Ukrajna: fellázadtak a szurkolók, betörtek a zárt kapus meccsre

Vágólapra másolva!
2020.08.21. 19:18
A Dinamo Kijev legnagyobb riválisát, a Sahtar Donecket tizenkét éven át irányító Mircea Lucescut kevesebb mint egy hónapja nevezték ki a kijevi klub élére, a Dinamo drukkerei azonban ismét a 74 éves szakember elküldését követelik. Nem is túl finoman…

Lucescut 2020 júliusában nevezték ki hivatalosan a kijeviek vezetőedzőjének, ám a szurkolók ezen annyira kibuktak, hogy a szakember négy nap után rögtön be is nyújtotta lemondását. a szakember négy nap után rögtön be is nyújtotta lemondását.

Aztán végül mégis úgy döntött, hogy elvállalja a csapat irányítását, igaz, a szurkolókat továbbra sem sikerült meggyőzni arról, hogy ez jó ötlet.

Rögtön az ukrán bajnokság első fordulójában egyértelmű üzenettel érkeztek: az egyébként zárt kapus, szurkolók nélkül megrendezett meccsre betörtek a fanatikusok, és némi füsttel és tűzzel jelezték, továbbra sem fogadják el Lucescut a csapat edzőjeként.


Más kérdés, hogy a csapat így is remekül kezdett, és az első fordulóban 4–1-es sikert aratott az Olimpik Doneck együttese ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik