hertha, 500.000), Daniel Ginczek (VfB Stuttgart, 2.500.000), Timothy Chandler (Frankfurt, 1.000.000), Emanuel Pogatetz (szl.), Haszebe Makoto (Frankfurt, i.), Mike Frantz (Freiburg, 1.500.000), Per Nilsson (Köbenhavn, i.), Adam Hlousek (VfB Stuttgart, 1.200.000), Róbert Mak (PAOK), Hanno Balitsch (szl.), Markus Feulner (Augsburg, i.), Berkay Dabanli (Eskisehirspor, i.), Sebastian Gärtner (Mainz II, i.), Alexander Stephan (Nürnberg II), José Campana (kv., Crystal Palace), Peniel Mlapa (k., Mönchengladbach), Kijotake Hirosi (Hannover, 4.300.000), Róbert Mak (PAOK Szaloniki, 400.000)
EINTRACHT BRAUNSCHWEIG
Érkezett: Mushaga Bakenga (k., FC Bruges), Vegar Eggen Hedenstad (k., Freiburg), Rafal Gikiewicz (Slask Wrocláw, i.), Hendrick Zuck (k., Freiburg), Saulo Decarli (Livorno), Raffael Korte (kv., Saarbrücken), Björn Kluft (kv., Sandhausen)
Távozott: Ermin Bicakcic (Hoffenheim, 400.000), Domi Kumbela (Kardemir Karabükspor, i.), Marco Caligiuri (szl.), Omar Elabdellaoui (Olimpiakosz), Daniel Davari (Grasshopper, i.), Kevin Kratz (Sandhausen, i.), Timo Perthel (Bochum, i.), Karim Bellarabi (kv., Bayer Leverkusen), Jonas Erwig-Drüppel (Jahn Regensburg, i.)
vastaggal az elmúlt hét átigazolása, lezárva szerda délben
TÖRÖKORSZÁG, SZUPERLIGA
FENERBAHCE
Érkezett: Diego (Atlético Madrid, i.), Erdi Sehit (Sakaryaspor, i.), Ertugrul Taskiran (kv.,Kayserispor), Beykan Simsek (kv., Kardemir Karabükspor), Miroslav Stoch (kv., PAOK), Berkay Can Degirmencioglu (kv., Ankaraspor), Berkay Öztuvan (kv., Göztepe Izmir), Hasan Erbey (kv., TKI Tavsanli Linyitspor), Milos Kraszics (kv., Bastia), Recep Niyaz (kv., Bucaspor), Hakan Cinemre (kv., Bucaspor), Gökhan Sazdagi (kv., Turgutluspor), Oguz Mataraci (kv., Turgutluspor), Berk Elitez (kv., Bugsasspor), Gökay Iravul (kv., Manisaspor), Furkan Aydin (kv.,Tuzlaspor), Onur Karakabak (kv., Derincespor), oseph Yobo (kv., Norwich City)
Távozott: Miroslav Stoch (k., al-Ain, 1.000.000), Salih Ucan (k., AS Roma, 4.750.000), Recep Niyaz (k., Samsunspor), Samuel Holmén (k., Bursaspor), Gökay Iravul (k., Gaziantep Büyüksehir Belediyespor), Beykan Simsek (k., Adana Demirspor), Hasan Erbey (szl.), Gökhan Sazdagi (k., Manisaspor), Berk Elitez (Tuzlaspor, i.), Furkan Aydin (szl.), Onur Karakabak (Bandirmaspor, i.), Oguz Mataraci (LASK Linz), Berkay Öztuvan (szl.)
GALATASARAY
Érkezett: Olcan Adin (Trabzonspor, 4.000.0000), Yasin Öztekin (Kayseri Erciyesspor, 2.500.000), Sinan Bolat (v., Porto), Endogan Adili (FC Basel, 500.000), Sinan Gümüs (VfB Stuttgart II, i.), Kaan Baysal (PSV Eindhoven U19), Furkan Özcal (kv., Kardemir Karabükspor), Serdar Eylik (kv., Ankaraspor), Yigit Gökoglan (kv., Kayseri Erciyesspor), Johan Elmander (kv., Norwich City), Bruma (kv., Gaziantepspor), Engin Baytar (kv., Caykur Rizespor), Sercan Yildirim (kv., Bursaspor), Nordin Amrabat (kv., Málaga), Dany Nounkeu (kv., Besiktas)
Távozott: Izet Hajrovic (Werder Bremen, i.), Salih Dursun (k., Trabzonspor), Johan Elmander (Bröndby, i.), Didier Drogba (Chelsea, i.), Ceyhun Gülselam (Hannover, i.), Sercan Yildirim (k., Balikesirspor), Oguzhan Kayar (k., Manisaspor), Serdar Eylik (Samsunspor), Ufuk Ceylan (Basaksehir), Aykut Ercetin (szl.), Guillermo Burdisso (kv., Boca Juniors)
BESIKTAS
Érkezett: Demba Ba (Chelsea, 6.000.000), Cenk Tosun (Gaziantepspor, i.), Gökhan Töre (Rubin Kazany, 4.500.000), Ramon Motta (Corinthians, 1.100.000), Tugay Kaya (Besiktas II), Furkan Yaman (Besiktas II), Kadir Ari (kv., Sancaktepe Belediyespor), Erkan Kas (kv., Kardemir Karabükspor), Mertcan Aktas (kv., Ofspor), Atinc Nukan (kv., Dardanelspor), Hasan Türk (kv., Göztepe Izmir), Koray Yildiz (kv., Kizilcabölükspor), Ümit Karaal (kv., Kahramanmarasspor), Michael Eneramo (kv., Kardemir Karabükspor), Tanju Kayhan (kv., Elazigspor), Günay Güvenc (kv., Adanaspor), Burak Mazak (kv., Ankara Demirspor), Burak Kaplan (kv., KFC Uerdingen), Samet Bülbül (kv., Nazilli Belediyespor)

Távozott: Manuel Fernandes (Lokomotiv Moszkva, i.), Hugo Almeida (szl.), Jermaine Jones (szl.), Erkan Kas (Kardemir Karabükspor, 430.000), Ömer Sismanoglu (k., Eskisehirspor), Ibrahim Toraman (k., Sivasspor), Muhammed Demirci (k., Gaziantep Büyüksehir Belediyespor), Julien Escudé (szl.), Tanju Kayhan (Kardemir Karabükspor, 430.000), Günay Güvenc (k., Mersin Idmanyurdu, 35.000), Burak Kaplan (Wattenscheid, i.), Mertcan Aktas (Fatih Karagümrükspor), Koray Yildiz (k., Göztepe Izmir), Gökhan Töre (kv., Rubin Kazany), Ramon Motta (kv., Corinthians), Dany Nounkeu (kv., Galatasaray)

TRABZONSPOR
Érkezett: Óscar Cardozo (Benfica, 5.000.000), Kévin Constant (Milan, 2.500.000), Yusuf Erdogan (1461 Trabzon, i.), Salih Dursun (k., Galatasaray), Sefa Yilmaz (Kayserispor, 3.500.000), Turgut Sahin (Gaziantepspor, i.), Ishak Dogan (Kardemir Karabükspor, 2.350.000), Deniz Yilmaz (Elazigspor, 1.800.000), Serdar Gürler (Elazigspor, 1.300.000), Carl Medzsani (Monaco, i.), Anil Tasdemir (Orduspor, 400.000), Musa Nizam (Antalyaspor, 750.000), Essaid Belkalem (k., Watford, 450.000), Gökhan Karadeniz (Altinordu, 900.000), Fatih Atik (Guingamp, i.), Ferhat Yazgan (Wolfsburg II, 90.000), Kurtulus Yurt (Bandirmaspor, 70.000), Oguzhan Acar (Trabzonspor U19), Emre Aydin (Trabzonspor U19), Mertcan Cam (Trabzonspor II), Serhat Cakmak (Ajax U19, i.), Abdullah Turan (Trabzonspor II), Baris Memis (kv., 1461 Trabzon), Göksu Alhas (kv., 1461 Trabzon), Ogulcan Gökce (kv., 1461 Trabzon), Alim Öztürk (kv., 1461 Trabzon), Batuhan Artarslan (kv., 1461 Trabzon), Bora Sevim (kv., 1461 Trabzon), Torric Jebrin (kv., 1461 Trabzon), Mehmet Kuruoglu (kv., 1461 Trabzon), Abdullah Karmil (kv., Ankaraspor), Hasan Ahmet Sari (kv., Batman Petrolspor), Ondrej Celustka (kv., Sunderland), Mert Danismaz (kv., 1461 Trabzon), Ali Han Tuncer (kv., 1461 Trabzon), Aykut Akgün (kv., Caykur Rizespor), Batuhan Karadeniz (kv., Elazigspor)
Távozott: Olcan Adin (Galatasaray, 4.000.000), Adrian Mierzejewski (aAl-Naszr, 3.200.000), Paulo Henrique (Sanghaj Greenland, 4.000.000), Ondrej Celustka (szl.), Anil Tasdemir (Kayserispor), Gökhan Alsan (k., Sanliurfaspor, 50.000), Aykut Akgün (Kardemir Karabükspor), Marc Janko (Sydney FC, i.), Abdulkadir Özdemir (k., Sanliurfaspor), Batuhan Karadeniz (Sivasspor, i.), Göksu Alhas (k., Sanliurfaspor, 50.000), Torric Jebrin (Bucaspor), Abdullah Karmil (k., Adanaspor, 86.000), Ogulcan Gökce (k., 1461 Trabzon), Sahin Aygünes (Antalyaspor, i.), Ali Han Tuncer (k., 1461 Trabzon), Zeki Ayvaz (k., Balikesirspor), Alim Öztürk (Heart of Midlothian, i.), Mehmet Kuruoglu (k., Boluspor), Bora Sevim (Aydinspor), Kurtulus Yurt (k., 1461 Trabzon), Hasan Ahmet Sari (k., 1461 Trabzon), Serhat Cakmak (k., 1461 Trabzon), Mert Danismaz (k., 1461 Trabzon), Oguzhan Acar (k., 1461 Trabzon), Abdullah Turan (k., 1461 Trabzon), Emre Aydin (k., 1461 Trabzon), Mertcan Cam (1461 Trabzon), Yusuf Erdogan (kv., 1461 Trabzon)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik