Bayern: megvan a klub új vezetőedzője – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.13. 13:20
null
Niko Kovac július 1-jén veszi át a bajor klub irányítását (Fotó: Bayern München Twitter)
Csütörtökön beszámoltunk róla,  hogy a Sport Bild értesülése szerint megszületett a megállapodás, és eldőlt, hogy a 72 éves Jupp Heynckes helyét a nyáron Niko Kovac veszi át. A hír igaznak bizonyult, a bajor klub a Twitteren jelentette be a szakember érkezését.

 

A klub már korábban jelezte, hogy április végén szeretné bemutatni az új, németül beszélő szakembert.

Niko Kovac hároméves szerződést kötött a német rekordbajnokkal, amelyet játékosként is szolgált 2001 és 2003 között. A 46 éves tréner jelenleg az Eintracht Frankfurt vezetőedzője, július 1-jén veszi át a bajorok irányítását.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy meg tudtuk győzni őt. Játszott korábban a Bayernben, ismeri a vezetőséget, csakúgy, mint a klub struktúráját és belső működését is. Meg vagyunk győződve arról, hogy jó döntést hoztunk” – fogalmazott Hasan Salihamidzic sportigazgató.

Kovac a Herthában nevelkedett, a fővárosi, valamint a müncheni klub mellett szerepelt a Bayer Leverkusenben, a Hamburgban és a Salzburgban. Edzőként a Frankfurt előtt a horvát felnőtt válogatottat irányította.

„Kovacnak nagyon pozitív életútja van. Frankfurtban sok különböző nemzetiségű és játékstílussal rendelkező futballistával dolgozik együtt. Ez teszi őt különösen jó szakemberé – vélekedett sajtótájékoztatóján az Eintracht tréneréről Jupp Heynckes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik