Bayern: nem fognak nagy költekezésbe a nyáron

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 21:49
null
Herbert Hainer kijelentette, hogy nem igazolnak a nyáron drága játékost. (Fotó: AFP)
A Bayern München elnöke, Herbert Hainer a Bild podcast adásában mondta el, hogy nem fognak drága igazolást végrehajtani a nyáron. A klub első embere elárulta, hogy mindez a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzetnek köszönhető.

 

Nem fogunk drága játékost igazolni. Nagyon erős, fiatal csapatunk van hatalmas lehetőségekkel, így nem félek. Nincs szükségünk drága igazolásra” – jelentette ki Hainer az interjúban.

Az elnök mindemellett elmondta, nem titok az, hogy a járványhelyzet a Bayern Münchent is nehezen érintette és körülbelül 150 millió euróval volt kevesebb a bevételük 2020 márciusa óta. Hozzátette, hogy szeretnék, hogy a Bayerné legyen a legjobb keret, de a realitáshoz az is hozzátartozik, hogy ezt finanszíroznod is kell.

A Bayern München így sem panaszkodhat a költekezés terén, hiszen nemrégen jelentették be, hogy a következő idénytől a RB Leipzig vezetőedzője, Julian Nagelsmann veszi át a klub irányítását, aki körülbelül 25 millió euróba került a csapatnak. Mellette a bajorok már korábban megszerezték Dayot Upamecanot, akiért 42.5 millió eurót fizet a gárda.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik