Vb 2022: „Számunkra a focivébé az ország fejlesztésének a katalizátora”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.10. 11:20
null
A lenyűgöző katari látványterv (Fotó: AFP)
Az origo.hu helyszíni bejáráson vett részt a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak otthont adó Katarban. A szervezőbizottság sajtósa elmondta, számukra az esemény az ország fejlesztésének a katalizátora, és többször is hangsúlyozta a fenntarthatóság kérdését.

 

A mintegy 11 ezer négyzetkilométeres, vendégmunkásokkal együtt is csupán nagyjából két és fél milliós országban nyolc jókora stadion ad helyszínt a 2022-es játékoknak. A pályázati anyagban 12 stadion szerepel, azóta öt megépítéséről vagy felújításáról döntöttek, ezek kívül csak további három lesz, amelyekről tavasszal a FIFA-val közösen dönt a szervezőbizottság.

„Számunkra a focivébé az ország fejlesztésének a katalizátora. Rendkívül fontos a fenntarthatóság, ezért a stadionok nagy részét visszabontjuk majd a vb után, ez például a vébén 45 ezres lesz, utána viszont csak 20 ezres” – idézi az origo.hu Kalid al-Naamát, a szervezőbizottság sajtósát.

„Olyan lelátókat építünk, amelyeket aztán később elszállíthatunk szegényebb országokba, támogatva az ottani fejlesztéseket. A FIFA dönti majd el, mely országok lesznek ezek” – tette hozzá.

Több vb-stadiont is közintézménnyé, más sportpályává alakítanak majd át. De fejlesztik a stadionok körüli területet is, al-Vakrában például 585 ezer négyzetméteren lesz majd mecset, házasságkötő terem, 150 szobás négycsillagos szálloda, valamint foci-, kosár- és teniszpályák is – írja az Origo.

A kis terület pedig még akár előnyt is jelenthet a torna során

„Ez lesz az első focivébé, amelyen a szurkolók akár több meccset is megnézhetnek a helyszínen egy nap alatt, és amelyen a részt vevő válogatottaknak nem kell utazniuk a torna különböző fázisaiban, hanem végig maradhatnak egyetlen szálláson” – mondta al-Naama.

Vízi taxik már most is közlekednek, viszont a vb-n direkt az egyes helyszínek között járnak majd, pluszlátványosságról és a stadionok közti gyors utazásról gondoskodva – teszi hozzá a portál.

„A tetőszerkezet a helyi gyöngyhalászok hagyományos hajójára, a daura  utal, de a tenger hullámzását is megidézi” 
– adott magyarázatot az Origo  helyszíni tudósítójának az egyik projektvezető mérnök. (Fotó: Origo)
„A tetőszerkezet a helyi gyöngyhalászok hagyományos hajójára, a daura utal, de a tenger hullámzását is megidézi” – adott magyarázatot az Origo helyszíni tudósítójának az egyik projektvezető mérnök. (Fotó: Origo)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik