Videó: azt hiszi, látott már lassan ellőtt tizenegyest? Téved...

Vágólapra másolva!
2021.09.27. 14:38
Magyar idő szerint vasárnap este rendezték a brazil U20-as bajnokság alapszakaszának 17. fordulójában a Fortaleza és a Vasco korosztályos csapatai közötti mérkőzést, amellyel alapból nem sokat foglalkoznánk, ha a találkozó 97. percében Caio Eduardo nem úgy hajtja végre a tizenegyest, ahogy.

A Vasco a mérkőzés 32. percében vezetést szerzett, s őrizte is előnyét a 96. percig, amikor emberelőnybe került, és büntetőt is kapott. A labda mögé a 18 éves brazil középpályás Caio Eduardo állt és egészen elképesztő, jó 10 másodpercig tartó „nekitotyogásba” kezdett. Nekifutásnak nem igazán lehet nevezni a mozdulatsorát, amely végső soron szabályosnak tekinthető, hiszen nem torpant meg a labda felé haladás közben. A meccset végül a Vasco nyerte 2–0-ra.

CIAO EDUARDO MUTATVÁNYA

Többen is akadnak a nemzetközi futballvilágban, akik hasonló, de korántsem ennyire lassú totyogás után lövik a tizenegyeseket,vehetjük példának Neymart, vagy éppen Paul Pogbát is, ám Eduardo előfutáraként mi most inkább Simone Zazát idéznénk a 2016-as Európa-bajnokságról, amikor a lent látható módon végezte el a németek elleni negyeddöntőben a szétlövésben a tizenegyesét, s végül az olaszok ki is estek...

ZAZA TOTYOGÁSA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik