U17-es Eb: bizarr kiállítás a szétlövésben – Hollandia elődöntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.14. 22:01
Hollandia jutott be utolsóként a legjobb négy közé az Angliában zajló U17-es labdarúgó Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben 1–1-es rendes játékidő után szétlövésben jobbnak bizonyult Írország válogatottjánál.

A vezetést a hollandok szerezték meg a 62. percben, ám két percre rá az írek egyenlítettek. A csapatok nem tudták döntésre vinni a dolgokat a rendes játékidőben – a 11-eseket a hollandok bírták jobban idegekkel, s nem is hibáztak, a párbaj végén pedig a játékvezető még ki is állította az ír kapust.

A piros lap egészen bizarr volt, Jimmy Corcorant ugyanis azért állították ki, mert az ötödik lövésnél előremozdult a gólvonalról, amiért sárgát kapott, ám mivel volt már neki egy, mehetett zuhanyozni. A kapus egyébként kitenyerelte a labdát, ám a helyére mezőnyjátékosnak kellett beállnia a megismételt kísérletnél, azt a próbálkozást viszont már nem sikerült védeni.

A hollandok a házigazda angolokkal találkoznak az elődöntőben.

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
NEGYEDDÖNTŐ
Hollandia–Írország 1–1 – 11-esekkel 5–4
(Van Gelderen 62., ill. Parrot 64.)

Korábban
Belgium–Spanyolország 2–1 (Vertessen 41., Mpie 49., ill. Baena 8.)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA – ÁGRAJZ SZERINT (május 17.)
Olaszország–Belgium
Anglia–Hollandia

A DÖNTŐBEN (május 20.)
18.15:
Olaszország/Belgium–Anglia/Hollandia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik