NB I: Ferenczi István is teljesítette az Athén–Spárta–Athén futóversenyt

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.23. 15:13
null
Ferenczi István is teljesítette a 490 kilométeres távot (Fotó: Zalai Hírlap/Katona Tibor)
Ferenczi István, a labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE FC másodedzője, korábbi válogatott futballista is teljesítette az Athén–Spárta–Athén ultrafutó-viadalt – számolt be róla az MTI.

 

A 44 éves szakember kedden az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, korábban nem volt tapasztalata arról, hogy egy ilyen hosszú viadalon miképp lehet megoldani a köztes pihenést, így nem is sikerült mindig rendesen aludnia, ami kicsit rányomta a teljesítményére a bélyegét, ugyanakkor a „kötelező” sérülések és fájdalmak ellenére jól érzi magát.

A kilencszeres válogatott futballista – aki honfitársával, Blaskó Mihállyal együtt teljesítette a távot – megjegyezte, a szervezőktől kapott tájékoztatás szerint ő volt az egyetlen, akinek úgy sikerült teljesítenie a 490 kilométeres távot, hogy korábban nem indult a „féltávján”, a Spartathlonon.

Ferenczi István – aki 95:16:42 óra alatt ért célba – elmondta, vasárnap a Puskás Akadémia elleni összecsapáson már természetesen ott lesz a szakmai stáb tagjaként a kispadon.

Hétfőn Maráz Zsuzsanna – Toldi Péterrel célba érve – női pályacsúccsal a harmadik helyen zárta a viadalt, amelyet a magyarok közül Bogár János is teljesített (101:55:53) a 104 órás limitidőn belül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik