Világfutball: eltiltották Indonéziában Thomas Dollt – de nem a futballtól

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.11. 16:42
null
Thomas Doll nem vezethet Indonéziában (Fotó: Getty Images)
Eltiltotta az autóvezetéstől vezetőedzőjét, a korábban az FTC-t is irányító Thomas Dollt az indonéz labdarúgó-bajnokságban szereplő Persija Jakarta vezetősége, amely a döntést a fővárosban tapasztalható közlekedési káosszal és a rengeteg robogóssal indokolta.

„Mindenki örült, hogy nem kértem útbaigazítást a szállodáig. A német profizmus miatt is esett rám a választás” – fogalmazott a Bildnek a Hamburgot 2006-ban a Bajnokok Ligájába vezető Thomas Doll, aki 2013 és 2018 között a Ferencvárost irányította, jelenleg pedig az indonéz bajnokságban szereplő Persija Jakarta vezetőedzőjeként ténykedik, és mint fenti szavai is utaltak rá, a helyiekre jó benyomást tett, hogy a hosszú fárasztó repülőutat követően nem egyből a hotelbe akart menni pihenni, hanem edzést tartani.

A játékosok jól végzik a dolgukat és szeretnének sikeres futballt játszani” – jegyezte meg a német szakember, aki felé magasak a klub vezetőinek elvárásai, hiszen az előző idényben nyolcadik helyen végző csapatot a német szakembernek vissza kellene juttatnia a csúcsra. Doll 2025-ig írt alá az indonéz fővárosban, ahol nem csak vezetőedzőként, hanem sportigazgatóként is számítanak rá. Az FTC korábbi szakvezetője ezért az új igazolásokon is dolgozik, hiszen az ottani ligában a hazai futballisták mellett legfeljebb három külföldi és egy további ázsiai labdarúgót vonultathatnak fel a klubok, a Persijánál pedig csak a cseh belső védő, Ondrej Kudelaszerepel jelenleg légiósként.

Thomas Doll beszélt továbbá az indonéz mindennapokról is. Mint mondta, a jakartai élet a paradicsom és az őrület egyvelege. Hajnaltól estig pokoli közlekedési dugók alakulnak ki, ezért a Persija vezetése megtiltotta a német szakembernek, hogy vezessen, amit egyrészt az európaiak számára kevésbé megszokott bal oldali közlekedéssel, másrészt az Indonéziában jellemző rengeteg robogóssal indokoltak, akik gyakran 30-an sorakoznak fel a képzeletbeli rajtrácsra egy-egy piros lámpa előtt.

„Privát sofőrjeink vannak, akik elvisznek minket A-ból B-be, mert a klub megtiltotta nekünk, hogy vezessünk” – mesélte a Bildnek Thomas Doll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik