Bayern: Most először vagyok igazán dühös – Nagelsmann

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 11:31
null
Julian Nagelsmann-nak nem tetszett, amit Augsburgban látott a csapatától (Fotó: AFP)
Julian Nagelsmann, a Bayern München vezetőedzője feldúltan nyilatkozott azután, hogy csapata 2–1-es vereséget szenvedett az Augsburgtól a német labdarúgó Bundesliga 12. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén.

 

„Most először vagyok igazán dühös a Bayern vezetőedzőjeként, ennél sokkal jobban kell teljesítenünk – idézi Nagelsmannt a dpa német hírügynökség. – Nagyon könnyen kapunk gólokat. Erről beszéltünk is a meccs előtt, mégis beleléptünk kétszer megint ugyanabba a folyóba. Az ellenfél nem brillírozott, de szerzett két gólt. Ugyanez volt a Frankfurt ellen is (2–1-es vereség hazai pályán – a szerk.).”

A Bayern München vezetőedzője nem szeretett volna kifogásokat keresni a vereségre, így Joshua Kimmich hiányát sem hozta fel mentségként, az RB Leipzigtől 16 millió euróért megvásárolt Marcel Sabitzer eddigi teljesítményével ugyanakkor nem elégedett.

„Sabiban sokkal-sokkal több van” – mondta Nagelsmann az osztrák középpályásról, akivel Lipcsében már dolgozott együtt.

Manuel Neuer, a müncheniek kapusa elég egyértelműen fogalmazott a vereség után: „Ilyen csapat ellen mindenképpen nyernünk kellene. Sokkal több bennünk a minőség.”

Az Augsburg mindössze a harmadik győzelmét aratta a Bundesliga mostani idényében, korábban csak a Mönchengladbachot (1–0) és a Stuttgartot (4–1) győzte le – őket is hazai pályán.

A Bayern kedden a Dinamo Kijev vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligájában, majd az Arminia Bielefeldet fogadja bajnoki mérkőzésen.

NÉMET BUNDESLIGA
12. FORDULÓ
Augsburg–Bayern München 2–1 (Pedersen 23., A. Hahn 35., ill. Lewandowski 38.)
Szombat
15.30: Arminia Bielefeld–Wolfsburg
15.30: Borussia Dortmund–VfB Stuttgart
15.30: Hoffenheim–RB Leipzig (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
15.30: Bayer Leverkusen–Bochum
15.30: Mönchengladbach–Greuther Fürth
18.30: Union Berlin–Hertha BSC (Tv: Arena4)
Vasárnap
15.30: Freiburg–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)
17.30: Mainz–1. FC Köln

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 12 9 1 2 41–13 +28 28
2. Borussia Dortmund 11 8 3 28–17 +11 24
3. Freiburg 11 6 4 1 18–9 +9 22
4. Wolfsburg 11 6 1 4 12–12 0 19
5. RB Leipzig 11 5 3 3 23–11 +12 18
6. Bayer Leverkusen 11 5 3 3 24–17 +7 18
7. Mainz 11 5 2 4 15–11 +4 17
8. Union Berlin 11 4 5 2 17–17 0 17
9. Mönchengladbach 11 4 3 4 13–14 –1 15
10. Hoffenheim 11 4 2 5 19–17 +2 14
11. 1. FC Köln 11 3 5 3 15–19 –4 14
12. Bochum 11 4 1 6 10–18 –8 13
13. Hertha 11 4 1 6 12–24 –12 13
14. Eintracht Frankfurt 11 2 6 3 12–16 –4 12
15. Augsburg 12 3 3 6 11–21 –10 12
16. VfB Stuttgart 11 2 4 5 15–20 –5 10
17. Arminia Bielefeld 11 1 5 5 7–16 –9 8
18. Greuther Fürth111107–27–201
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik