Topolya: Szilágyi az újonc ellen is bizonyítana

Vágólapra másolva!
2020.08.15. 15:28
null
Egy ötössel küldte haza Zentáról a Topolya a Zlatibort az előző fordulóban (Fotó: FK TSC)
Nehéz vendégszereplés előtt áll a Topolyai Sport Club a Szerb Szuperliga negyedik fordulójában: a Szabó Zoltán irányította együttes vasárnap 18 órakor Palánkán lép pályára az újonc Bácska ellen, amely eddig csupán egy pontot gyűjtött, s most a TSC elleni mérkőzésen igyekszik majd növelni a pontjainak számát.

 

A topolyai csapat játékosai nem titkolták, a három pontért utaznak Palánkára, s emellett az is a céljuk, hogy minél jobb formába kerüljenek és még több önbizalmuk legyen a következő találkozókra, amelyek között ott szerepel az Európa-liga-mérkőzés is. Mint ismeretes, a Topolyai Sport Club az El-selejtező első fordulójában a moldovai Petrocub-Hincesti ellen lép majd pályára augusztus 27-én.

„Egész héten az újabb győzelemre készültünk, s szeretnénk bizonyítani, hogy az előző idényben elért sikerek nem a véletlen művei volt” – mondta Szilágyi, aki hozzátette, igyekeznek hétről hétre mindenki ellen az általuk képviselt játékstílussal előrukkolni, ami a TSC esetében együtt jár az eredményességgel is.

Faragó Szilárd kapusedző szerint a mai ellenfelük csapatként erős, ami azt jelenti, hogy nem egyénekre fektetik a hangsúlyt, és emiatt még veszélyesebbek. Egy bizonytalan kimenetelű, kemény mérkőzést várok, amelyen kevés gólszerzési lehetőség adódik majd a csatárok előtt.

Három forduló után a TSC hét ponttal a negyedik helyen áll a húszcsapatos szerb bajnokságban. A Bácska az eddig lejátszott három mérkőzésen két vereséget szenvedett (Macsva 0–1, Spartacus 1–3) és egy döntetlent játszott (újvidéki Proleter 1–1), így egy pontot gyűjtve a tizenhetedik pozíciót foglalja el a táblázaton.

SZERB SZUPERLIGA
4. FORDULÓ
18.00:
Bacska–Topolyai SC – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik