Bundesliga: a Bayern szombaton bajnok lehet, nagy a harc a BL-ért

Vágólapra másolva!
2022.04.22. 10:25
null
Robert Lewandowskiék szombati győzelme a Bayern München sorozatban tizedik bajnoki elsőségét jelentené (Fotók: AFP)
Végükhöz közelítenek az európai top-labdarúgóbajnokságok idényei, így a német Bundesliga 2021–2022-es kiírása is. A legfőbb kérdés, hogy kié lesz a bajnoki cím, már a most következő, 31. fordulóban eldőlhet, mint ahogyan az egyik kieső kiléte is, ugyanakkor mind a nemzetközi kupaindulást érő helyekért, mind pedig a bennmaradásért nagy csata várható a hátralevő négy körben.

FÉL LÁBBAL MÁR A DOBOGÓ TETEJÉRE LÉPETT A BAYERN

Az aranyéremért már csak két csapat maradt versenyben, a címvédő Bayern München és a Borussia Dortmund, a két csapat pedig szombaton éppen egymással találkozik. Ha a bajorok nyernek az Allianz Arénában, megszerzik történelmük 32. német bajnoki címét. Döntetlen esetén már csak hajszálnyi matematikai esélye maradna a BVB-nek és egy esetleges dortmundi győzelem után is három meccs alatt hatpontos hátrányt kellene ledolgoznia Erling Haalandéknak, így minden bizonnyal a müncheniek emelhetik magasba – sorozatban tizedjére – a bajnoki tálat.

Az aranyérem megszerzésével a Bayern München jegyezné az öt legerősebb európai élvonal leghosszabb bajnoki sorozatát, megdöntve saját eddigi, illetve az olasz Juventus 2011–2012 és 2019–2020 között véghez vitt, egymás után kilenc aranyat jelentő rekordját.

Tetemes hátrányt kellene ledolgoznia a Dortmundnak
1. Bayern München 30 23 3 4 89–29 +60 72
2. Borussia Dortmund 30 20 3 7 76–43 +33 63

AZ IZGALMAK A DOBOGÓ ALJÁTÓL KEZDŐDNEK

A bajorok bajnoki címe már szinte biztosra vehető, a hátralévő négy forduló legnagyobb tétű csatáit a nemzetközi kupaindulást érő helyekért vívják majd meg a csapatok. A Bundesligából az első hat vagy hét csapat nevezhet be valamelyik UEFA-sorozatba. Az első négy helyezett a Bajnokok Ligája, az 5. az Európa-liga csoportkörében indulhat. A hatodiknak az Európa-konferencialiga playoffköre jutna – ám ha a Német Kupa győztese (a Freiburg vagy az RB Leipzig) az élvonalban már kvalifikálja magát valamelyik tornára, akkor az előző kiíráshoz hasonlóan a Bundesliga hatodikja is El-csoportkörös lesz, az Ekl-playoff pedig a 7. helyezettre száll át.

Az élboly nagyon szoros. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Borussia Dortmund a BL csoportkörében ott lesz, ám a 3. Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató RB Leipzigtől egészen a 8. Hoffenheimig még bármelyik csapat elérhet a legrangosabb európai kupasorozatba.

CSATA A BL-INDULÁSÉRT
1. Bayern München 30 23 3 4 89–29 +60 72
2. Borussia Dortmund 30 20 3 7 76–43 +33 63
3. RB Leipzig 30 16 6 8 65–31 +34 54
4. Bayer Leverkusen 30 15 7 8 68–43 +25 52
5. Freiburg 30 14 9 7 49–34 +15 51
6. Union Berlin 30 13 8 9 40–39 +1 47
7. 1. FC Köln 30 12 10 8 44–44 0 46
8. Hoffenheim301361150–45+545
A BL-ért küzdő csapatok programja (aláhúzva az egymás elleni mérkőzések)
Csapat 31. forduló
32. forduló33. forduló
34. forduló
RB Leipzig
Union Berlin (o)
Mönchengladbach (i.)Ausgburg (o.)Bielefeld (i.)
Bayer Leverkusen
Fürth (i.)Frankfurt (o.)Hoffenheim (i.)
Freiburg (o.)
Freiburg Mönchengladbach (o.)Hoffenheim (i.)Union Berlin (o.)Bayer Leverkusen (i.)
Union Berlin
RB Leipzig (i.)Fürth (o.)Freiburg (i.)
Bochum (o.)
KölnBielefeld (o.)Ausgburg (i.)Wolfsburg (o.)Stuttgart (i.)
HoffenheimFrankfurt (i.)Freiburg (o.)
Bayer Leverkusen (o.)Mönchengladbach (i.)

A BL-helyre esélyes csapatok közül a legkönnyebb sorsolása a Kölnnek van, amely az előző idényben mindössze a 16. helyen végzett és csak osztályozóval maradt benn. Sallai Roland jelenleg ötödik Freiburgjára húzós program vár, és Schäfer András Union Berlinjének is meg kell vívnia két kemény, idegenbeli csatát.

Izgalmas lesz a végjáték Sallai Rolandék számára: akár a BL-csoportkörbe is eljuthatnak
Izgalmas lesz a végjáték Sallai Rolandék számára: akár a BL-csoportkörbe is eljuthatnak

A biztosan Európa-liga-csoportkört érő 5. helyre még a Mainz és a Frankfurt, a 6.-ra a Mönchengladbach és a Bochum is odaérhet, míg az esetlegesen Ekl-selejtezős hetedik pozícióban pusztán a számokat tekintve még a 13. Wolfsburg is reménykedhet.

A 9–13. hely közöttiek is bízhatnak még nemzetközi szereplésben
5. Freiburg 30 14 9 7 49–34 +15 51
6. Union Berlin 30 13 8 9 40–39 +1 47
7. 1. FC Köln 30 12 10 8 44–44 0 46
8. Hoffenheim 30 13 6 11 50–45 +5 45
9. Mainz 30 11 6 13 43–36 +7 39
10. Eintracht Frankfurt 30 10 9 11 40–42 –2 39
11. Mönchengladbach 30 10 7 13 42–55 –13 37
12. Bochum 30 10 6 14 30–43 –13 36
13. Wolfsburg 30 10 4 16 34–51 –17 34
Az El-ért/Ekl-playoffért hajtók programja (aláhúzva az egymás elleni, dőlttel az első nyolc helyezett elleni mérkőzések)
Csapat31. forduló
32. forduló
33. forduló
34. forduló
Mainz Wolfsburg (idegenben)Bayern München (otthon)
Hertha (i.)
Eintracht Frankfurt (o.)
Eintracht FrankfurtHoffenheim (o.)Bayer Leverkusen (i.)
Mönchengladbach (o.)
Mainz (i.)
MönchengladbachFreiburg (i.)RB Leipzig (o.)Eintracht Frankfurt (i.)
Hoffenheim (o.)
BochumAugsburg (o.)Borussia Dortmund (i.)
Bielefeld (o.)
Union Berlin (i.)
Wolfsburg (csak Ekl)
Mainz (o.)Stuttgart (i.)Köln (i.)Bayern München (o.)

Az Európa-ligás hely(ek)et a Mainz és az idei kiírásban elődöntős Eintracht Frankfurt sem tudja könnyen elérni, még akkor sem, ha végül a Német Kupa győztesének járó El-kvótát megkapja a Bundesliga hatodikja. A Borussia Mönchengladbachnak egyenesen horrorsorsolást tartogat a hátralévő négy forduló, a Bochumnak sincs sok esélye a nemzetközi indulásra, a Wolfsburg pedig már csak az esetleg Ekl-rájátszást jelentő 7. pozícióig javíthatja jelenlegi helyét, ráadásul ennek is leginkább csak matematikai esélye van.

A Hertha élvonalbeli tagsága ennek az idénynek a végén is nagy veszélyben forog
A Hertha élvonalbeli tagsága ennek az idénynek a végén is nagy veszélyben forog

A FÜRTH MÁR SZOMBATON KIESHET, A MEZŐNY BŐ FELE MÉG VESZÉLYBEN VAN

A kiesés elkerüléséért is kiélezett a harc. Teljes biztonságban még csak 10. Frankfurt és az előtte álló csapatok érezhetik magukat.

SOK CSAPAT NINCS MÉG BIZTONSÁGBAN
11. Mönchengladbach 30 10 7 13 42–55 –13 37
12. Bochum 30 10 6 14 30–43 –13 36
13. Wolfsburg 30 10 4 16 34–51 –17 34
14. Augsburg 30 8 8 14 34–47 –13 32
15. Hertha 30 8 5 17 32–66 –34 29
16. VfB Stuttgart 30 6 10 14 36–53 –17 28
17. Arminia Bielefeld 30 5 11 14 23–46 –23 26
18. Greuther Fürth30381924–72–4817
A kiesés által komolyan veszélyeztetett csapatok menetrendje (aláhúzva az egymás elleni mérkőzések)
Csapat31. forduló
32. forduló
33. forduló
34. forduló
MönchengladbachFreiburg (idegenben) RB Leipzig (otthon) Eintracht Frankfurt (i.)
Hoffenheim (o.)
BochumAugsburg (o.)Borussia Dortmund (i.)
Bielefeld (o.)
Union Berlin (i.)
WolfsburgMainz (o.)Stuttgart (i.) Köln (i.)
Bayern München (o.)
AugsburgBochum (i.)Köln (o.)RB Leipzig (i.)Fürth (o.)
HerthaStuttgart (o.)Arminia Bielefeld (i.)
Mainz (o.)Borussia Dortmund (i.)
StuttgartHertha (i.)
Wolfsburg (o.)
Bayern München (i.)Köln (o.)
Arminia BielefeldKöln (i.)Hertha (o.)
Bochum (i.)
RB Leipzig (o.)
Greuther Fürth
Bayer Leverkusen (o.)Union Berlin (i.)
Borussia Dortmund (o.)Augsburg (i.)

A Mönchengladbach a hátralévő időben három csapattal is találkozik a tabella első feléből, a csapat viszont akkor lenne teljes biztonságban, ha legalább két pontot még gyűjtene.

A Bochumra vár még két kemény, élcsapatok elleni idegenbeli csata, de ha legalább három pontot szerez a hátralévő négy meccsén, akkor az újonc jövőre is az élvonal tagja lesz.

A Wolfsburg 8, az Augsburg 6, a Hertha pedig 3 pontra van a kiesőzónától. A három csapat már nem találkozik az idényben egymással, ellenben a „farkasok” még játszanak az osztályozós helyen álló Stuttgarttal, az FCA a tökutolsó Fürth ellen zárja az idényt, míg a berliniek a „svábok” mellett a jelenleg utolsó előtti Bielefelddel is összecsapnak majd.

A jelen állás szerint osztályozót játszó Stuttgart egy pontra van lemaradva Dárdai Mártonéktól, míg a nemrégiben edzőt váltó, két kiesési helyosztót játszó, 17. Bielefeld háromra.

A legreménytelenebb helyzetben az idényt szörnyen kezdő, és a tabellán a 4. forduló óta az utolsó helyen tanyázó Greuther Fürth van. A bajorországi kiscsapat már csak osztályozóval maradhat benn, és csak akkor, ha a hátralevő mind a négy meccsét megnyeri, vetélytársai mindegyiket elveszítik, emellett borzalmas gólkülönbségén is nagyban javít, így könnyen lehet, hogy már most szombaton biztossá válik, hogy a 2022–2023-as idényben ismét a 2. Bundesliga tagja lesz.

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
Péntek
20.30:
Wolfsburg–Mainz (Tv: Arena4)
Szombat
15.30: Frankfurt–Hoffenheim
15.30: Freiburg–Mönchengladbach (Tv: Spíler1)
15.30: Fürth–Leverkusen
15.30: Köln–Bielefeld
15.30: RB Leipzig–Union Berlin (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
18.30: Bayern München–Borussia Dortmund (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
15.30: Bochum–Augsburg
17.30: Hertha–Stuttgart (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 23 3 4 89–29 +60 72
2. Borussia Dortmund 30 20 3 7 76–43 +33 63
3. RB Leipzig 30 16 6 8 65–31 +34 54
4. Bayer Leverkusen 30 15 7 8 68–43 +25 52
5. Freiburg 30 14 9 7 49–34 +15 51
6. Union Berlin 30 13 8 9 40–39 +1 47
7. 1. FC Köln 30 12 10 8 44–44 0 46
8. Hoffenheim 30 13 6 11 50–45 +5 45
9. Mainz 30 11 6 13 43–36 +7 39
10. Eintracht Frankfurt 30 10 9 11 40–42 –2 39
11. Mönchengladbach 30 10 7 13 42–55 –13 37
12. Bochum 30 10 6 14 30–43 –13 36
13. Wolfsburg 30 10 4 16 34–51 –17 34
14. Augsburg 30 8 8 14 34–47 –13 32
15. Hertha 30 8 5 17 32–66 –34 29
16. VfB Stuttgart 30 6 10 14 36–53 –17 28
17. Arminia Bielefeld 30 5 11 14 23–46 –23 26
18. Greuther Fürth30381924–72–4817
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik