Bayern: döntött a vezetőség Kovac sorsáról – sajtóhír

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 13:11
null
Úgy tűnik, egyelőre nem menesztik Niko Kovacot (Fotó: AFP)
Niko Kovac, a Bayern München vezetőedzője csalódottan nyilatkozott az Eintracht Frankfurttól elszenvedett 5–1-es vereséget követően, ám a nem várt különbségű zakó után is maradhat a csapat élén – egyelőre.

Az újságírók arra is kíváncsiak voltak Frankfurtban a találkozó után, hogy mit gondol a bajorok vezetőedzője, kirúgják-e a négygólos vereség után.

„Erre nem tudok felelni. Az én véleményem e tekintetben nem fontos. Akik erről döntenek, azokat kell megkérdezni. Nem vagyok naiv. Az előző szezonban hasonló szituációban voltunk. Akkor sem adtam fel, most sem fogom” – mondta Niko Kovac az összecsapás után.

A vasárnap délelőtti nyílt edzést lemondta a klub, a tízórási gyakorlás zárt kapuk mögött kezdődött. A sport1.de beszámolója szerint Kovac azonban már nyolc óra előtt megérkezett az edzőközpontba, később pedig 70 perces edzést tartott, mint ahogy általában. Sajtóhírek szerint a vezetőség vasárnap dönthet a szakember sorsáról.

A német sajtó aztán vasárnap délután arról kezdett cikkezni, hogy egyelőre Kovac marad az edző, akit a jövő szombati Borussia Dortmund elleni rangadó előtt nem menesztenek.

„A találkozó egyáltalán nem úgy alakult, ahogy terveztük. Még emberhátrányban sem lehet 5–1-re kikapni, ez kiábrándító” – folytatta még a meccs után a 48 éves tréner, aki hozzátette, az Eintracht nyilvánvalóan megérdemelt győzelmet aratott.

A Bayern München legutóbbi négy bajnokiján mindössze négy pontot szerzett, ezeken a találkozón pedig összesen tíz gólt kapott.

NÉMET BUNDESLIGA
10. FORDULÓ

Eintracht Frankfurt–Bayern München 5–1 (Kosztics 25., Sow 33., D. Abraham 49., Hinteregger 61., Paciencia 85., ill. Lewandowski 27.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.30: Düsseldorf–Köln
18.00: Augsburg–Schalke

BUNDESLIGA
1. Mönchengladbach 10 7 1 2 21–10 +11 22
2. Borussia Dortmund 10 5 4 1 23–11 +12 19
3. RB Leipzig 10 5 3 2 25–10 +15 18
4. Bayern München 10 5 3 2 25–16 +9 18
5. Freiburg 10 5 3 2 19–12 +7 18
6. Eintracht Frankfurt 10 5 2 3 21–15 +6 17
7. Wolfsburg 10 4 5 1 11–8 +3 17
8. Hoffenheim 10 5 2 3 14–13 +1 17
9. Schalke 9 4 3 2 14–9 +5 15
10. Bayer Leverkusen 10 4 3 3 15–15 0 15
11. Hertha 10 3 2 5 15–17 –2 11
12. Werder Bremen 10 2 5 3 17–21 –4 11
13. Union Berlin 10 3 1 6 10–15 –5 10
14. Mainz 10 3 7 10–27 –17 9
15. Fortuna Düsseldorf 9 2 1 6 10–16 –6 7
16. 1. FC Köln 9 2 1 6 9–19 –10 7
17. Augsburg 9 1 4 4 10–21 –11 7
18. Paderborn 10 1 1 8 11–25 –14 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik