Uruguay: egy bajnoki trófeát már meglóbált az éjjel Luis Suárez – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 08:29
null
Egy gólöröm Luis Suáreztől a második Nacional-korszakból (Fotó: AFP)
Luis Suárez csapata, a Nacional 2–1-re legyőzte idegenben a Cerritót magyar idő szerint keddre virradóra, és ezzel elhódította az uruguayi labdarúgó-bajnokság második felének (clausura) bajnoki címét. Suárez végigjátszotta a mérkőzést.

 

Az abszolút bajnoki cím megszerzésére is jó esélyük van Luis Suárezéknek, hiszen a két félidény eredményeinek alapján megnyerték az összesített tabellát, amivel jogot szereztek a döntőbeli részvételre.

S még az is lehet, hogy nem lesz döntő, hiszen az elődöntőt a tavaszi szezon (apertura) és az őszi szezon (clausura) bajnoka vívja október 30-án: tavasszal a montevideói Liverpool nyert, ősszel, ahogy jeleztük, a Nacional – azaz az elődöntő megnyerése az abszolút bajnoki cím megszerzésével érne fel Suárezéknek.

ÜNNEPLÉS A CLAUSURA SERLEGÉVEL


Az Atlético Madridnál nyáron nem marasztalt, 35 éves Luis Suárez 12 bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett a Nacionalban, ahová a sikeres világbajnoki felkészülés jegyében szerződött.

Suárez európai kalandjai előtt, 2005–2006-ban már volt Uruguay abszolút bajnoka a Nacionallal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik