Bundesliga: a Leverkusen simán megverte a Frankfurtot

Vágólapra másolva!
2022.05.02. 22:24
null
A Leverkusen simán legyőzte az Eintracht Frankfurtot (Fotó: AFP)
A Bayer Leverkusen simán, 2–0-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot a német Bundesliga 32. fordulójának záró napján.



Kérdéses volt, hogy a Frankfurt milyen összeállításban, tartalékosan lép-e pályára a Leverkusen ellen, hiszen csütörtökön a West Ham United vár rá az Európa-liga-elődöntő visszavágóján. A londoni mérkőzés kezdőjéhez képest nyolc helyen változtatott Oliver Glasner vezetőedző: csak Kevin Trapp, Tuta és a nagyszerű formában futballozó kulcsjátékos, Filip Kosztics kapott helyet a kezdő tizenegyben.

De nem a felforgatott kezdőcsapat, hanem egy tökéletesen kivitelezett kontraakció miatt kerültek hátrányba a vendégek: Moussa Diaby végigrobogott a felezőnél kapott sarkazós passzal, majd külsővel Paulinho elé tálalt, aki nem hibázott. VIDEÓ ITT!

Az első játékrészben több gól már nem esett, ám a szünet s némi videobírózás után ismét a gyógyszergyáriak örülhettek: Patrik Schick okosan, a kapus lába között juttatta a hálóba labdát, a gólpasszt pedig ismét Diaby szolgáltatta. VIDEÓ ITT!

Ezután is próbálkoztak a csapatok rendületlenül, de nem jártak sikerrel, maradt a 2–0.

NÉMET BUNDESLIGA
32. FORDULÓ

Bayer Leverkusen–Eintracht Frankfurt 2–0 (Paulinho 18., Schick 51.)
Borussia Mönchengladbach–RB Leipzig 3–1 (Embolo 17., J. Hofmann 45+2., 77., ill. Nkunku 36.)

Szombati eredmények
Hoffenheim–Freiburg 3–4
(Kramaric 32., Stiller 49., Rudy 84., ill. Sallai R. 23., Günter 50., Höler 70., Dzsong Vu Jong 73.)
Augsburg–1. FC Köln 1–4
(Niederlechner 73., ill. Thielmann 12., Uth 15., Modeste 63., 77. – az elsőt 11-esből)
Arminia Bielefeld–Hertha BSC 1–1 (Nilsson 90+1., ill. Tousart 54.)
Borussia Dortmund–Bochum 3–4 (Haaland 18., 30., 62. – az első kettőt 11-esből, ill. Polter 3., Holtmann 8., Locadia 81., Pantovics 85. – 11-esből)
Mainz–Bayern München 3–1 (Burkardt 18., Niakhaté 27., Barreiro 57., ill. Lewandowski 33.)
VfB Stuttgart–Wolfsburg 1–1 (Führich 89., ill. Brooks 13.)

Pénteki eredmény
Union Berlin–Greuther Fürth 1–1 (S. Michel 72., ill. Hrgota 33.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 32 24 3 5 93–33 +60 75
2. Borussia Dortmund 32 20 3 9 80–50 +30 63
3. Bayer Leverkusen 32 17 7 8 74–44 +30 58
4. Freiburg 32 15 10 7 56–40 +16 55
5. RB Leipzig 32 16 6 10 67–36 +31 54
6. 1. FC Köln 32 14 10 8 51–46 +5 52
7. Union Berlin 32 14 9 9 43–41 +2 51
8. Hoffenheim 32 13 7 12 55–51 +4 46
9. Mainz 32 12 6 14 46–42 +4 42
10. Mönchengladbach 32 11 8 13 48–59 –11 41
11. Eintracht Frankfurt 32 10 10 12 42–46 –4 40
12. Bochum 32 11 6 15 34–48 –14 39
13. Wolfsburg 32 11 5 16 40–52 –12 38
14. Augsburg 32 9 8 15 37–51 –14 35
15. Hertha 32 9 6 17 35–67 –32 33
16. VfB Stuttgart 32 6 11 15 37–56 –19 29
17. Arminia Bielefeld 32 5 12 15 25–50 –25 27
18. Greuther Fürth 32 3 9 20 26–77 –51 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik