Dárdai: A Dortmund elveheti a bajnoki címet a Bayerntől

– Jól telt a nyár?
– Amilyen jól, olyan gyorsan – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a Bundesliga rajtját immár Berlinben váró Dárdai Pál. – Csodás heteket töltöttünk a Balatonon, régen volt ilyen sokat együtt a család. Igaz, a vége felé már szanaszét voltunk, a gyerekeknek elkezdődött az edzés, sőt augusztus ötödikével Bencének az iskola is. Én mindenesetre remekül elvoltam.

– Tényleg?
– Tényleg. Mondogatták néhányan, mi több, én is azt hittem, hogy idővel hiányzik majd a foci, de még nem tört rám ez az érzés. A kapcsolatom a futballal egyelőre kimerül a játékban. Egy ideje hívnak a Hertha öregfiúkcsapatába, előbb-utóbb be is adom a derekam, csak előtte kicsit formába hozom magam. Legalább a keringésem is rendben lesz.

– Az elmúlt időszakban egyszer sem jutott eszébe, hogy de jó lenne a Bayern München elleni nyitányra készülni?
– De nem ám! Bevallanám, ha másképp lenne, ám mint említettem, még nem érzem azt, hogy milyen jó lenne visszatérni. A Hertha vezetőivel kötött megállapodás értelmében a fizetésemet tisztességesen utalják, én meg úgy vagyok vele, hogy a megérdemelt pihenőt ki kell használnom. Nem évek, hanem évtizedek óta ment a hajtás ezerrel – amíg futballoztam, folyton elöl futottam, hogy bizonyítsam, lehet rám számítani, edzőként pedig csak fokozódott az őrület. Úgy érzem, a válogatottnál és a klubomnál is megálltam a helyem, de amit akkor mondtam, amikor kiderült, hogy a nyártól nem én leszek a Hertha edzője, tartom: belefáradtam. Most csak rám kell nézni, mintha kivasaltak volna. Ennyi tesz, hogy reggel fél nyolctól este fél tízig nem azon pörgök, mi legyen a hétvégi meccsen.

– Azért nyugtasson meg, arra szakít időt, hogy a Bayern–Hertha meccset megnézze.
– Nézem, persze. Egész Németország nézi. Tiszta szívből szurkolok a Herthának. Az utódom, Ante Covic egy összerakott brigádot vett át. Abban a négy és fél évben, amíg én voltam az edző, ki lett cserélve a csapat, a lassú játékosokat felváltották a gyorsak. Igaz, nem dúskáltunk az anyagiakban, abból főztünk, amink volt, de amit letettünk az asztalra, maga volt a csoda. Szerencsére most van pénz, lehet igazolni, jellemző, hogy Dodi Lukebakióért húszmillió eurót fizettek. Az én irányításom alatt összesen negyvenmilliót költöttünk el a piacon – úgy, hogy közben negyvennégymillióért adtunk el játékosokat. Félreértés ne essék, örülök, hogy pénz állt a házhoz, akár még a Bajnokok Ligája-indulás is összejöhet.

– Feltételezem, képben van a Herthát illetően.
– Ebben téved. Nem akarok zavarni, ennélfogva jóformán nem beszélek senkivel a klubból. Nem megyek ki a pályára sem, nem mutogatom magam, hogy milyen barna vagyok. Ante Covicnak hívják a Hertha BSC vezetőedzőjét, és ezt mindenkinek respektálnia kell. Én ezekben a hónapokban nem vagyok más, mint egy a sok berlini drukker közül. Ha beindul az idény, elmegyek ide-oda hospitálni, ha majd nézem az edzéseket, meglehet, elkap az a bizonyos bizsergés, hogy milyen jó lenne újra leülni a kispadra. Az biztos, hogy azért nem fogadok el egy ajánlatot sem, mert a papíron tetemes összeg virít. A szakmában jó nevem van, kivívtam magamnak a tiszteletet – nem félek attól, hogy életem végéig munka nélkül maradok. Már csak azért sem, mert a lehetőség megvan arra, hogy ha jövő nyárig nem történik velem valami, visszatérjek a Hertha utánpótlásába. Abban sem lenne szégyellnivaló, sőt.

– Ha kérhetem, egy-két kérdés erejéig váljon a Nemzeti Sport szakértőjévé. Letaszítható a Bayern a Bundesliga trónjáról?
– Ha van olyan klub, amelyik bizakodhat ebben, az a Dortmund. Az előző idényben sem sokon múlt, hogy a Borussia végezzen az élen, ráadásul azóta csak erősödött. Jó futballistákat szerződtettek a vezetők, a csapat még gyorsabb lett, a Szuperkupa-meccsen bizonyította, hogy verhetők a bajorok. Amit játszik a Dortmund, nagyon jól játssza, lám, a Bayern úgy sem tudta megfogni, hogy a labdabirtoklásban magasan fölé nőtt. Szóval, előfordulhat, hogy a mérleg nyelve a másik irányba billen. Habár ez attól is függ, hogy a müncheniek kit igazolnak még. Leroy Sané nagy húzás lett volna, ám a sérülését követően a Bayernnél alighanem újraterveztek. Annyira viszont nem látok bele a dolgokba, az ellenfél elemzése jelenleg nem tartozik a mindennapi feladataim közé. Bár a meccseket elnézve nyilvánvaló, egyre nehezebb valami újat kitalálni. Nem csoda, hogy sokszor az egyéni kvalitások döntenek. Mielőtt visszajöttem volna Berlinbe, kedden a helyszínen néztem meg a Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtezőjét – ott ugyanez volt a benyomásom. A Dinamo Zagreb felvonultatott két-három olyan labdarúgót, akit egyszerűen jó volt nézni.

– A többit hagyjuk…
– Hagyhatjuk, bár annyit megjegyeznék, hogy a körítés fantasztikus volt. Nem gondolom, hogy a vereség ellenére bárkinek is a kardjába kellene dőlnie. A Zágrábban elért döntetlen után mindenki többet várt, ám az világosan kiderült, hogy a Dinamo jobb csapat. Ugyanakkor az is látszik, hogy a Fradinál van koncepció, amelynek köszönhetően az Európa-liga csoportköre igenis elérhető. Szerintem ott még szépen is szerepelne a csapat.

– Nagy ünneplésben volt része az Üllői úton?
– Ó, nem. Csendben jöttem, csendben mentem. Néhányan megállították egy-két szóra vagy fényképre, ennyi történt, nem több. Nem is hiányzik a felhajtás. Mostanság elsősorban férj és apa vagyok, nem edző.

– Térjünk vissza a szakértői szerepre. Mit vár a Bundesligában játszó magyaroktól?
– Sallai Roland esetében az a legfontosabb, hogy egészséges legyen, ha az lesz, kitűnhet a Freiburgból. Noha hallani arról, hogy Szalai Ádám Törökországba igazol, szerintem nem hagyja el a Hoffenheimet, és jó szokása szerint pötyögteti majd a gólokat. Megbízható, használható, fegyelmezett csapatember, lehet rá építeni. Mivel nem beszéltem vele, nem tudom, mennyi valóságalapjuk volt a Gulácsi Péter távozásáról szóló híreknek, s azt sem tudom, ő mennyire szeretett volna váltani. Ha a lelkének nem fáj, hogy marad, akkor vele sem lesz gond, ebben az idényben is a liga topkapusai között lesz. Willi Orbánról mindent elmond, hogy ő a lipcseiek csapatkapitánya, továbbra is meghatározó játékos lesz – remélhetőleg a válogatottban is.

– S mi a helyzet Dárdai Palkóval?
– A Hertha U23-as együttesével készül. Volt egy-két ajánlata, de nem akart elmenni. Ő döntött, én nem szólok bele a karrierjébe. Húszéves, nincs lemaradva semmiről, egyébként is későn érő típus. Kétéves szerződés köti még a Herthához, meglátjuk, mi lesz. Fontos, hogy élvezze a focit, és úgy látom, élvezi is.

– Mint ahogy ön a szabadságot?
– Pontosan.

– Mi lesz, ha urambocsá', Michael Preetz klubmenedzser februárban azzal kopogtat be az ajtón, hogy Pál, bajban van a Hertha, segítened kellene?
– Kizárt dolog! A csapat még véletlenül sem kerülhet a kiesés közelébe. Amit az előző négy és fél évben összeraktunk, arra lehet építeni. A fiatalok mára tapasztalatot szereztek, a középpálya kulcsfigurája, Ondrej Duda megszokta és megszerette Berlint, a rutinos húzóemberek pedig kipréselnek magukból még egy évet. Úgyhogy nincs miért aggódni. Különben sem lenne jó senkinek, ha nekem kellene visszatérnem. Főleg most, hogy ennyire kisimultam.