Vb 2022: Nem szállunk el magunktól – Jan Oblak

Vágólapra másolva!
2021.03.25. 15:03
null
A horvátok ezúttal nem bírtak a szlovénekkel (Fotó: Getty Images)
A szlovén labdarúgó-válogatott története során először nyert a horvátok ellen: szerdán, a világbajnoki selejtezősorozat H-csoportjának 1. fordulójában 1–0-ra győzött hazai pályán. A csapat világklasszis kapusa, Jan Oblak leszögezte, nem szállnak el a sikertől.

 

Kétségtelen, a kombinatív játékokban erős és gyors, ráadásul ritmusváltásokra is képes Brozovic, Modric, Kovacic, Vlasic horvát középpályássornak meg kellett volna törnie a szlovén csapat ellenállását. Ettől függetlenül Szlovénia válogatottja története során először legyőzte Horvátországot, s így nem tette igazán emlékezetessé Luka Modric napját, aki 134. alkalommal játszott a horvát válogatottban – ezzel Darijo Srnával együtt áll a vonatkozó lista élén.

„Úgy gondolom, rendkívül jól teljesítettünk. Azt a játékot és úgy mutattuk be, amelyet a Nemzetek Ligája-sorozat végén is – fogalmazott a győztes együttes világklasszis kapusa, Jan Oblak a szlovén sportsajtóban. – Igaz, kissé idegesen kezdtünk, de az azt követő futballért és harcosságunkért gratulálok valamennyi csapattársamnak. Két találkozó vár még ránk, nem szállunk el magunktól, készülünk rájuk. Ugyanolyan higgadtan kell folytatnunk, mint szerdán, és akkor az eredményekre is büszkék lehetünk.”

Szombaton Szlovénia Oroszország ellen játszik 15 órától Szocsiban, míg Horvátország Ciprust fogadja 18 órától Rijekában.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, H-CSOPORT
Szlovénia–Horvátország 1–0
(S. Lovric 16.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik