Bundesliga 2.: Kalmárék megint ponttal utaznak haza

Vágólapra másolva!
2015.09.18. 20:39
Kalmár Zsolt csapata, az idegenben továbbra is veretlen RB Leipzig 1–1-es döntetlent játszott a Heidenheim vendégeként a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 7. fordulójának pénteki játéknapján. Az éllovas Bochum és üldözője, a Freiburg egyaránt parázs hajrájú mérkőzésen játszott döntetlent.

A Heidenheim és a Leipzig azonos pontszámmal várta a fordulót, így nem meglepő a végeredmény. Marcel Halstenberg lövésével a lipcseiek szereztek vezetést a 36. percben, Daniel Frahn büntetőből egyenlített a második félidő derekán. Kalmár Zsolt a 73. percben állt be az idegenben eddig két-két győzelmet és döntetlent elkönyvelő lipcsei csapatba.Kalmár Zsolt a 73. percben állt be az idegenben eddig két-két győzelmet és döntetlent elkönyvelő lipcsei csapatba.

Az éllovas Bochum a 92. percig vezetett a Düsseldorf ellen, de végül be kellett érnie a döntetlennel, akárcsak legközelebbi üldözőjének, a hármas győzelmi szériából érkező Freiburgnak. Utóbbi esetében a „be kellett érnie" kifejezés csak a helyezések fényében helytálló, hiszen a 90. percig meglepetésre a Bielefeld vezetett.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2.
7. FORDULÓ
Heidenheim–RB Leipzig 1–1
Freiburg–Arminia Bielefeld 2–2
Bochum–Düsseldorf 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Bochum 7 5 2 0 12–4 8 17
2. Freiburg 7 5 1 1 18–10 8 16
3. St. Pauli 6 4 1 1 8–4 4 13
4. RB Leipzig 7 3 3 1 9–5 4 12
5. Heidenheim 7 3 3 1 8–5 3 12
6. Braunschweig 6 3 1 2 12–5 7 10
7. Sandhausen 6 3 2 1 15–9 6 8
8. Greuther Fürth 6 2 2 2 10–11 –1 8
9. Kaiserslautern 6 2 2 2 7–8 –1 8
10. Arminia Bielefeld 7 1 5 1 6–7 –1 8
11. Union Berlin 6 1 4 1 10–8 2 7
12. FSV Frankfurt 6 2 1 3 4–6 –2 7
13. Nürnberg 6 2 1 3 12–15 –3 7
14. Karlsruhe 6 2 0 4 5–13 –8 6
15. Fortuna Düsseldorf 7 1 2 4 7–8 –1 5
16. Paderborn 6 1 0 5 3–13 –10 3
17. 1860 München 6 0 2 4 2–8 –6 2
18. Duisburg 6 0 2 4 5–14 –9 2
A Sandhausentől három pont levonva.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik