Vb 2018: Phil Jones is kikerült az angol keretből

Vágólapra másolva!
2017.03.21. 19:29
Michail Antonio után Phil Jones sem játszhat az angol labdarúgó-válogatott soron következő mérkőzésein Németország és Litvánia ellen.

Az angol szövetség (FA) keddi közleménye szerint Jones a nemzeti csapat edzésén szenvedett sérülést, amely miatt nem utazik el a keret többi tagjával Dortmundba, hanem visszatér klubjához, a Manchester Unitedhez. Gareth Southgate szövetségi kapitány egyelőre nem hívott be új játékost a védő helyére, ám mérlegeli ennek a lehetőségét, mivel Jones mellett a hátsó sorból – eltiltás miatt – Gary Cahillre sem számíthat.

Antonio, a West Ham United szélsője szintén kerettag volt, ám ő már el sem utazhatott a csapathoz, mivel együttese szombati bajnokiján térdsérülést szenvedett.

Az angol csapat Németországgal barátságos mérkőzést vív szerdán, vasárnap pedig hazai pályán világbajnoki selejtezőt játszik Litvánia legjobbjaival.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik