Törökország: betaláltak a magyarok ellen is készülő csatárok

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 18:23
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a címvédő és listavezető Galatasaray idegenben 3–1-re győzött a Kayserispor ellen. A kiesés ellen küzdő Orduspor pedig értékes pontokat hullajtott el hazai pályán a szintén a mezőny hátsó részében található Gaziantespspor ellen.

A Galatában Wesley Sneijder gólját követően a török válogatottal a magyarok ellen is készülő Burak Yilmaz kétszer volt eredményes. Fatih Terimék meccsét egyébként élőben tekintette meg José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője is, hogy az áprilisi Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt feltérképezze az isztambuli együttest. A törökökkel március 26-án kedden csap össze Egervári Sándor gárdája.

Yilmaz első gólja

Yilmaz második találata

A magyar válogatott pénteken Romániával csap össze vb-selejtezőn, a vendégek támadója, Bogdan Stancu ugyan betalált a Gaziantespspor ellen, de csapata, az Orduspor otthon így is kikapott 3–2-re. Stancu ebben a naptári évben ezzel együtt csupán három gólnál tart: kétszer bajnokin, egyszer a válogatottal volt eredményes.


TÖRÖK SÜPER LIG
26. FORDULÓ

Orduspor–Gaziantepspor 2–3
Akhisar Belediy Genclik Ve Spor–Sivasspor 2–1
Kayserispor–Galatasaray 1–3
Antalyaspor–Fenerbahce 1–2

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1 Galatasaray 26 14 8 4 49–29 50
2 Fenerbahce 26 13 7 6 45–30 46
3 Besiktas 26 11 10 5 52–38 43
4 Kasimpasa 26 11 7 8 38–28 40
5 Bursaspor 26 10 10 6 40–34 40
6 Genclerbirligi 26 9 10 7 38–36 37
7 Antalyaspor 26 11 4 11 40–39 37
8 Eskisehirspor 26 8 12 6 40–31 36
9 Kayserispor 26 10 6 10 34–36 36
10 Istanbul Buyuksehir 26 8 8 10 33–32 32
11 Sivasspor 26 9 5 12 28–34 32
12 Gaziantepspor 26 8 8 10 30–42 32
13 Trabzonspor 26 8 7 11 28–32 31
14 Elazigspor 26 7 10 9 23–37 31
15 Karabukspor 26 8 6 12 31–42 30
16 Orduspor 26 6 11 9 31–34 29
17 Akhisar Belediye 26 6 8 12 23–36 26
18 Mersin 26 4 9 13 27–40 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik