Vb 2022: hamarosan dönthetnek a téli rendezésről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.25. 17:55
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint a szervezet végrehajtó bizottsága hamarosan dönthet arról, hogy mégse nyáron rendezzék meg a 2022-ben esedékes katari világbajnokságot.

A FIFA első embere hozzátette, várhatóan az október 3. és 4. között Zürichben sorra kerülő kongresszuson vitatják meg, hogy milyen időpont lenne az ideális a torna megrendezésére.
Blatter elmondta, a lehetséges változásról természetesen a szövetségekkel és a klubokkal is egyeztetni kell majd.

A 2022-es vb időpontja szinte folyamatosan napirenden van, amióta Katart jelölték ki helyszínnek, mivel sok szakember, játékos és orvos adott hangot azon véleményének, hogy nem lenne helyes nyáron rendezni a világbajnokságot, mert Katarban abban az évszakban akár az 50 fokot is meghaladhatja a hőmérséklet.

Katar pályázatának egyik sarokköve volt, hogy a stadionok légkondicionáltak lesznek, ennek ellenére a szervezők korábban jelezték, nyitottak arra, hogy télen kerüljön sor a tornára.

A novemberi vagy decemberi rendezés ellen már több európai – köztük az angol – topliga is tiltakozott, mivel ebben az esetben hosszabb időre félbeszakadna a bajnokság.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik