Az elsőt nehéz lett volna elhibázni: Julian Brandt üres kapuba lőhetett Haaland átadását követően (Fotó: Getty Images)

 

A Dortmund jó iramú mérkőzésen hozta el a három pontot a svábok otthonából. A vendégegyüttes hamar előnyt szerzett, amikor egy kontratámadás során Erling Haaland ziccerbe kerülve nagyon önzetlenül a tizenhatoson belül magára hagyott – a megsérülő Giovanni Reyna helyére a 6. percben beálló – Julian Brandt elé passzolt, aki közelről az üres kapuba gurított.

Marco Rose csapata nem elégedett meg ennyivel, látványos támadásokkal riogatott a vezetés kiharcolását követően is. A kiesés elől menekülő Stuttgart sem adta magát könnyen, ám végül a második félidőben egy újabb védekezési hiba megpecsételte a sorsát: egy gyorsan felépített dortmundi akció során a hátsó alakzat „eltolódta” magát, lehetővé téve Brandtnak, hogy a tizenhatos határáról szabadon zúdítsa be a Marco Reustól kapott labdát a hazai kapuba. Meg kell hagyni, Florian Müller kapus sem volt igazán a helyzet magaslatán, későn ért le az érkező lövésre.

A felemás formában lévő Stuttgartnak ezt követően még voltak komoly gólszerzési lehetőségei, a 79. percben Borna Sosa erőteljes löketénél Gregor Kobel nagy bravúrján múlott a szépítés – gólt szereznie viszont nem sikerült, ahogyan Haalandnak sem, aki a 94. percben leshelyzetet követően talált a kapuba.

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
VfB Stuttgart–Borussia Dortmund 0–2
(Brandt 12., 71.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
15.30: Bayern München–Augsburg (Tv: Arena4)
15.30: Fürth–Mönchengladbach
15.30: Köln–Mainz
15.30:
Wolfsburg–Arminia Bielefeld
18.30: Hertha BSC–Union Berlin (Tv: Arena4)
Vasárnap
15.30: Bochum–Leverkusen (Tv: Arena4)
17.30: Eintracht Frankfurt–Freiburg (Tv: Arena4)
19.30: RB Leipzig–Hoffenheim (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS 
  1. Bayern München 28 21 3 4 85–29 +56  66
  2. Borussia Dortmund 29 19 3 7 70–42 +28  60
  3. Bayer Leverkusen 28 15 6 7 68–42 +26  51
  4. RB Leipzig 28 14 6 8 61–31 +30  48
  5. Freiburg 28 12 9 7 44–33 +11  45
  6. Hoffenheim 28 13 5 10 50–42 +8  44
  7. Union Berlin 28 11 8 9 34–38 –4  41
  8. 1. FC Köln 28 10 10 8 38–41 –3  40
  9. Eintracht Frankfurt 28 10 9 9 39–38 +1  39
10. Mainz 28 11 5 12 41–33 +8  38
11. Bochum 28 10 5 13 30–40 –10  35
12. Mönchengladbach 28 9 7 12 39–52 –13  34
13. Augsburg 28 8 8 12 34–45 –11  32
14. Wolfsburg 28 9 4 15 29–45 –16  31
15. VfB Stuttgart 29 6 9 14 36–53 –17  27
16. Arminia Bielefeld 28 5 11 12 23–39 –16  26
17. Hertha 28 7 5 16 30–62 –32  26
18. Greuther Fürth 28 3 7 18 24–70 –46  16