Uruguay: Diego Alonso lett a szövetségi kapitány

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.12.15. 08:50
null
Diego Alonso Paraguay ellen mutatkozik be (Fotó: AFP)
Diego Alonsót nevezték ki az uruguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának – írja az MTI.


A dél-amerikai ország szövetségének szűkszavú bejelentéséből nem derül ki, hogy a 46 éves szakember megbízatása mennyi időre szól. A helyi sajtó viszont úgy tudja, hogy Alonso a zóna világbajnoki selejtezősorozatában irányítja majd a csapatot, a közös folytatás pedig minden bizonnyal annak eredményességétől függ.

Elődje, Óscar Washington Tabárez 15 év után, november közepén távozott. Uruguay a kvalifikációs menetelés legutóbbi öt fordulójában nem tudott nyerni, sorozatban négyszer szenvedett vereséget, így 14 kör után 16 ponttal a hetedik helyen áll. A kontinensről négy csapat szerez közvetlen indulási jogot a 2022-es, katari vb-re, míg az ötödik interkontinentális pótselejtezőt játszik majd egy ázsiai ellenféllel.

A játékosként hétszeres uruguayi válogatott Diego Alonsónak komoly klubedzői tapasztalata van már, trénerként a Bella Vistánál kezdett tevékenykedni tíz évvel ezelőtt, majd dolgozott a Penarolnál, a paraguayi Guaranínál és Olimpiánál, az amerikai Inter Miaminál, valamint a mexikói Pachucánál és Monterreynél. Utóbbi két csapatával egy-egy alkalommal megnyerte a CONCACAF-zóna Bajnokok Ligáját.

Az új szövetségi kapitány január 27-én, a Paraguay elleni idegenbeli vb-selejtezőn mutatkozik be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik