Vb 2030: Spanyolország és Portugália lesz a házigazda Ceferin szerint

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.09.05. 18:16
null
Ceferin szerint Spanyolország és Portugália lesz a házigazda (Fotó: AFP)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke biztos benne, hogy a 2030-as világbajnokságot Spanyolország és Portugália rendezi meg közösen.

 

A két ország még 2020-ban írt alá megállapodást arról, hogy együtt pályázzák meg a rendezést, s az idén júniusban szándékukat hivatalosan is bejelentették.

„Ez a pályázat győzelemre van ítélve, mi pedig minden megteszünk majd azért, hogy segítsük azt a két országot, amely szenvedélyes a sportágunk iránt, valamint jó infrastruktúrával rendelkezik” – jelentette ki a szlovén sportvezető egy hétfői videokonferencián Lisszabonban.

A nemzetközi szövetség (FIFA) 2024 májusában dönt majd a 2030-as vb helyszínéről, a délnyugat-európai országok pályázata szerint 12 város adna otthont a 48 csapatos eseménynek, a meccsek megrendezéséhez Spanyolország 14, Portugália pedig három stadiont biztosítana.

A spanyolok 1982-ben rendeztek világbajnokságot, aztán Portugáliával közösen pályáztak a 2018-as tornára, melyet végül Oroszország kapott meg. A portugálok soha nem voltak még házigazdái vb-nek, de 2004-ben Európa-bajnokságot rendeztek.

Korábban Argentína, Uruguay, Chile és Paraguay jelentette be, hogy közösen pályázza meg a 2030-as vb megrendezését, 100 évvel azután, hogy Uruguay 1930-ban otthont adott a futballtörténelem első világbajnokságának.

Az Egyesült Királyság négy labdarúgó-szövetsége ugyancsak közös pályázatban gondolkodott Írországgal együtt, de ezt az ötletet végül elvetették, ahogyan kútba esett a bolgár, szerb, görög, román együttes jelentkezés is.

Marokkó 2018-ban jelentette be, hogy pályázik a 2030-as vb-re, később a sajtó már arról írt, hogy ez a kandidálás is közös lehet, mégpedig Szaúd-Arábiával és Egyiptommal. Médiaértesülések szerint Kína szintén benyújt majd egy pályázatot a 2030-as eseményre.

A november 21-én kezdődő idei vb-t Katar rendezi, 2026-ban pedig Kanada, Egyesült Államok és Mexikó lesz a házigazda.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik