Szuperliga: visszalépett a Man. City, hamarosan követheti a Chelsea

H. Á., M. D.H. Á., M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 20:59
null
Meghallgatásra talált a kérés? (Fotó: AFP)
Ami késő délután még csak valószínű volt, estére gyakorlatilag biztossá vált: a Manchester City meggondolta magát, és mégsem vesz részt a vasárnap éjjel bejelentett új, az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) független Európai Szuperligában, és hamarosan követheti a Chelsea is. A új sorozat másik manchesteri alapítója, a United háza táján sem nyugodt a helyzet, Ed Woodward vezérigazgató távozik az év végén.

 

A vasárnap éjjel bejelentett, a tervek szerint már idén ősszel elrajtoló sorozat kedd estére a kitartó negatív fogadtatás hatására dugába dőlni látszik.

A BBC beszámolója szerint a Chelsea volt az első, amely jelezte, hogy nem ragaszkodik hozzá, hogy tagja legyen a Szuperligának, s megkezdte a kilépéshez szükséges dokumentáció előszítését. Nem sokkal később a Manchester Cityről jött hír, hogy nem lesz tagja a Szuperligának, erről a klub hivatalos közleményt is kiadott. E két klub egyébként az utolsók között csatlakozott a tervezethez, s azok közé tartozott, amelyek attól tartottak, hogy kimaradásuk jelentős hátrányt jelentene a vetélytársakkal szemben.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

 

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke kedden este üdvözölte a Machester City kilépését. „Nagyon boldog vagyok, hogy a City visszatér az európai futballcsaládba” – fogalmazott. Hozzáfűzte: a Premier League vezetői remekül teljesítenek, intelligensen reagálnak a sok hangra, különösen a szurkolókéira.

A Chelsea-nél maga Roman Abramovics klubtulajdonos kezdeményezte a visszalépést, miután szembesült az új sorozatot övező egységes negatív kritikával.

A Manchester United is a Szuperliga alapítói között van, és az év végén távozik posztjáról a klub vezérigazgatója, Ed Woodward, aki 15 éve, a klubtulajdonos Glazer család hatalomra kerülése óta szolgálta a klubot. Az eredeti elképzelés szerint ezt csak a távozásakor akarta kommunikálni a klub, ám a történtek után úgy döntöttek, nem várnak a bejelentéssel.

A Sky Sports úgy tudja, ebben szerepe volt annak is, hogy állítólag a Manchester United volt az egyik fő felbujtó az angol klubok között a Szuperligába való beszállásra, s miután egyre több jel mutat arra, hogy nem lesz az egészből semmi, nem maradhatott a helyén Woodward.

Mindenesetre a kedd este történtek hatására a Manchester United részvényeinek árfolyama drámai zuhanásba kezdett, ahogy az alább látható is...

 

Mindeközben olasz sajtóértesülések szerint lemondott a Juventus elnöke, Andrea Agnelli. A torinói egylethez közel álló források hamar cáfolták a hírt, de az aligha kétséges, hogy a nyomás egyre csak növekszik az egylet első emberén, aki egyben az új európai Szuperliga egyik alelnöke.

A New York Times úgy tudja, aBarcelona és az Atlético Madrid is meghátrál, és kilép a Szuperligából. A TV3 katalán televíziós társaság információi szerint Joan Laporta eleve úgy írta alá a belépésről szóló szerződést, hogy ha a klub pártoló tagjai a részvétel ellen szavaznak, akkor a Barcelona büntetlenül távozhat az elitligából.

A tizenkét alapító klub a legfrissebb hírek szerint jelenleg is videokonferenciát tart egymással, amely után Florentino Pérez elnök nyilatkozatot adhat ki.

A kedd esti események hatására közben a világháló népe már arról beszél, hogy a Szuperligának ezzel harangoztak is, a sorozatban nem érdekelt Szpartak Moszkva hivatalos Twitter-csatornáján az alábbi bejegyzéssel kommentálta az eseményeket.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik