A Schalke kihasználta a Bayern botlását

Vágólapra másolva!
2010.04.24. 17:41
null
Ribéry csalódottan vette tudomásul a pontvesztést (Fotó: Reuters)
Nagyon izgalmas hajrára van kilátás a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga), miután az éllovas München 1–1-es döntetlent játszott a Mönchengladbachhal, a Schalke pedig 1–0-ra győzött a Hertha vendégeként a 32. fordulóban.

A bajnoki címre hajtó két csapat közül a Schalkéra várt papíron könnyebb feladat a 32. fordulóban, hiszen míg a gelsenkircheniek az utolsó helyezett Hertha BSC, addig a Bayern München a középmezőnyben tanyázó Mönchengladbach otthonába látogatott. Igaz, ez csak látszólag volt előny, hiszen a berliniek a bennmaradásért küzdöttek, míg a Borussiát a kiesés nem fenyegeti, és az európai kupaindulást érő helyek megszerzésére sincsen esélye.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a Bundesliga 2009–2010-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az éllovas Bayern jól kezdett a ’Gladbach ellen, irányította a játékot, de gyakorlatilag az egész első félidőben nem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani Logan Bailly kapuja előtt. Időközben a házigazda is magára talált, és többször is veszélyeztetett, de a szünetig nem esett gól.

A 60. percben aztán a házigazda gyönyörű támadás végén megszerezte a vezetést. A 'Gladbach négy érintésből jutott el a félpályától a Bayern tizenhatosáig, Marco Reus pedig Contento mellől a kapuba bombázott. A hátrányba kerülő bajorok felpörgették a tempót, és negyedóra sem kellett ahhoz, hogy egyenlítsenek.

A 73. percben a csupán néhány perce pályán lévő Miroslav Klose szépen fejelte a jobb alsó sarokba Philipp Lahm jobb oldalról érkező beadását. Ennél többre azonban nem futotta a Bayern támadóitól, így a bajoroknak meg kellett elégedniük az egy ponttal.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Schalke nem tudja kihasználni riválisa botlását, de a hajrában, a 87. percben Heiko Westermann betalált a Hertha kapujába. Az utolsó percekben a berlinieknek nem sikerült az egyenlítés, így ismét tettek egy lépést a másodosztály felé. Dárdai Pál a Hertha kispadján kapott helyet, és a 77. percben állt be.

Szalai Ádám a Frankfurtot fogadó Mainz kezdőcsapatában kapott helyet, és 79 percet töltött a pályán. A sérülése után lábadozó Lőw Zsolt egyelőre nem kapott helyet az újonc keretében, amely sokáig hátrányban volt, de végül 3–3-as döntetlenre mentette a mérkőzést.

A Bajnokok Ligája-indulásra hajtó csapatok közül a Bayer Leverkusen és a Borussia Dortmund is begyűjtötte a három pontot, előbbi a Hannover, utóbbi a Nürnberg ellen. Hajnal Tamás a kispadon kezdett, de a szünetben beállt a BVB-be, amely Lucas Barrios mesterhármasának köszönhetően begyűjtötte a három pontot.

 BUNDESLIGA
32. FORDULÓ
Leverkusen–Hannover 3–0 (Kiessling 26., 88. – 11-esből, Kaplan 64.)
Hertha BSC–Schalke 0–1 (Westermann 87.)
Mainz–Eintracht Frankfurt 3–3 (Bancé 45., 86., Simák 56., ill. Meier 13., 20., Korkmaz 62.)
Mönchengladbach–Bayern München 1–1 (Reus 60., ill. Klose 73.)
Nürnberg–Borussia Dortmund 2–3 (Frantz 30., Eigler 84., ill. Barrios 27., 63., 78.)
Werder Bremen–Köln 1–0 (Frings 91. – 11-esből)
A KÉT ÉLCSAPAT TOVÁBBI MENETRENDJE
  33. 34.
Bayern München Bochum (o) Hertha (i)
Schalke Werder  (o) Mainz (i)
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,bul,2009/32,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik