Szurkolói nélkül is kiütéssel nyert az OM

Vágólapra másolva!
2010.02.28. 23:16
null
Üresen maradt a vendégszektor Párizsban a Marseille-i drukkerek bojkottja miatt (Fotó: Reuters)
Hiába nem kísérték el a meccset bojkottáló OM-szurkolók a Marseille csapatát a PSG elleni bajnokira, a kikötővárosiak nagyon sima, 3–0-s győzelmet arattak Párizsban a francia labdarúgó-élvonal 26. fordulójának zárómérkőzésén.

Az OM a 15. percben Hatem Ben Arfa révén szerzett vezetést, majd a második félidőben Lucho González és Benoit Cheyrou góljával kiütéses vereséget mért a fővárosiakra.

A Marseille 4. helyen áll a tabellán, hátránya 3 pont a listavezető Bordeaux-val és a második Montpellierrel szemben. A PSG a 12. helyen szerénykedik.

A Marseille győzelme egyben történelmi siker: az OM még soha nem nyert ekkora különbséggel a Parc des Princes-ben a francia élvonal egyik legnagyobb presztízsmeccsén.

"Az első félidőben nem volt igazi a játékunk, a szünet után azonban kijött a különbség egy jó szériában levő és egy hullámvölggyel küszködő csapat között. Azt mondtam a játékosaimnak, gondoljanak az otthon maradt szurkolókra és tegyék őket büszkévé" – értékelt Didier Deschamps, a vendégek mestere.

"Óriási pofont kaptunk, ne szépítsük a dolgokat. Jól kezdtük a meccset, de az OM erősebbnek bizonyult, és le kellett nyelnünk a keserű pirulát" – szomorkodott Claude Makélélé, a PSG csapatkapitánya.

A kora esti meccsen meglepő idegenbeli győzelmet aratott az Auxerre. Az AJA Roy Countout két góljával verte meg a mindössze második hazai kudarcát elszenvedő Lille-t, és már csak hat pont a hátránya az éllovas (igaz, egy meccsel kevesebbet játszott) Bordeaux-val szemben.

LIGUE 1
26. FORDULÓ
PSG–O. Marseille 0–3 (Ben Arfa 15., L. González 54., Be. Cheyrou 71.)
KORÁBBAN
Lille–Auxerre 1–2 (Hazard 34., ill. Contout 19., 72.)
AZ ÁLLÁS
1. Bordeaux 24 16 3 5 41–19 +22  51
2. Montpellier 26 16 3 7 36–27 +9  51
3. Lyon 26 14 7 5 45–28 +17  49
4. Marseille 25 14 6 5 46–27 +19  48
5. Lille 26 14 5 7 49–27 +22  47
6. Auxerre 25 13 6 6 24–21 +3  45
7. Monaco 26 13 3 10 32–32 0 42
8. Valenciennes 26 12 5 9 39–36 +3  41
9. Lorient 26 11 6 9 38–28 +10  39
10. Rennes 26 10 7 9 35–27 +8  37
11. Toulouse 26 10 7 9 27–20 +7  37
12. Paris SG 26 9 6 11 34–30 +4  33
13. Lens 26 9 6 11 25–30 –5  33
14. Nancy 26 9 5 12 29–37 –8  32
15. Sochaux 25 9 5 11 21–31 –10  32
16. Saint-Étienne 26 7 5 14 18–32 –14  26
17. Nice 26 7 5 14 25–42 –17  26
18. Le Mans 25 5 5 15 22–39 –17  20
19. Boulogne 26 3 7 16 17–45 –28  16
20. Grenoble 26 3 4 19 19–44 –25  13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik