Bayern: Matthäus szerint csak úgy nem engedik el Flicket

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 14:23
null
Lothar Matthäus (Fotó: AFP, archív – 2020)
Lothar Matthäus szerint a Bayern München csak lelépési díj ellenében válik meg Hansi Flicktől, a labdarúgócsapat vezetőedzőjétől, aki szombaton váratlanul bejelentette az idény végi távozását – írja az MTI.

 

A 60 esztendős Matthäus a Sky Sport weboldalán vezetett blogjában „határozottan feltételezte”, hogy Flick következő állomáshelye a német válogatott lesz, ahol átveszi az Európa-bajnokság után – de szerződésének lejárta előtt – távozó Joachim Löw szövetségi kapitány örökét.

„Meggyőződésem, hogy a Bayern átigazolási díjat kér majd az edzőjéért, ami önmagában jelentős vitákhoz vezethet a DFB-vel” – utalt a német szövetségre Matthäus, aki a szakítás miatt megértéséről biztosította Flicket és a müncheni klubot is.

„Hansi egyszerűen már nem tudta folytatni a munkáját, és nem is akart maradni. A Hasan Salihamidziccsel folytatott együttműködése eljutott egy olyan pontra, ahol már nem volt lehetséges számukra a közös munka” – utalt a tréner közismert rossz viszonyára a müncheni sportigazgatóval, az egyesület vezetőtestületének tagjával.

Matthäus szerint ugyanakkor nem volt taktikus lépés Flick részéről nyilvánosságra hozni a távozási szándékát, mielőtt erről tájékoztatta volna a klub vezetőit. Hozzátette: Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető elnök és Uli Hoeness tiszteletbeli elnök sem szereti azokat a meglepetéseket, amikor a nyilvánossággal egy időben értesülnek egy ilyen horderejű hírről, így érthető a Bayern felháborodása.

„Hansinak most problémái lesznek a főnökeivel, és nagyon óvatosnak kell lennie, hogy ne okozzon több kárt” – mondta. Azt azonban a történtek ellenére sem tartja valószínűnek, hogy még a tavaszi szezon vége előtt menesztenék a trénert.

Flick 2019 novemberében vette át a bajor sztárcsapat irányítását, amellyel első idényében mindent megnyert, a Bajnokok Ligájában ráadásul – a soroztat történetében első csapatként – tavaly százszázalékos teljesítménnyel diadalmaskodott. A mostani idényben viszont már a BL-től és a Német Kupától is búcsúzott a Bayern, amely a Bundesliga megnyerésével vigasztalódhat – öt fordulóval a vége előtt hétpontos előnnyel vezet az RB Leipzig előtt.

Flick egyelőre nem erősítette meg azokat az híreszteléseket, hogy ő lesz Löw utódja, de a szövetségi kapitány volt segítője nem zárta ki a lehetőségét.

(MTI)

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik