Vb 2022: látni kell, Vidal mekkora gólt lőtt; Firmino igazi lesipuskás volt – videók

Vágólapra másolva!
2020.11.14. 08:02
null
Arturo Vidal óriási gólt lőtt (Fotó: AFP)
Chilét Arturo Vidal, Brazíliát Roberto Firmino segítette győzelemhez a dél-amerikai világbajnoki-selejtező harmadik fordulójában. Előbbi együttes Peru ellen 2–0-ra, utóbbi Venezuela ellen 1–0-ra nyert hazai pályán. 

Chile számára életbevágó volt a győzelem, mivel egy döntetlennel és egy vereséggel kezdte a sorozatot, és három forduló után máris jelentős hátrányba kerülhetett volna az éllovasokkal szemben (2–0). Az Interben futballozó Arturo Vidal duplájából az első gól élményszámba ment, jó 28 méterről pókhálózta ki a bal felső ficakot. Az alább látható videón – a rendező jó érzékének hála – láthatjuk a venezuelai kapus arcát egyből a gól után, s fogalmazzunk úgy, minden rá van írva.

Brazília – ezúttal Neymar hiányában – nem parádézott, ám így is hozta a kötelezőt a csoportban még pont nélkül álló Venezuela ellen (1–0). Ezzel Tite együttese három fordulót követően hibátlan mérleggel vezeti a csoportot.

Arturo Vidal Peru elleni duplája

Firmino győzelmet érő gólja

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, DÉL-AMERIKA
3. FORDULÓ

Chile–Peru 2–0
(Vidal 20., 34.)
Brazília–Venezuela 1–0 (Firmino 66.)
KORÁBBAN
Kolumbia–Uruguay 0–3
(Cavani 5., L. Suárez 54. – 11-esből, D. Núnez 73.)
Bolívia–Ecuador 2–3(Arce 37., M. Martins 60., ill. Caicedo 46., Mena Delgado 55., Gruezo 88. – 11-esből)
Argentína–Paraguay 1–1(N. González 41., ill. Á. Romero 21. – 11-esből)

A SELEJTEZŐSOROZAT ÁLLÁSA
1. Brazília 3 3 10–2 +8 9
2. Argentína 3 2 1 4–2 +2 7
3. Ecuador 3 2 1 7–5 +2 6
4. Uruguay 3 2 1 7–5 +2 6
5. Paraguay 3 1 2 4–3 +1 5
6. Chile 3 1 1 1 5–4 +1 4
7. Kolumbia 3 1 1 1 5–5 0 4
8. Peru 3 1 2 4–8 –4 1
9. Venezuela 3 3 0–5 –5 0
10. Bolívia 3 2 3–10 –7 0
A 18 forduló utáni záró tabella első négy helyezettje kijut a világbajnokságra, az ötödik helyezett interkontinentális pótselejtezőn vesz részt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik