Bayern: Lewandowski milliókat áldozna fel a Barcelonáért

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 12:51
null
Robert Lewandowski – a színek maradnak, a milliók megcsappannak? (Fotó: AFP)
Robert Lewandowski heti százezer, azaz nagyjából évi több mint ötmillió fontról lemondana annak érdekében, hogy az FC Barcelona labdarúgója lehessen – írja a Mundo Deportivo.

 

Mint megírtuk, Robert Lewandowski egyértelművé tette a Bayern Münchennél, hogy nem szeretné kitölteni 2023 nyaráig szóló szerződését, és azt is tényként taglalja a nemzetközi szaksajtó, hogy a lengyel csatár kívánságlistájának élén az FC Barcelona áll, mint következő munkahely.

Beszámoltunk arról is, hogy a bajorokénál rosszabb pénzügyi helyzetben lévő katalán klub legfeljebb 30 millió fontot költene Lewandowski megvásárlására.

Az alku természetesen a két klubra tartozik, ám a lengyel gólgyáros a maga részéről – a Mundo szerint – kész úgy motiválni a Barcát, hogy a müncheni fizetéséhez képest jelentősen enged igényeiből: a heti 350 ezer font helyett beéri 250 ezerrel, éves szinten ez kb. 5.1 millió – de persze a maradó évi 13.5 millió sem kevés.

Egyes hírek szerint Lewandowski és az FC Barcelona között körvonalazódik egy három évre szóló megállapodás, és a csatár az ügynökén, Pini Zahavin keresztül igyekszik nyomást gyakorolni a Bayern Münchenre, hogy mielőbb bocsátkozzon tárgyalásba a katalán klubbal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik