Bayern: angol másodosztályú védővel tárgyalnak Flickék

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 19:22
null
Omar Richards az angol másodosztályból a BL-győzteshez kerülhet (Fotó: Getty Images)
Az angol másodosztályból a BL-győzteshez? A The Athletic értesülései szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat a Bayern München a Reading U21-es angol válogatott bekkjével, Omar Richardsszal, aki nyáron ingyen csatlakozhat a bajorokhoz.

 

 

A 22 éves bal oldali védő szerződése az idény végén lejár a Championshipben szereplő Readingnél, és a két fél még nem állapodott meg az esetleges hosszabbításról. Mindezt kihasználva a Bayern München akár ingyen is megszerezheti a posztján Nagy-Britannia egyik legnagyobb ígéreteként emlegetett bekket.

Richards a The Athletic jellemzése szerint hasonló karakterű futballista, mint a Bayernben többnyire első számú balhátvédként futballozó kanadai Alphonso Davies: villámléptű, a támadásokat is hatékonyan segíti, sőt, akár szélső középpályásként is kényelmesen érzi magát a pályán.

A játékos a Fulhamnél nevelkedett, 2013-ban szerződött a Readinghez, ahol már 2016-ban felkerült az első kerethez, majd a 2017–2018-as idény első bajnokiján be is mutatkozott a felnőttek között. Azóta 83 tétmeccsen szerepelt a Reading színeiben, a jelenlegi évadban két találkozó kivételével minden összecsapáson lehetőséget kapott.

Münchenben részben David Alaba várható távozása miatt szeretnék megerősíteni a védelem bal oldalát. Ugyan az osztrák bekk az utóbbi időben baloldali középső védőt játszik, távozása esetén erre a posztra kerülhet át a francia világbajnok Lucas Hernández, így Davies maradna konkurencia nélkül a szélen.

A münchenieknél 2008 óta futballozó Alaba szerződése a nyáron lejár, s ügynöke rendkívül magas fizetéssel kapcsolatos feltételei miatt hiába tárgyaltak velük többször is az elmúlt bő fél évben, nem sikerült megegyezniük a közös folytatás feltételeiről. A futballistát a Juventusszal, a Liverpoollal, a Chelsea-vel és a Real Madriddal is kapcsolatba hozták az elmúlt hetekben, hónapokban.

Mivel Richards szerződése az idény végén kifut és elmúlt 21 éves, így csupán vele és képviselőivel kell megegyezni, a Reading nem tudja megakadályozni az átigazolást.

A védő piaci értékét jelenleg 2 millió euróra becsüli a Transfermark.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik