Benjamin Pavard értékelte eddigi karrierjét (Fotó: AFP)

 

A most 25 éves Pavard 2019 nyarán került Münchenbe, a Bayern 35 millió euróért cserébe vásárolta ki stuttgarti szerződéséből. Míg a francia válogatottban egyértelműen jobb oldali védőt játszik, addig a Bundesligában közel annyi meccsen szerepelt középső védőként, sőt akár szűrőként is, mint a szélen. Adta magát a kérdés, mégis melyik az igazi posztja?

„Az én posztom középhátvéd – vágta rá a goal.com francia kiadásában idézett játékos. – Mindig is így volt, ott érzem magamat a legkomfortosabban. Azt gondolom, ott tudom a leginkább kamatoztatni a képességeimet. Viszont az sem lehet véletlen, hogy a világ legnagyszerűbb edzői, Didier Descahmps, Hansi Flick vagy épp Julian Nagelsmann a jobb oldalra helyeztek.  Ennek nem az az oka, hogy olyan szépek a szemeim vagy jól áll a hajam – az oka az, hogy bíznak a képességeimben. Tisztában vannak a tulajdonságaimmal. Ahogyan én is. Tudom, hogy bizonyos területeken még sokat kell fejlődnöm, többet kell kezdeményeznem, a támadójátékban pedig több kockázatot vállalnom. Ezen dolgozom nap mint nap.”

„Egy védőnek elsősorban jól kell védekeznie. Lehet, hogy papíron Trent Alexander-Arnold vagy Asraf Hakimi szexibb játékos, mint Benjamin Pavard, de úgy vélem, védekezésben én komplexebb vagyok náluk” – tette hozzá a franciák világbajnoka.