Világfutball: Ronaldo szerint a szaúdi néhány éven belül a legversenyképesebb ligák között lesz

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.23. 09:41
null
Cristiano Ronaldo szerint a szaúdi néhány éven belül a legversenyképesebb bajnokságok közé kerül (Fotó: Getty Images)
Új klubjáról és a szaúdi bajnokságról nyilatkozott a Manchester Uniteddel történt szerződésbontása után decemberben az Al-Naszrhez szerződő ötszörös aranylabdás portugál sztár, Cristiano Ronaldo, aki többek között arról beszélt, hogy a szaúdi egy nagyon kompetitív bajnokság, s ha folytatják a terveket, néhány éven belül a világ legerősebb bajnokságai között tarthatják számon a ligát.

A nyolc bajnokin kilenc gólnál és két gólpassznál járó Cristiano Ronaldo december végén írt alá az Al-Naszrhez.

„Nem fogok hazudni, ez nem olyan mint a Premier League, de elég kompetitív. Meglepett az erőssége, jó csapatok vannak, kiegyensúlyozott a bajnokság, az arab játékosok jók, a légiósok pedig minőséget képviselnek. Ha folytatják a tervet, öt-hét éven belül a negyedik vagy az ötödik legversenyképesebb liga lesz a világon” – idézi a goal.com Cristiano Ronaldót, aki csapata legutóbbi mérkőzésén 30 méterről szerzett szabadrúgásgólt, most pedig a Roberto Martínez által irányított portugál nemzeti csapattal a Liechtenstein és Luxemburg elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik