Vb 2018/2022: cáfol az egyik korrupcióval vádolt FIFA-tag

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.21. 19:07
Cáfolja, hogy bármiféle helytelen dolgot elkövetett volna Amos Adamu, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korrupcióval gyanúsított végrehajtó bizottsági tagja.

A nigériai sportdiplomata csütörtökön közleményt adott ki, amelyben leírja, hogy szeretné cáfolni a vele kapcsolatban megjelenteket, illetve teljes mértékben segíti a vizsgálat lefolytatását.

A FIFA szerdán felfüggesztette – egyelőre 30 napra – Adamu és a tahiti Reynald Temarii tagságát, mert a gyanú szerint kenőpénzt kértek szavazatukért cserébe.

A „lebuktató akciót" a Sunday Times című napilap rendezte meg: a brit újság vasárnap arról számolt be, hogy a FIFA egyes tisztviselői pénzt kértek azért, hogy a 2018-as, illetve 2022-es világbajnokság helyszínének kiválasztásakor az adott országra voksoljanak.

Adamu állítólag 570 ezer euróra tartott igényt cserébe a támogatásáért. Az újság rejtett kamerával felvette, amikor a magukat egy amerikai konzorcium lobbistáinak kiadó újságírók és Amadu találkozóján utóbbi garantálta a voksot az Egyesült Államoknak az említett összeg ellenében.

Temarii, a FIFA alelnöke, egyben az óceániai szövetség elnöke pedig 1.6 millió eurót kért hasonló körülmények között egy sportakadémia javára.

Amadu egyébként szintén nem saját céljaira, hanem négy műfüves pálya kialakítására kérte a pénzt a lap beszámolója szerint.

A nemzetközi szövetség december 2-án, Zürichben dönt mind a 2018-as, mind a 2022-es világbajnokság helyszínéről. A két csúcseseményre a legfrissebb állapotok szerint az oroszok jelentkeztek önállóan, míg Hollandia és Belgium, valamint Spanyolország és Portugália közösen kandidált. Az angolokat csupán a 2018-as rendezés érdekli, míg az Egyesült Államok mellett Katar, Japán, Ausztrália és Dél-Korea kizárólag a 2022-es eseményért verseng.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik