Topligák: Martial és Bellerín is a legfoglalkoztatottabbak között

Vágólapra másolva!
2016.02.22. 16:04
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatásában az európai topligák 21 éven aluli játékosait vette górcső alá.

A felmérésből kiderül, hogy a francia bajnokságban szerepelnek a legtöbbet a fiatalok, míg az angolban a legkevesebbet, ugyanakkor a támadóknál és a szélső hátvédeknél két PL-játékos viszi a prímet.

Egészen konkrétan a Manchester United nyáron nagy pénzért szerződtetett francia támadója, Anthony Martial, illetve a Barcelona nevelésű, 16 éves kora óta az Arsenalnál pallérozódó Héctor Bellerín sajátította ki pozícióját, előbbi a játékpercek 89.6 százalékában volt pályán – rajta kívül csak a granadás Isaac Success áll 80 felett (81.8) –, utóbbi 92.3 százalékában – itt óriási a szakadék, a második Nathan Akénak már csak 55.7 százaléka van.

A kapusok között a Milant erősítő Gianluigi Donnarumma vezet 68 százalékkal, különösen kiemelendő, hogy ő még csak 16 éves – igaz, már csak három napig –, de már alapembernek számít a nagy múltú klubnál.

A belső védők között találjuk az egyetlen U21-es játékost, aki még egy percet sem mulasztott a szezonban, a hoffenheimi Niklas Süle személyében, a védekező középpályásoknál nagy csatában Leon Goretzka (Schalke) vezet, a támadó középpályásoknál pedig két csapattársa versenyéből Maximilian Meyer áll jobban.

A teljes listákat ide kattintva tekintheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik