A vb-győztes német labdarúgó nagymamája vágyát váltja valóra Lengyelországban

Hová tűnt Lukas Podolski?

Hét éve annak, hogy a lengyel születésű, Németország színeiben világbajnoki címig jutó támadó legutóbb topligás klubban futballozott, öt év telt el azóta is, hogy a Galatasaraytól a japán Vissel Kobéhoz igazolt, valamint lejátszotta utolsó mérkőzését a Nationalelfben, így senkit sem lehet hibáztatni azért, ha esetleg nyomát vesztette. Pedig a 37 éves klasszis még nem akasztotta szögre a stoplist, tavaly nyár óta a lengyel élvonalbeli Górnik Zabrze labdarúgója.

„Ez az utolsó klubom a visszavonulásom előtt – nyilatkozta Lukas Podolski a lengyelországi bemutatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. – Gyerekként sokat álmodoztam arról, hogy egyszer itt futballozom, és a nagymamámnak is megígértem, hogy ha csak egy idényre is, de csatlakozom a klubhoz. Boldoggá tesz, hogy annak a városnak a közelében játszhatok, ahonnan a családom származik. Bárhol szerepeltem, mindig is követtem a Górnik mérkőzéseit, televízión keresztül vagy az internet segítségével.”

Ahhoz, hogy kedvenc csapatánál valódi hősként tekintsenek rá, hosszú út vezetett. A Zabrze városa melletti Gliwicében született, de Lengyelország csak két évig volt az otthona, szülei a jobb élet reményében vele és nővérével Németországba költöztek. A beilleszkedés nem ment könnyen, a helyiek bevándorlóként tekintettek a famíliára, akik nevüket is megváltoztatták, a kis Lukaszból így lett Lukas. Nevelőegyesületeinél, az FC 07 Bergheimnél és az 1. FC Kölnnél futballozó kortársai ezzel együtt is kipécézték maguknak.

„Én voltam a lengyel srác a csapatban, akit edzésen mindenki cukkolt, amíg egy nap elhatároztam, hogy nem hagyom magam – mondta Podolski a bundesliga.com oldalának. – Minden erőmmel azon dolgoztam, hogy jobb legyek, aminek meglett az eredménye. Persze szükségem volt egy kis szerencsére, és arra is, hogy az edzőim bízzanak bennem. Abban az időben a fiatalokat nem favorizálták annyira, mint manapság, ha Marcel Koller nem adja meg az esélyt, lehet, hogy csak valamelyik sokadosztályú csapatig vittem volna.”

Szerencséjére a kölniek felnőttcsapatát irányító svájci edzőnek első látásra feltűnt, hogy a 18 éves Podolski milyen remekül bánik a labdával ballal, és milyen lendületes, erőteljes támadójátékra képes. Kisebb hazárdjátékot űzve a Bundesliga 2003–2004-es idényének 13. fordulójában betette a kezdőcsapatba, és bár az első három bajnokiján nem szerzett gólt, összesen tízzel zárt, csapata termésének (32) csaknem harmadát ő szerezte. A kiugró teljesítmény nem maradt észrevétlen, a fiatal csatár hamar élete nagy dilemmája elé került: válogatottat kellett választania. Mivel az utánpótlásban Németország színeiben játszott, adta magát, hogy a felnőttek között is a Nationalelf tagja legyen, a családi kötelék miatt viszont Lengyelországot is képviselhette volna. Végül az döntött, hogy az akkori lengyel szövetségi kapitány, Pawel Janas nem tartotta elég jónak, és nem küldött neki meghívót, Rudi Völler viszont tárt karokkal várta, és 2004. június 6-án a Magyarország elleni felkészülési mérkőzésen (0–2) pályára is küldte, két és fél héttel később pedig már az Európa-bajnokságon szerepelt.

Podolski karrierje ezután indult be igazán, a 2004–2005-ös idényben a német másodosztályban 30 mérkőzésen szerzett 24 góljával segített visszajutni a Kölnnek az élvonalba, és a Bundesliga következő kiírását 12 góllal, 7 gólpasszal fejezte be. A német válogatottból is kirobbanthatatlan lett, a 2006-os vb nyolcaddöntőjében az ő duplájával jutott tovább a csapat, amely végül bronzérmes lett. A torna után aláírt a Bayern Münchenhez, amellyel klubszinten a legtöbb trófeát nyerte, az igazi áttörés mégsem jött össze neki. Eredményességét nem lehetett évekkel később érkező honfitársáéhoz, Robert Lewandowskiéhoz mérni, Luca Toni és Miroslav Klose mellett egyszerűen nem találta a helyét. Három év múlva nagy csinnadratta közepette visszavásárolta a Köln (a szurkolók gyűjtést szerveztek, hogy legyen pénz az átigazolási díjra, még a város vonzáskörzetében született Michael Schumacher is adakozott), igaz, utólag beismerte, hogy kissé elkapkodta a döntést.

„Az érzelmeket félretéve, kizárólag sportszakmai szempontokat figyelembe véve hiba volt akkor elhagynom a klubot – ismerte el 2014-ben, már az Arsenal játékosaként a Sport Bildnek.– Életem egyik legnehezebb döntését hoztam meg, és nem mondhatom, hogy nem bántam meg. Talán, ha Jupp Heynckes egy-két héttel korábban veszi át a kispadot, még mindig a Bayernben futballoznék.”

A német válogatottban ugyanakkor ellenállhatatlanul játszott. A selejtezőkön rendre fontos gólokkal segítette csapatát, és a nagy tornákon is villogott. Az ezüstéremmel záruló 2008-as Európa-bajnokság csoportkörében Lengyelországot az ő duplájával verte meg a Nationalelf, a 2010-es világbajnokságon két góllal és gólpasszal vette ki a részét a bronzéremig tartó menetelésből, 2014-ben pedig tagja volt a Brazíliában világbajnoki címet nyerő csapatnak. Ha az Arsenalban jobban kijött volna Arsene
Wengerrel, és sikerrel helyettesíti a Manchester Unitedhez távozó Robin van Persie-t, valószínűleg nem csak két dél-amerikai csoportmérkőzésen állította volna be Joachim Löw, így azonban a kapitány inkább a Thomas Müller, Miroslav Klose, Mesut Özil alkotta támadótrióban bízott.

PODOLSKI GÓLJAI A NÉMET VÁLOGATOTTBAN

A vb-trófea magasba emelése furcsa módon mintha Podolski pályafutásának alkonyát is előre jelezte volna. Az Arsenalhoz visszatérve csak epizódszerep jutott neki, kölcsönben az Internazionalénál sem váltotta meg a világot, a Galatasarayban pedig hiába rugdosta újfent a gólokat, a válogatott szempontjából perifériára került. A búcsúját azért így is stílusosra vette, 2017 márciusában elképesztően nagy gólt „ragasztott a kapuba” az angolok 1–0-s legyőzésekor, Thomas Müller ironikusan meg is jegyezte a lefújást követően, hogy milyen tündérmesébe illő lezárása ez a válogatottbeli szereplésének.

Ahogyan egyre gyengébb bajnokságba került, úgy kezdtek a sportújságok mellett a bulvárlapok is többet foglalkozni vele. Gyerekei születése mellett címlapra került azzal, hogy beállt gyrost árulni egy török büfébe, később Kölnben kebabozót nyitott, valamint beszállt a jégkrémbizniszbe, és még egy rapszáma is megjelent arról, mennyire imádja a várost. Az amerikai Breitbart News hírportál 2017 nyarán nyilvánosan kért tőle bocsánatot, amiért az ő nyaralás közben jet-skiző fényképével illusztrálta a Spanyolországba menekülteket csempésző bűnbandákról szóló cikkét. A televízió képernyőjén futó műsorokban is egyre többet tűnt fel, 2021-ben meghívást kapott a „Das Supertalent” címen futó tehetségkutató zsűrijébe, amelyben olyan párját ritkító produkciók továbbjutásáról kellett döntenie, mint a tíz méter hosszan kiterített legón mezítláb átlépdelő „fakíré”.

„A családommal régóta rajongunk a show-ért, ezért kissé furcsa, ugyanakkor nagyon jó élmény volt részt venni benne – nyilatkozta az RTL-nek a felvételek után. – Tetszik a televíziózás világa, szívesen kipróbálnám magam egy jelenetben kedvenc sorozatomban, a Cobra 11-ben is. Mindig vonzott az akciófilmek világa.”

Ki tudja, egyszer talán a lengyel-német futballistából lesz az utolsó akcióhős, de ennek még nem jött el az ideje. Jelenleg a Górnik Zabrze sikeréért küzd, a lengyel élvonal 10. helyén álló klubbal májusban hosszabbított szerződést, és a 2022–2023-as idényben három gólpasszt jegyzett bajnoki mérkőzéseken. A csapatot már nem csatárként, hanem támadó középpályásként segíti, és bárkinek nekimegy a siker érdekében. Legutóbb egy hibásnak vélt bírói döntés miatt a VAR ellen kelt ki.

„A videóbíró bevezetése töketlenné tette a játékvezetőket – kelt ki Roman Kolton lengyel újságírónak. – Bármilyen kétes szituáció adódik a mérkőzésen, már emelik is az ujjukat a fülükhöz, és hallgatják, mit mondanak a videószobában ülők. Képtelenek döntést hozni. Lengyelországban minden stadion mellett parkol egy busz, benne a VAR-játékvezetőkkel, a fontos ítéleteket így nem is a pályán hozzák meg, hanem abban a buszban. Szerintem ez a futball megalázása.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. szeptember 24-i lapszámában jelent meg.)