Forlánnak mindössze kilenc bajnoki és összesen 11 tétmeccs jutott edzői karrierje első állomásán (Fotó: AFP)

 

A 2010-es világbajnokság legjobbjává megválasztott támadónak azután köszönték meg a munkáját, hogy együttese kilenc forduló után csak a hetedik helyen áll a tabellán.

„El kell hagynom a Penarolt” – közölte Forlán a Twitter-oldalán, megköszönve és egyben megtiszteltetésnek nevezve a klubvezetéstől kapott lehetőséget.

„Semmit sem sajnálok, ilyen a futball” – mondta első edzői megméretését összegezve a 41 éves tréner, aki játékosként megfordult többek között az Independientében, a Manchester Unitedben, a Villarrealban, az Atlético Madridban és a Penarolban. Az uruguayi válogatottban 112 fellépésén 36-szor volt eredményes, és kétszer, 2005-ben, illetve 2009-ben elnyerte a legeredményesebb európai gólszerzőnek járó Aranycipőt.

Forlán csapata legutóbb 2–0-ra kikapott az éllovas Montevideo Wandererstől, amelytől hét pontra van a tabellán.

Card